Általánosságban elmondható, hogy az aktuális évi horrorfilm-felhozatal zömében olyan alkotásokból áll, amelyeknél nagyítóval sem találhatunk semmilyen újításra való szándékot. Ez önmagában nem is lenne túl nagy probléma, ha a rengeteg tucatmunka legalább tisztességesen lenne kivitelezve és érezni lehetne rajtuk, hogy szívvel-lélekkel készültek. Aktuális kritikám tárgya ugyan nem találta fel újra a kereket, de szerencsére az alkotók igyekeztek a klisés alapanyagból a maximumot kihozni.

A spanyol horrorfilm-gyártás markáns szelete az eurohorror szegmensnek, ráadásul kifejezetten erősek a kísértetházas alkotásokban (lásd: Marrowbone, Árvaház, Más világ). Ez a gondolat futott át a fejemen A rémület háza kedvcsinálóját megtekintve, így optimistán vártam a darabot. Az ADS Filmek eredetileg mozikba szánta a filmet, de a koronavírusnak „köszönhetően” a napokban otthoni mozizásra elérhetővé vált Alberto Pintó munkája. A spanyol direktor egy rendhagyó fekete komédiával (Killing God) mutatkozott be néhány éve, de humort itt már nyomokban sem találhatunk, a Malasana 32 egy klasszikus kísértettörténet.

Az események 1972-ben indulnak, de a rövid felvezető után máris 1976-ban találjuk magunkat, a helyszín pedig nem egy régimódi gótikus ház, hanem egy madridi polgári lakás. Az Olmedo-család a farmot eladva maga mögött hagyta a vidéki életet és a fővárosban próbál szerencsét. Balszerencséjükre pont egy sötét múlttal bíró kecót fognak ki, a rejtélyes események középppontjában a família 17 éves lánya áll. Amparo (Begona Vargas) szerelmét hátrahagyva nagy álommal érkezik a városba, de a stewardess-karrier hamar mellékvágányra kerül. A nem kívánt lakó nem ad túlzottan sok időt a beköltözőknek az akklimatizálódásra, azonnal célba is veszi a legfiatalabb gyermeket. Rafael eltűnése alapjaiban forgatja fel a hattagú család életét, és előbb-utóbb kénytelenek szembenézni legrosszabb rémálmaikkal. A végjátékra nem várt segítséget kapnak főhőseink, de a küzdelem végkimenetele még így is erősen kétesélyes.

Ahogy a bevezetőmben említettem, az alaptéma egy velőig lerágott csont, az egyik legklisésebb horrorsztori, amivel napjainkban találkozhatunk. Ettől függetlenül Mike Flanagan pár esztendeje bizonyította, hogy lehet ezt remekül (A Hill-ház szelleme) is művelni, de pl. a Démonok-között univerzum sorra bemutatja, hogy gyengén is lehet űzni ezt az ipart. A rémület háza valahol a két véglet között helyezkedik el, mert sikerült néhány ötletesebb ijesztgetést összehozniuk. Hangulatilag és technikailag egyben van a film, túlzottan sok üresjárat sincs benne, pedig több, mint 100 perces. Néhol kicsit önismétlő, ami önmagában annyira nem is lenne fájó, de sajnos az utolsó harmadra kicsit szétesik a történet.

A befejezés és a nagy megfejtés egyértelműen csalódás, de szerencsére ez olyan sokat nem ront az összeképen. Nem állítom, hogy évek múlva is emlékezni fogunk rá, de az biztos, hogy egy mozijegyet (vagy a kölcsönzés összegét) megért volna, úgyhogy mindenkit bátorítok a megtekintésre.

Az ADS Filmek volt olyan kedves, hogy hűséges Olvasóinknak felajánlott egy 25%-os kupont (kód: cinegore), amit ezen a linken streaming/letöltés esetén tudtok beváltani. Jó szórakozást!

6/10

afiaf