A kívülálló motorosok szubkultúráját bemutató exploitation mozik előtt tisztelgő 2011-es Dear God No! című fergeteges grindhouse mozi után pár évvel indult egy újabb közösségi finanszírozási kampány, melyben a rendező James Bickert egy folytatásért kalapozott a rajongóknál. A projekt sikerrel zárult, és el is készült ez a badass címmel rendelkező halhatatlan motorosokat, titkos alagsori kísérleteket, bigfoot-ot és félpucér sztriptíz-osztagot egyaránt felmutató káosz-trash produkció, amelyet szégyenszemre csak idén sikerült beszereznem.

Egy kisbusznyi üzekedésre kész fiatal felvesz egy stoppoló szöszit, de az első megállónál alig kezdik el ledobálni magukról a textilt, amikor a tó vizéből előbukkanó szőrös-szakállas humanoid monster – vagyis jelen cselekményünkben: a bigfoot – lehenteli a társaságot. Az ekkorra már bugyiban feszítő szöszink a hirtelen ott termő motorosoknak hála megmenekül, illetve majdnem. Ugyanis a motorosok zsákmány gyanánt odaadják a titkos kísérleteket végző professzornak, aki különleges készítményével gyakorlatilag elpusztíthatatlanná teszi a motorosokat.

Ezzel egyidőben egy félszemű femme fatale átveszi a hatalmat a konkurens motoros banda felett, és az eddig használatos Nixon-maszkot viselő sztriptíz-osztagnak egy általa jobban kedvelt fehér cicás maszkokat oszt ki, és nem mellesleg a haláleseteket kivizsgálni készülő rendőrök autóit robbantgat fel, velük együtt.

Miközben a motoros a szertől különféle őrültségeket művelnek, addig a vezérük összeszűri a levet a professzor lányának fejével, aki később apja segédletével kap egy komplett testet, de ekkora már a professzor sunyi kis segédje is aktivizálja magát. A femme fatale bandájával átveszik a hatalmat, majd mindenkit félre állítva egyesével próbálnak leszámolni mindenkivel, de hogy senkinek ne legyen hiányérzete, a fináléban látható életre-halálra zajló viadalok között a szörnnyé mutálódott professzor és a bigfoot is szerepet kap…

Frankenstein Created Bikers gyakorlatilag nem más, mint a 2011-ben készült Dear God No! című grindhouse produkció egy kvázi-folytatása; egy olyan nem hivatalos második rész, amelyben ugyanazok a főbb szereplők (motoros gang, sztriptíz-osztag, gonosz tudós, badass csaj, bigfoot stb.) bukkannak fel. Ezúttal viszont a másfél órás játékidő helyett két órára duzzasztották fel a káoszt előidéző forgatókönyvből készült cselekményt, ami jelen esetben annyit jelent, hogy még fárasztóbb és agyamentebb jelenetekkel próbálják szétzúzni az agyunk még működésben lévő állományát. És sajnos ez az egyetlen nagyobb negatívuma is, de ne szaladjunk ennyire előre.

Ahogy elődje után az elvárható,  ezerszázalékosan tombol benne exploitation hangulat: iszonyatosan elnyújtott és feleslegesen fárasztó párbeszédekkel, direkt túljátszott színészi alakításokkal, minden második jelenetben fedetlen cicikkel meg persze jópofán túltolt brutalitással. Ez utóbbit illetően néhány CGI-robbanáson kívül majdnem mindent gyakorlati effektekkel oldották meg, legyenek azok leszabott fejek, testről lenyúzott húsos massza, bélkitépés vagy hasonló ínyencségek. Akad néhány akciódúsabb jelenet, de a közösségi finanszírozásból életre kelt produkcióban azért inkább a költséghatékony jelleg dominál.

Klaus szerepében ezúttal a Human Centipede második részében megismert Laurence R. Harvey-t láthatjuk, de szinte mindegyik szereplő brillírozik a maga túltolt vagy éppen fárasztóan infantilis karakterében. Egy méterről zajló banda-leszámolások. Saját fejét apró darabokra lövöldöző tag. Láncfűrésszel elkövetett ördögűzés a helyi kisboltban. Szexuális kielégítés egy szemgödör segítségével. De a happy end előtti levágott női fejjel történő orális szex is elég emlékezetesnek tűnik.

Összességében elég szórakoztatóra sikerült a midnight movie-k korszakának megidézése, már ha valaki rajong a grindhouse-filmekért, viszont ez a két órára elnyújtott játékidő még engem is erősen próbára tett. Lehetett volna kicsit rövidebb, mert ez így durva koncentrációt igényel.

Értékelés: 7/10

eyescream