Kevés olyan meghatározó, mély filmes élményben volt részünk trashfilmes pályafutásunk során, mint a David Sterling filmprodukciós Zs-kategóriás elmesorvasztó vállalatának fényköve, a Camp Blood. A CB képes volt egy igen vonzó alapötletet (slasher film gyilkos bohóccal) olyan konzisztensen borzasztó minőséggel és követhetetlen, önellentmondó cselekménylánccal végigvinni, hogy a filmipar bármely más berkében kisebb csodának számított volna akár három-négy rész születése anélkül, hogy kritikusok és a képsorok felkavaró tartalmától az elmebaj és a vérszomj határáig hergelt szerencsétlen nézők rá ne gyújtsák a készítőkre az épületet, majd semmisítsenek meg mindent, ami esetleg túlélné a tisztítótűz lángjait.

Sterling rátermettségének, és tettestársa, az immár sokadjára visszatérő Mark Polonia elhivatottságának hála azonban a Camp Blood a jelek szerint a gyilkos bohóchoz hasonlóan elpusztíthatatlan, és immár a borító szerint nyolcadik (valójában tizedik) felvonása örvendeztetheti meg a fanatikus, ám egyúttal közismerten józan, épelméjű rajongókat – akiknek nyomait és létezését Murpyhvel a mai napig kutatjuk.

A főcím alatt bemutatkozik a főszereplő női röplabda-csapat minden fizikális adottságával, majd egy vágással később már egy piros Mercedesbe tömörülve egy rövidebb utat választanak az erdőn keresztül. Természetesen eltévednek, és a Camp Blood-nál lyukadnak ki – ahogy már annyi mások is előttük a sorozatban. Némi mérlegelést követően többfelé vállnak, és átlátszó fehér felsőben, valamint forrónaciban elindulnak segítségért, hátha valaki mielőbb legyilkolja őket, és nem kell tovább ordenáré módon ripacskodniuk. A folytatásban aztán a röhejes bohócmaszkot viselő gyilkoson kívül láthatjuk még satnya melleit mutogató zsarnok anyucit, banánba éneklés utáni topless napozást, de a rendkívül értelmetlen hassal egy zsámolyhoz kötözés sem maradhat ki…

Az előző epizódokhoz képest mintha egy fokkal jobban kezdene hasonlítani egy gyenge slasher-hez, persze kivitelezését illetően még mindig iszonyatosan olcsó és elképesztően igénytelen. Rajzfilmszerű vérfröccsenések, borzasztó zeneválasztások, debil párbeszédek, de említhetném a röhejesen túljátszott vagy éppen semmilyen alakításokat is. Polonia (és a stáblista során egy epikusat cameozó Sterling) a jelek szerint nyíltabban próbálták felvállalni, hogy puszta létezésével minden emberi logikát meghazudtoló sikersorozatuk bizony nem tartozik az élmezőnybe (bár az általuk emlegetett B-kategóriás film még mindig igen komoly túlzás a valós tényálláshoz képest), és próbálták szándékosan humorosabbra venni a filmet. Ám hiába a humor, ha a mögöttük meghúzódó filmben nem pusztán torzult a klasszikus hollywood-i modell, ahogy a legtöbb trashfilm esetében, de olyan alapvető elemek hiányoznak, vagy kerültek minősíthetetlen megvalósításra, hogy az emberi agy legfeljebb az unalom, zavarodottság és téboly egyikével válaszolhat a végeredményre.

A Camp Blood 8 hasonlóan a sorozat korábbi darabjaihoz leginkább állatorvosi lóként szolgálhat, ha valaki tanulmányozni szeretné milyen, amikor valaki egy papírra firkált filmötletből különösebb előismeretek és a szükséges eszközök közel teljes hiányában vág bele filmet forgatni – kezdő youtuberek profibb hangtechnikával és operatőri munkával dolgoznak, középiskolás szárnybontogató novellisták reflexből írnak következetesebb, logikusabb és akár komolyabb, akár betegebb történetet, ahogy valószínűleg egy pár órás Coursera vagy Udemy kurzus után már jobb digitális effektek születnek, mint amit a Camp Blood készítői alkalmaztak.

Még a legolcsóbb, legbetegebb trashfilmek is bírnak valamennyi létjogosultsággal mind az alkotók, mind a befogadó közönség szemében, mely lehet a nézők ironikus szórakozásától kezdve a készítők gyermekkori álmainak naiv megvalósításáig számos opció. Ám a Camp Blood esetében nyolc (tíz) darab után már nem igazán lehet már megállapítani, mi is lehet még ez, mert még ha egyszeri poénként, vagy az ismert, hullámzó minőségű slasher szériák végletekig torzított primitív paródiájaként próbáljuk is értelmezni, ennyire elnyújtva nincs az a vicc, amely bármilyen formában üthetne még.

A Camp Blood 8-ról az egyetlen dolog, amit kijelenthetek, hogy létezik – minőségileg valahol a trash filmek feneketlen vermének alsóbb rétegeiben, ahonnan – amennyiben nem szívlelitek különösebben a fárasztó, olcsó, hagyományos filmes értékek szerint értékelhetetlen alkotásokat, vagy esetleg beszámolóink hatására már megtekintettétek pár korábbi részét – nem sok indokot tudunk felsorolni arra, hogy előkaparjátok. Ettől függetlenül, ha lesz kilencedik (tizenegyedik) rész, természetesen megnézzük. Premier napon. Majd jelenetenként még vagy kétszer-háromszor újra, addig pedig a teljes szériát legalább egyszer elejétől. Csak hogy biztosra menjünk, nem néztünk-e valamit félre.

Értékelés: 3/10

eyescream & Zoo_Lee