A The Valhalla Murders egy izlandi készítésű skandináv krimisorozat a Netflix gondozásában, és ezek a tényezők egyértelműen jelezték számomra, hogy nem hagyhatom ki. Bár az izlandi filmművészetben még kevés igazán felejthetetlen darabot fedeztem fel, krimijeiket általában élvezem, ahogyan például a Gyilkosság Reykjavíkban esetében is történt.

Aki vonzódik a skandináv krimikhez tudja, hogy azon belül is az izlandi világ egy külön szeletet alkot. Az a magányosság, a kihalt vidékek és a mindent elfedő hó Izland esetében kiegészül a szigetország elzártságával is, ezzel talán még tovább erősítve az itt játszódó bűnügyi történetek melankolikus hangulatát.

A The Valhalla Murders címéből sokan arra következtethetünk, hogy valamilyen mítikus hit által motivált gyilkosságsorozat után folyik majd a nyomozás – én is így hittem; de a cím csalóka. Valójában egy állami működtetésű bentlakásos intézményt hívnak így a sorozatban, ami bajba jutott fiúknak ad otthont – valahol félúton a javítóintézet és az állami gondozás között. Amikor Reykjavíkban titokzatos gyilkosságok történnek egymás után, a rendőrség rögtön tudja, hogy az esetek valamilyen módon összefüggenek, de időbe telik, mire rájönnek, hogy az ügy valamennyi szereplője valamilyen módon az otthonhoz köthető.

A sorozat megalkotója, Thordur Palsson (Þórður Pálsson) egy interjúban azt állította, hogy a sorozat ötlete igaz történeten alapszik, a ’40-es évek végéről. A maga idejében egy a Valhallához hasonló otthonban történtek óriási botrányt keltettek az országban, de a sorozattal ellentétben a valóságban csupán kártérítési perek zajlottak, a sorozatgyilkosság fikciós.

A The Valhalla Murders ügyesen rejti a krimi köntösébe a társadalom működésének kritikáját – a rendőri, politikai korrupciót, és ez igazán szokatlan egy olyan ország esetében, amelyről leginkább a béke jut eszünkbe. A cselekményben fontos szerepet kap az is, hogy az izlandi rendőrök nincsenek felfegyverkezve, ahhoz külön engedélyt kell kérniük, és végül a főszereplő nyomozót el is marasztalják, amiért nem megfelelően használta pisztolyát. Ebből is azt láthatjuk, hogy az izlandi környezet miért különleges egy modern bűnügyi történet színhelyéül, és erre tagadhatatlanul jól reagál a sorozat.

A főszerepekben látható Nína Dögg Filippusdóttir és Björn Thors abszolút hozzák a kötelezőt, nem hiába, hogy ők ketten jóformán minden izlandi krimiben megfordulnak kisebb-nagyobb szerepekben. Az izlandi környezet, különösen a vidéki helyszínek alkalmával egészen magukkal ragadó látványt nyújt, de nem csupán ez, ami a képernyő elé szegezi a nézőt.

A történet tálalása kezdetekben kiváló: a karakterépítés az, amit leginkább dicsérni szeretnék az írók munkájában, de a gyilkosságok körüli nyomozás is izgalmas. Kata, Arnar és a vidéki kollégájuk Hákon együtt veszik fel a harcot a bürökrácia ellen, akár karrierjüket is veszélyeztetve az igazságért. Aztán sajnos a mindössze nyolc részes sorozat nagyjából a felénél kifullad. Kliséssé válik, kiszámíthatóvá, és bár a gyilkos leleplezése így is meg tudott lepni, ami a továbbiakban történik – színtiszta politika -, már kifejezetten fárasztott. Ráadásul az addig jól felépített karakterek önellentmondásba keverednek, nem addig megismert személyiségük szerint kezdenek viselkedni. A nyomozást követő akciódús események során az addig talpraesett és okos szereplőink elkezdenek hülyeséget hülyeségre halmozni, és ez őszintén elszomorított. Emiatt nem tudtam átérezni a végére tartogatott karakterdrámákat sem sajnos.

A The Valhalla Murders megtekintése után olyan érzés fogja el az embert, mintha innen-onnan összeharácsolták volna az ötleteket, hogy legyen mire elkölteni a rendelkezésre álló pénzt. A cselekmény erősen emlékeztet a Hinterlandre, eszünkbe juthat a Bordertown ((Sorjonen /Peremvidék)), a The Killing ((Forbrydelsen/ Egy gyilkos ügy )) és már csak az izlandi környezet miatt a sokkal jobban sikerült Ófærð (Trapped) is.

Bár önmagában a The Valhalla Murders nem mondható, hogy végtelenül ’rossz’ volna, de legjobb esetben is csak középszerűnek nevezném. Számomra nagy csalódást okozott, erős kezdés után kifejezetten gyenge befejezés következett. A fent említett sorozatok sokkal inkább megérik a rájuk szánt időt.

 

Kinek ajánljuk: A skandináv krimik világában kevésbé jártas nézőknek valószínűleg jobban tetszene. Egy hozzám hasonló rajongó lenyűgözéséhez többre van szükség. Eredeti, izlandi nyelven, magyar felirattal néztem meg a sorozatot, és egyiket sem érheti kritika – de állítólag az angol nyelvű szinkron borzasztó és élettelen – így, mint mindig, kizárólag eredeti nyelven ajánlom megtekintését.

 

Értékelés: 6/10

Blissenobiarella