Mindig öröm, ha egy-egy olvasónk keres meg bennünket egy magas színvonalon megírt cikkel, hogy jelentessük meg. Az alábbiakban Allogenes filozofikus hangvételű elemzését olvashatjátok Hideo Nakata 1998-as Ringu-járól, illetve az azt követő franchise-ról.

Franchise

Nakata filmjét már sokan elemezték, lévén a leghíresebb és legnépszerűbb japán horror Nyugaton. Ezért szerencsére nem kell utánajárnom irodalmi és népmesei előzményeinek, ezt megtette Séra Krisztina.

Ezért itt én összpontosíthatok a film lényegére, mondhatnám, „szívére”, ha a film, illetve a rendező szívélyes lenne vagy szíveskedne baráti érzelmekkel melengetni. De ez mindkettőtől a legmesszebb áll. Ahogy Séra rámutat, Nakata minden filmjében a magányos, számkivetett nő alakjával találkozunk és fő témája az elkerülhetetlen átok vagy végzet. Nincs itt semmi föloldozás, megváltás csak jeges iszonyat és az emberiségre mért büntetés bemutatása. Teszem hozzá, Nakata szerint ez a büntetés, az ítélet, amely a túlvilágról, azaz Istentől jön, jogos, mert az emberi nem eljátszotta lehetőségeit, eltékozolta a szabadságát képező akarat energiáit. Bűnei tehetetlensége sodorja őt elkerülhetetlen végzete, a pusztulás felé. A japán horror híres arról, hogy nem csak a kollektív, látványos pusztulást idézi föl (l. Godzilla-mítosz), hanem az egyén lelki elsorvadásának fullasztó témáját. Ebbe a vonalba tartozik a Ringu.

A Ringu folytatásai, remake-jei fölösleges és élményromboló racionalizálgatásba és önismétlésekbe fulladnak. A Ringu-franchise épp a transzcendenciával való érintkezés bármely lehetőségét lopja el, mikor valamiféle vírusként, a félelem és bosszú kivetüléseként értelmezi az átkot. A new age-hez egészen közel viszi a franchise-t az, hogy valami tudományoskodó maszlaggal fejelik meg a sztorit, miszerint az átok mint valami vírus a videó megnézése révén a szemen keresztül jut be a szervezetbe. A szervezet a fényinformációt – hiszen minden képi médium a fénnyel dolgozik – DNS-ével rekonstruálja, megfertőzve önmagát. Azon kívül, hogy a fény-retina-DNS a tükröződés és az eredetiség témáját boncolgatja, mint ahogy maga a vírus is az eredeti (önazonos) szervezetbe bekerülő idegen DNS-töredék lemásolásáról szól, nem sok értelmes üzenet nyerhető ki abból, hogy Szadako ráégette DNS-ét a videóra, meg a másolataira, hiszen azt amúgy is tudjuk, hogy a DNS arról szóló információ, hogyan nézzen ki az egyes élőlény.

Végül az emberiséget ez a Szadako DNS-vírus fogja evolúciója magasabb szintjére emelni, mert megismerteti az emberekkel az ártatlanul megölt lány félelmét. Ez az eredeti második rész címében szereplő spirál (Rasen) jelentése: DNS-spirál és fejlődésspirál. WTF? Nyilván ennek semmi értelme, hisz az emberek nagyon is jól tudják, mit jelent a félelem, oszt mégis ostobák. Egy jó húzás van a Rasenben, hogy Reiko naplóját kiadják könyvben, vagyis az olvasás által terjed el a vírus. A bennem élő értelmiségiből fölszakad egy sóhaj: bárcsak így lenne!

 

Szekvencia

 

 

Szóval a film lényege az a szekvencia, amelyet Szadako, a kísértet készít thoughtographyvel, azaz átviszi átkát gondolati úton egy videókazettára. A Ringu 2.-ben ezt úgy értelmezik, hogy a koncentrált gondolatot vagy érzelmet, itt Szadako bosszúvágyát energiaként képes továbbítani. Aki megnézi a képsort, azt megöli. Mivel a képsorok nem evilági eredetűek, ezért kapcsolatot képeznek a transzcendenciával. Ez írásom tézise: a transzcendenciával való kapcsolat rémületet, iszonyatot vált ki az evilági élőkből. E tézis folytatása, hogy a modernitás elvesztette mindennemű kapcsolatát a transzcendenciával, illetve az egyetlen kapcsolódási lehetőség a túlvilágiság negatív, gonosz, pusztító aspektusán keresztül mehet végbe.

Képről képre haladva elemzem a szekvenciát, ahogy Reiko és ex-férje, Rjúdzsi. Bár ők értetlenül ülnek a képernyő előtt és csak közelgő haláluktól rettegnek, én értő módban ülök képernyőm előtt és magasabb szintre emelem a puszta félelmet, megértéssé alakítom át. A szekvenciát legjobban egy álomhoz hasonlíthatom, amit technikailag a found footage-es fíling kölcsönöz neki. A szekvencia képeit először nem értjük, de töprengés révén fölsejlenek a képek mögötti tartalmak, indítékok. Itt nem a pszichoanalitikus múltban vájkálásról van szó, hanem a(z álom-) képek vizionárius erejének és profetikus tartalmának megértéséről és alkalmazásáról. Tehát elemzésem mélyebb célja a kép mint olyan megértésére és alkalmazására irányul. Mit jelent a képiség számunkra, mit jelent a képzelőerő megléte és alkalmazása?

E képiség alapvető eszköze Nakatánál a hagyományos japán színház megjelenítési módja. A kísértet megjelenítése hagyományos, hosszú, fekete haj, egyszerű fehér ruha. A Ringu tiszta, lesimított, hideg képei, kihagyásos történetvezetése, amivel a rejtélyt érzékelteti, ugyancsak ezt a hagyományos dramaturgiát tükrözi, persze sok David Lynch-es megoldással. Az is sokat mondó, hogy a Ringu 2. szerint Szadako színész volt, ami ahhoz a gondolathoz kapcsolható, miszerint a színház a világ tükrözése – a reflexiónak ez a gondolata az fő vezérfonál, amelyre fölfűzöm tanulmányom.

Több szinten fogom értelmezni a szekvenciát, mert szerintem épp attól érdekes, hogy nem egy kész üzenetet rág a szánkba, hanem megengedi, sőt követeli azt, hogy eltöprengjünk, miért olyan fontos a képek látványa és sorozata. Van egy konkrét, a történetre utaló olvasat, amely szorosan kapcsolódik a szimbolikus olvasathoz, azaz ahhoz, hogy „mit is akart mondani a költő”. Aztán van egy mitikus olvasat, amely a képek mítoszokra utaló erejéből táplálkozik és átvezet a metafizikai szintű értelmezéshez, azaz ahhoz, hogy mi áll az egész szekvencia hátterében, miért is készítette el és miért pont így készítette el Nakata azt, még akkor is, ha ő maga ezt tudatosan nem így fontolta volna meg.

Egy ilyen racionalizált, fogalmi elemzés persze épp azt rabolhatja el, ami miatt méltatandó a Ringu szekvenciája: sejtelmességét, azt, hogy nem rágja a szádba, mit és hogyan kell érteni. Érteni vélem, mit akar Nakata, mikor sokértelmű képsorozattal örvendeztet meg: megpróbálom kitalálni a saját tudásom alapján, mit is jelenthetnek a látottak. A szekvencia értelmének különbejáratú rekonstruálása előhúzza az elemzőből a saját gondolatait. Mi is jut eszembe egy ilyen képsorozat hatására? A képek racionalizálása újabb benső képeket ébreszt föl, vagyis a fogalmi gondolkodás fejleszti a képzelőerőt. A töprengés, merengés valami fölött kinyitja a benső világot, megismeri ezen keresztül saját magát a gondolkodó.

 

(0.) Reiko nézi a képernyőt. A videójelet még nem kapott tévékészülék hangyaháborúját látja a képernyőn.

Nem véletlen, hogy Nakata megmutatja, mi a közvetítő közeg: a modern technika, illetve annak egyik vívmánya a televízió, vagy inkább általánosítsunk, a képi információkat közvetítő eszközök. De ma még mindig a tévé, illetve a tévé adások a legfontosabb forrásai a gonoszság terjesztésének. Nakata azt is jelzi evvel a képsorral, hogy mennyire befolyásolja gondolkodásunkat általánosságban a képiség. Mennyire a képiség által befolyásolt, pontosabban mennyire mediatizált az emberek közötti kommunikáció (l. Instagram, Facebook, Youtube). Én, aki szavakkal, fogalmakkal racionalizálom Nakata filmjét és azon keresztül a mediatizált képiség jelenségét, ha nem is a képiséget mint olyat kritizálom – mivel ez egy alapvető emberi képesség, a képzelőerő kifejezésformája –, de mégis csak egyfajta fricskának szánom írásomat avval a felületes képözönnel szemben, ami elborítja az agyakat.

Hangaláfestés: a hangyaháború sistergése, vagyis itt a film valóságának hangját halljuk.

1. A kút kávája által kivágott képkeretben a telihold. Szadako biológiai apja, s egyben gyilkosa, Ikuma letekint a kútba.

Ennél a képnél először Reiko mögül, azaz a kamera szögéből látjuk a képernyőt, aztán Reiko ijedt tekintetét, végül a videófelvételbe kerülünk. Ha abból indulunk ki, hogy a kút mélyére lökött halott vagy haldokló Szadako szemszögéből látjuk ezt a képet, akkor érthetővé válik jelentése. Először szimpla nézőként látjuk a filmben levetített filmet, majd Reiko szempontjával azonosulunk, ami összemásolódik a szekvencia, azaz Szadako szempontjával. Négyszeres közvetítésen keresztül (néző-Reiko-szekvencia-Szadako) tükröződik felénk a film lényegi üzenete: maga a reflexivitás. Nem véletlen, hogy a telihold a háttér: a Nap fényét tükröző Hold.

A Hold körébe belelóg a gyilkos férfi feje. A férfiúi elv megzavarja a női elv tisztaságát, a tükröződést magát. Ez a Yi Jingben a Kan (Víz) jele: két jin, azaz női vonal között egy jang, vagyis férfi vonal van. Később látni fogjuk, hogy mit is jelent az, hogy a női elv (jin) elégséges önmagában ahhoz, hogy teremtsen. Mit is jelent az, hogy a férfiúi elv (jang) megzavarja a nőiség önmagában létét?

A film témájához illő értelmezésben: a férfiúi/tudományos kíváncsiságnak a nőiségen ült látszólagos uralmát szimbolizálja a kép. Ikuma, a pszichológia professzora Sizuko médiumi képességeivel kísérletezett, de ebbe mindketten belebuktak a – maszkulin – japán közvélemény előtt. Miután Ikuma megöli Sizuko lányát, Szadakót, tekint le a kútba. Szadako szűz lány. A kép tehát azt jelenti, hogy a fallikus ráció tönkreteszi a természetet és meg is szemléli „tudományosan”, mit történt az áldozattal. A tudományos objektivitás ebben a megvilágításban a bűntudatból fakad: nézem, hogy mozog-e még az, akit megöltem/vizsgáltam.

A Ringu 2.-ben épp azokat a parapszichológiai kísérleteket idézi föl Nakata, amelyeket Ikuma végzett Sizukón. Itt a tudós szájszegletében eleve hibbant mosoly remeg, ami a film végére az öngyilkos őrületig fokozódik. Szép üzenet tudósainknak, hogy vigyázzanak mibe és hogyan piszkálnak bele.

Mivel az első képről van szó, ez a kezdet, a forrás vagy legyünk stílszerűek, a kút. A kútban legtöbbnyire víz van, legalábbis azért fúrják, hogy az bugyogjon föl belőle. Tehát az első képnél mindjárt akvatikus szimbolizmussal találkozunk, ami végigvonul az egész szekvencián. Ezért tisztázzuk előre, mit jelent a víz-szimbolizmus. (A víz-szimbolizmus kapcsán l. Mircea Eliade: Képek és jelképek 187., 197. skk, 195. o. skk., Európa Könyvkiadó, Budapest 1997.) A víz szimbolikus képének egy fő alapjelentése van: lehetőség, a lehetőségek tárháza, a lehetőség csíráinak hordozója. Ebből ágazik el két másik jelentés: minden létező belőle jön létre: születés; valamint belé tér vissza: halál. A formátlan, lehetőségszerű állapotból kiemelkedik a formával bíró létező, majd elmúlásával visszatér oda, a víz föloldja a formákat. A víz szimbolizmusa tehát az élet és a halál, termékenység és terméketlenség jelentését egyként tartalmazza. A víz egyszerre az Élet és a Halál Vize.

A fentieket vezérfonálként a szemünk előtt tartva megadom a fő szereplők alapvető jelentését a szekvenciában. Sizuko: az anya vagy inkább az Anya, aki megszüli a lányt, vagyis ő a termékeny vizek megszemélyesítője, az életadó víz. Szadako: a lány, aki terméketlen és gyilkol, ő a Halál Vize. Kút: a Halál Vizének tartalmazója, azaz a sír. Ikuma: a férfi, aki a természet titkait meg akarja érteni és ebbe bele is bukik.

Az alkémiában nigredónak, feketedésnek nevezik azt, amikor a bölcsek kövéhez – a halhatatlansághoz – szükséges alapanyagot valamilyen folyamat során megrothasztják. Ez lehet elásás, vízbe oldás – a Ringuban egyszerre találkozunk mindkettővel: az „alapanyagot”, a szűz, fiatal lányt megölik és kútba dobják. A gyilkolás, földarabolás ugyancsak alkémiai kép a nigredóra. Csakhogy az alkémista, vagyis a professzor rossz lóra tett, mert ez az alapanyag terméketlensége miatt megmarad a rothadás, a halál állapotában és csak az ezt kifejező pusztító aspektusában tér vissza az élők közé, nem azért, hogy életet adjon nekik, hanem, hogy elvegye azt. Ebből a kútból nem az Élet Vize, hanem a Halálé fakad.

Hangaláfestés: a filmes eszközök egyik leghatásosabbika, a zenei aláfestés működésbe lép: magányos, kísérteties fuvolajáték. Vagyis a film filmnek, azaz artisztikus kifejezési formának tekinti magát, azaz a képek imaginatív fölébresztését a magáénak vallja.

 

2. Sizuko, Szadako anyja bájologva fésülködik, amit egy tükörben látunk.

Itt egy metafizikai fogalom fizikai képekben való megfogalmazását látjuk. A nőiség nem más, mint a tükröződés. Figyelem! Nem az egyes és létező nőkről van szó, hanem a nőiségről, a feminitás ideájáról, a jinről, azaz egy metafizikai elvről, amelynek minden hímnemű is a része. A szépség csak úgy csillanhat föl, ha megjelenik egy hordozó közegen, jelen esetben a tükrön. A szépség mint isteni tulajdonság elvont meglétéből meg kell hogy jelenjen, s ez lesz a nőiség, azaz az anyagi természet. A fésülködő nő tükörképe ennek a metafizikai gondolatnak a képi összegzése: a szép ideája a természetet létrehozza, hogy benne mint tükörben – vagy más mitologémákban – a víz felületén fölfénylődjék. Gondolhatunk Nárcisz történetére is a nyugati mitológia világából.

A szép nő képe itt termékenységére is utal, amire a filmben úgy tesznek utalást, hogy Ikuma professzoron keresztül a tengeristen megejti a nőt. De majd látjuk, hogy a képlet egyáltalán nem ilyen egyszerű.

Lehetséges egy másik, dualista levezetése a tükröződő nő képének. Az előbbi értelmezésben monista módon Isten, a végső egység egyik attribútumaként értelmeztem a szépséget, s ennek megjelenése lenne a konkrét anyagi természet. De a film éles férfi-nő szembenállása sokkal inkább a szellem-anyag végletes kettészakadtságára utal. Így a fönti kijelentést finomítanom kell, miszerint minden anyagi nőnemű, benne a hímnemű lények is. A hímnemű lények csak biológiai nemük szerint kapnak hímnemet úgy, hogy ez a biológiai hímneműség a természet, az anyag nőneműségén belül adatik. Szellemi természetük szerint mindannyian hímneműek. Ennek oka az, hogy hímnemű az eredeti szellemi princípium a modernitás által be nem szennyezett régi mítoszok szerint, míg a természet mindennemű megnyilatkozása nőnemű. A hímnemű mag belepottyan a nőnemű vízbe, az „felhabosodik” körülötte (l. Aphrodité születése), s megszületik az adott egyedi lény. A „felhabosodás” azok a képességek, amelyek szükségesek az egyedi lény létezéséhez ahhoz, hogy képes legyen hordozni a hímnemű szellemi esszenciát. Vagyis tulajdonképp a szubsztancia/egzisztencia és az esszencia/fogalmi lényeg dualitásáról van itt szó.

Az egyedi lény létezéséhez természetesen szükség van a fajra, az egyedi lény általánosabb vázlatára – ez már a „habosodás” első lépcsőfoka, amit a csillagképek és planéták képviselnek az archaikus világképben. Ezek alapozzák meg a principium individuationis lehetőségét, amely nem más, mint az anyag közvetlen tér-időbeli szelete, amelyben megtestesül a szellemi szikra.

Ebből a dualista szempontból Szadako meggyilkolása egészen más jelentést kap. A termékeny természet (Sizuko) csábítása a szellemi csírák belé bukásához vezet, hogy valóban termő legyen termékenységének lehetősége. Azonban létrejött egy olyan lény, Szadako, aki a maga szűzies lány mivoltában nem terem tovább, hanem terméketlen, mi több: pusztító. Ennek okát a film egy ismeretlen tengeristenben adja meg, de ha jobban belegondolunk, valójában a létezés mint olyan hiábavalóságáról van szó. A természet mindig terem, a szellem mindig belebukik, aztán kilép belőle – ez a körforgás örökké tart. Egy, a maga szellemi öröklétére kényes öntudatos lény számára ez az időbe vetett értelmetlen körforgás a lehető legriasztóbb létlehetőség. Valójában ez a körforgás is az anyatermészet része. Ezért egy tengeristen nemzette Szadakót, vagyis a Nagy Anya, a Víz az, amely önmagát megnemzette. A természet önmagában kifejtett önmagáért való létének terméketlensége, kilátástalansága az, ami megtestesül Szadako gonosz agresszivitásában. Ez az értelme annak, hogy a jin elv elégséges önmagának és a jang csak megzavarja tisztaságát. Gonosz, mert nincs kilépés belőle, agresszív, mert mindent saját körén belül akar tartani. Ikuma professzor, az egyetlen férfias magatartást mutató személy tette innen nézve teljesen jogos: az anyatermészet azon aspektusát, amit Szadako képvisel, meg kell szüntetni. Az, hogy ez nem sikerül neki, és senkinek a Ringu-franchise-ban, arra a negatív üzenetre utal, hogy nincs menekvés a szanszára örök körébe zártságból.

Így a szellem-anyag metafizikai dualitásának fogalmától eljutottunk a negatív szótériológiáig: nincs megváltás ebből a világból. Mennyire jellemző és igaz posztmodern korunkra ez a diagnózis! Mennyire illő a horror műfajához ez a rémisztő helyzet, amiben élünk!

 

3. A kép hirtelen vált és Szadakót látjuk egy másik (?) tükörben.

Az anya lánya megjelenik. Míg Sizuko szép és kedves, addig Szadako eredendően gonosz. Sizuko termékeny és termő nő, Szadako lány, azaz szűz és terméketlen. (Legalábbis a Ringuban. A Rasenben már más nő alakját fölvéve reprodukálja magát, és újra megszüli a főszereplő korábban megfulladt fiát is.) Nem biztos, hogy a már megszületett Szadakót látjuk, lehet, hogy csak anyja előérzetét, hogy születni fog egy lánya. Ezt a gondolatot kifejtem a következő kép kapcsán.

A tükör mint a reflexió szimbóluma itt megmutatja a víz elem mindkét aspektusát. A Ringu 2.-ben ugyanarról a tükörről van szó, tehát ez a szimbólum összekapcsolja a nőiség két aspektusát, az életet és a halált, és azt is megmutatja, hogy mindkét szempont ugyanannak a lényegnek a megjelenése. Az élet és a halál egymást tükrözi, ahogy azt Hérakleitosz egyik töredékéből is megtudhatjuk (l. lejjebb a Transzcendencia című fejezetet). Nem is annyira arról van szó, mi tükröz mit, hanem magáról a tükrözöttségről, a reflexióról. A visszatükröződés örök körforgás: a nő, aki a víztükör, amint önmagát tükrözi a tükrön – megint az értelmetlen és terméketlen szanszárikus körforgás fölismerésénél vagyunk. Az önmagának elégséges jin olyan tükrözöttségként tárul föl, ami a lehető leggonoszabb létforma, mert amellett, hogy félrevezető tükörképek (álom)képszekvenciáiba bonyolít, ami miatt soha nem találod meg önmagad, hanem mindig valami másra találsz önmagadként, szóval emellett a hamis önkép mellett még pusztítóan agresszív is.

Mielőtt harcias feministáink nekem esnének, hogy itt valami nőellenes agitációról lenne szó, még egyszer hangsúlyozottan elismétlem, hogy nem a konkrét, egyes nőkről vagy feminin létezőkről van szó, hanem egy metafizikai elvről és ennek a mai korra jellemző létállapotként történő megjelenéséről. Férfiak és nők egyformán képviselik és elszenvedik ezt a tiszta jin elvet. De ha mindezt az általános mediatizáltság képiségére, a spektákulum társadalmára vonatkoztatjuk, akkor még érthetőbb, mire gondolok. A média gonoszságát lejjebb még fejtegetem.

 

4. Sizuko zavartan, félig elfordulva néz a már eltűnt másik (?) tükör, azaz lánya felé.

A termékeny nőiség megijed attól, hogy ki kell fejtenie termékenységét, ami tulajdonképpeni lényege. Mit is jelent ez a félelem? Megijed lánya szűziességétől? Megijed attól, hogy már nem ő lesz az egyedüli teremtmény saját természetében? A zavartalan természet megzavarodik, ahogy termő termékeny mivolta elkezd kibontakozni. Saját szép és kiegyensúlyozott természete megbomlik. Ez a szánkhja-jóga filozófiáját visszhangozza, miszerint a természetnek, ami nőnemű, van egy megnyilvánulatlan, három minőségét kiegyensúlyozottan tartalmazó állapota. Ahogy a természet befogadja a hímnemű lelket, megbomlik minőségeinek egyensúlya, s elkezdődik a természet mozgása. Ugyanezt a gondolatot megtaláljuk mitikus kép formájában a hermetikus iratokban is, ahol a hímnemű teremtő rátekintve a nőnemű természet vizeire, szerelmesek lesznek egymásba, Ég és Föld szerelembe vegyülve létrehozza a milliárdnyi jelenség világát, mindazt, amit tapasztalunk.

Ebből a szempontból úgy is érthetjük az 1. képet, hogy Ikuma az a bizonyos szellemi, isteni elv, aki alátekint az egekből a vízre, vagyis a kút mélyén, a vízben lebegő halott lányra, Szadakóra. A 2. kép kapcsán már kifejtettem, hogy a halott, illetve terméketlen lány nem más, mint a termékeny anya mélyebben fekvő terméketlensége: épp az állandó termésben rejlő önmagába burkolózás, a szanszárikus körforgás értelmetlensége, azaz terméketlensége. Ha valakinek csak szójátéknak tűnik föl az értelmetlen-terméketlen kapcsolata, annak fölhívom a figyelmét arra, hogy a gnosztikus, a keresztény, a taoista és a jógikus eszkatológia számára épp az anyai természet örök körforgása volt a legrémisztőbb és a legértelmetlenebb esemény. Mint ilyen a leginkább terméketlen is, mert a természet örök körforgását önmagába zárulásként értették, amelyből semmi további cél, irány nem következik. A film saját képi szintjén kifejezve ugyanez: Ikuma, a férfi megöli Szadakót, saját lányát, és tettétől megrémülve tekint alá. Vagyis a vizekbe meredő letekintés azért rémült, mert már egy korábbi, eredendő bűn eredménye. Vagyis a szellemi alátekintés nem hoz megváltást, mert az anya(g)i körforgás egy mozzanata. A rémület a horror műfajának alapvető lelkiállapota, így a rémület érzelme a Ringuban metafizikai jelentést hordoz.

A Ringu 2. megoldása szerint a tükör ugyanaz, de elmozdul Szadako, majd visszaugrik Sizuko elé. Aztán az anya mosolyogva fordul a lánya felé, vagyis ez szimpátiát jelez a nőiség két szempontja között. A bájos természet megtéveszt csábító szépségével: mögötte, illetve lényegében az értelmetlen és a szellemi esszenciát rabságban tartó körforgás rejlik. A Ringu 2. egy első pillantásra teljesen értelmetlen megoldással menti meg szereplőit: Szadakót a bosszúvágy koncentrált energiájaként értelmezi, amelyet a víz felszív. Ez így szimpla hülyeségnek tűnne, ha nem fejtettem volna ki, hogy a víz elemnek két aspektusa van. Nakata ebben a végkifejletben a víz elem halál aspektusát visszaoldja az élet aspektusba.

 

5. Kandzsik kavalkádjából egy jel válik ki olvashatóan: „kitörés” (eruption).

Ez arra a vulkánkitörésre utalhat, amit Sizuko megjósolt előre és ami miatt Ikuma professzor érdeklődését fölkeltette. Vagyis a későbbi baljós események kiindulópontjára utal a szó. Ez talán világosabbá teszi Sizuko zavarát, félelmét a 4. képben. Megérzi előre, hogy lánya megszületése tragikus események sorozatát, a Ringu-sorozat mítosza szerint az egész emberiség átalakulását hozza magával. A jelek sokfélesége a jövő sokféle lehetőségének kavalkádját jelentheti és egy jel kiválása, a megvalósuló esemény kiemelkedését a potencialitások tengeréből.

Mitológiai értelemben Ég és Föld egyesülését a sperma kirobbanása (eruption) be is teljesíti és a természet termését el is kezdi. Vagyis egy baljóslatú folyamat, a természeti vagy anyagi létezés előre sejtését jelzi a szó. Amennyiben a teremtésre utaló mozzanatról van szó, érdemes kiemelni, hogy írásjelek kaotikus masszájából emelkedik ki a „kitörés” jele, vagyis a Szó, a Logosz általi teremtés japán analogonjával állunk szemben.

Esetleg egy olyan mitologikus értelmezés is bejöhet a képbe, hogy egy hegy- vagy vulkánisten kitöréséről van szó. A vulkán földalatti istenséget jelenthet, ahogy a tengeristen is a föld szintje alatt él. A vulkán földalattiságához, avagy pokoli jellegéhez lásd a 6. kép értelmezését.

Érdekes módon, itt nincs zene vagy hang, hanem csönd. A kiejtett, megszólaltatott hang előtti néma Szóról van szó. Hiszen a teremtés, mint egyfajta kirobbanás előtt még nem voltak megnevezhető szavak, csak a szó lehetősége, amit az abszolút, teremtő Ige jelenít itt meg.

 

6. Emberek küszködnek valami hatalmas erővel szemben.

Lehet, hogy a vulkánkitörés a kép konkrét utalása. Valami hatalmas vihar, szél az, ami hátrafújja az embereket. Földön kúsznak, meggörnyedve erőlködnek, hogy előre haladhassanak. Nekem az jut eszembe a Ringu és Nakata egész sorsfölfogásával kapcsolatban, hogy nem lehet vagy inkább nem érdemes küzdeni a végzet ellen. Pláne nem, ha arra gondolunk, milyen erők állnak a sorsunk mögött. Vagy inkább egyes számban, milyen erő. Mert ez az erő, amely meghatározza sorsunkat és nem hagy kiutat az átok elől, maga a természet, amely szép arcát elfordította előlünk (4. kép) és gonosz, terméketlen arcát (3. kép) fordítja felénk. Pontosabban nincs arca a természet másik aspektusának, mert hosszú, fekete haja eltakarja azt. Az arctalanságról lásd lejjebb.

A Ringu 2. szerint a túlvilágon senyvedő lelkeket látjuk. Ennek a kijelentésnek a megértéséhez megint egy analógiasor útján jutunk el. Az az anyagi természet, amiben élünk egy rosszindulatú anyaistennő (kísértet) rémálma. Mind az anya, mind az anyag a víz elem alá tartozik. A halál és ilyen értelemben a túlvilág, illetve az ott senyvedő lelkek is a víz elemhez tartoznak. A pokol ura Hádész, a földalatti isten. Itt tudjuk a vulkán képét bekapcsolni a képeknek ebbe a szőttesébe. A tükör és a kút eleve a túlvilágra vezető kapunak számít.

Hangaláfestés: zúgó viharhoz hasonlatos hang, ami a vulkánkitörést idézi föl a nézőben.

 

7. Egy letakart fejű férfi a tengernek háttal áll és a nézőnek balra mutat, vagyis nem a tengerre.

Ez lehet a halottak lelke vagy az a tengeristen, aki spirituális értelemben megtermékenyítette Sizukót. Nincs arca, mert egy fehér kámzsa borítja azt. Az arctalanság a halottak névtelenségét, eltűnt, föld alá vonult jellegét jelképezheti. Kik ezek a halottak – amennyiben róluk van szó? A film konkrét története szempontjából mindaz, aki meghalt és meg fog halni Szadako ámokfutása követeztében. De egy kicsit általánosítva a témát: mindenki, ember és nem ember. A 8. kép elemzésénél látjuk majd, hogy Sizuko és Szadako ugyanannak a nőnemű természetnek a két aspektusa, amely létet ad a létezőknek, hogy aztán elvegye azt tőlük. Miért áll a nagy fölbontásban még baljóslatúbb tenger előtt a halálra ítélt létező? Mert a víz elem a föloldódás, a halál szimbóluma is, nem csak a keletkezésé. Miért mutat a halott oldalra? Mert figyelmeztet, hogy mindannyian erre a sorsra vagyunk ítélve; balra, a női oldal, a halál felé tartunk. Vagy visszamutat az előző, 6. képre: így vergődtök mindannyian, élők a létezés pusztító viharában. Ez utóbbi értelmezést támasztja alá a Ringu 2. kontextusa: a túlvilági lelkekre mutató kapuőrről lenne szó (vagyis Hádészről, a vulkán istenéről, l. 6. kép).

Amennyiben a Szadakót nemző tengeristen megszemélyesítéséről van szó, annyiban úgy magyarázható a kép, hogy nincs személyisége ennek az istennek, illetve nem fedi föl kilétét. Ez a névtelenség, illetve ez a rejtőzködés számos mitikus történetben szerepel, s általában arra a mágikus-rituális elgondolásra utal, hogy csak a megnevezettet lehet megkötni és uralni. Ezt az istenséget nem tudod megnevezni és így uralni – mint a víz, kifolyik a kezeid közül.

Hangaláfestés: visszatér a zenei kíséret, de most egy hegedű szerű nyikorgást hallunk, ám később, mikor Reiko és ex-férje elemzi a szekvenciát, lelassított szöveget vélnek hallani, amit úgy értenek, hogy „ficánkolj a tengerben, tiéd lesz a gonosz szellem”. Ez a magyarázat, miért szült Sizuko egy gonosz lelket: mint megtudjuk a film során, sokat ült a tenger partján és beszélgetett a tengerrel. Valószínűleg szerelmes lett belé a tengeristen és Ikumán keresztül belepöttyintette Szadako gonosz szellemét a megfogant magzatba. Mivel nem tudják ki a tengeristen, nem tudják megfékezni sem a gonosz szellemet.

 

8. Egy szemben látjuk tükröződni a Szada kandzsit.

Valószínűleg Szadako szemében tükröződik neve karakterének első fele (Szada). De úgy is érthetjük a képet, hogy a szekvenciát néző szemén keresztül épp ennél a képnél kerül az átok hatása alá. Nem a teljes nevét írta ki Szadako a thoughtography során, nehogy gúzsba köthető legyen. A Ringu szimbolikája a látás, a szem körül forog. Az átkot szóró kísértet szemében jelenik meg saját nevének egy része, mintegy jelezve bosszújának módszerét. Szemmel veréssel öli meg áldozatait Szadako, ahogy azt Rjúdzsi halálakor végignézhetjük: a kegyelemdöfést Szadako iszonytató tekintete okozza.

A szem szimbolikája több irányba is utat nyit. A szem a látás szerve, a látás a fénytől függ. A fény a transzcendencia pozitív jelenlétét szimbolizálja a különböző misztikákban. Itt azonban nem pozitív, hanem nagyon is gonosz tettről van szó. Szadako szeme nem a fényt, a tudatosságot, a transzcendenciába történő fölemelkedést sugározza. Hanem annak az önmagában való őrült oda-vissza tükrözését, amit a tükör jelképe kapcsán kifejtek (l. a Tükröződés című fejezetet). Mindenki az őrület áldozata, mindenki be van vonva az anya/g esszencia nélküli örök öntükröződési folyamatába.

A szem a személyiség legfőbb jegye. A szemekből kiolvasható az ember lelkiállapota. Szadako szemét egyszer látjuk a filmben és akkor értjük meg, hogy a tekintetével öl. Van rémületes, őrült szeme, de ez ki van vágva az arcból, vagyis nem tartozik hozzá arc. Ha az egész alakját látjuk, akkor pedig nincs arca, mert eltakarja hajzata. A hosszú, fekete haj itt nem a szó szerint veendő őrületet jelenti, mint Séra szerint a japán színházban, hanem az éjsötét káoszt, illetve a természet föloldó, megszüntető erőit. Ezért terméketlen Szadako; ő nem létrehoz, hanem elpusztít. Fölold az identitásnélküli tükrözöttség képlabirintusában. Ugyanannak a női jellegű természetnek, melynek Sizuko a termő, kedves arculata, Szadako a rémisztő, pusztító oldala. Ketten együtt jelentik azt az elkerülhetetlen végzetet, amiben minden létező benne van: a megszületés és a halál egymásutániságát.

Az éntelen önazonosságnélküliséggel ellentmondásban áll az, hogy a kísértetnek saját akarata van, és akarat nem lehetséges önálló személyiség nélkül. Az első részben azt látjuk, hogy Szadako nem egy gondolattalan gyilkológép, csak azt öli meg, akit kiválaszt magának. A Rasenben és a Ringu 2.-ben sem válogatatlanul pusztítja a jónépet, hanem csak azt, akit a saját mércéje szerint halálra érettnek gondol. Így sokszor nem tudjuk, miért nem öl meg valakit.

Hangaláfestés ehhez a képhez nincs.

 

9. A kút kávája látható.

Nem történik semmi, csak egy állóképet látunk. De éppen ez az eseménytelenség a leginkább hátborzongató. A néző itt már előre sejti, hogy valaminek majd történnie kell, ami kapcsolatban áll a kúttal, a mélységgel. A Rasenben eljátsszák azt, hogy miért is látszhat a kút a videón. Miután Szadakót belöki apja a kútba, meghal és lelke fölemelkedik az ég felé, azt sugallva, hogy megy át a túlvilágra. De aztán meggondolja magát és elkezd visszasüllyedni, s lefelé szálltában hallja apja kétségbeesett zokogását és bocsánatkérését meggyilkolása miatt, illetve látja a kút káváját, mielőtt visszazuhanna saját holttestébe.

A kút, a forrás, a mélység asztrológiailag a 4. ház tematikájához kapcsolható. A múlt kútja nem csak a historicitás jelentésében veendő, hanem a múltbéli tettek jövőt megalapozó-meghatározó értelmében. A gyilkosság megalapozza az átkot annak minden következményével együtt. A szanszárikus körforgás okát, szó szerint forrását látjuk. A végzetszerű sors szimbólumát látjuk egy képbe sűrítve. A 4. ház a Rák zoodiákusi jeggyel analóg jelentésű. A Ráknak van egy olyan jelentése, miszerint a létforgatagba történő belépés helye a zoodiákuson; a lelkek itt testesülnek meg. A Rák tehát a lelkek kútja, ahonnan előmásznak megtestesülni – amint azt a Ringuban rémülettel tapasztalhatjuk.

Hangaláfestés ehhez a képhez sincs.

 

(10.) Reiko hipnotikus állapotban mered a megint sistergő statikus zörejképre. Aztán vált a kameraállás, szemből mutatja őt és ekkor tér magához hipnózisából. Kikapcsolja a tévét és az elsötétült képernyőn látja tükröződni Szadako kísértetét.

Az átok teljesülésbe vált. Szadako bosszúból készítette a videót, hogy mások is végigéljék szenvedését és félelmét, tehát a szekvencia üzenete az, hogy a „tévé” gonosz, nyomorba dönt és gyilkol. A média gonoszságát, gonosz üzeneteinek rosszindulatú sugárzását Nakata a (10.) és 8. képpel fejezi ki: Reiko képernyőn tükröződő arca ugyanolyan kísértet, mint Szadako tükörképe; a szembogárban tükröződő írásjegy a kísértet neve. A képernyő és szem analógiája kapcsolódik össze az átokban és a kísértetiességben. Azaz maga a média, a mediatizáltság az, ami megöli az embert, illetve szenvedő lélekké sorvasztja a pusztító túlvilágon, ami valójában az evilágunk. A film végére kiderül, hogy le kell másolni a videót és megnézetni egy másik emberrel ahhoz, hogy az átkot elűzhessük a fejünk fölül. Mi más ez, ha nem az áteredő bűn mediatizált változata? Ez ma már az „oszd meg és uralkodj” klikkeléseként működik: ostoba és butító tartalmat mindenkinek!

De mint eddigi módszerem következtében, ebben a képben is mélyebb metafizikai tartalmat vélek fölfedezni. A szekvencia átkot terjeszt. Épp a lemásolása terjeszti az átkot. A víz/nőiség/tükröződés/élet-halál analógiasor mentén haladva azt a konklúziót vonhatom le, hogy az átkot (látszólag) épp az terjeszti, ami elhárítását hivatott volna végrehajtani: a szekvencia továbbterjesztése. A tiszta és negatív jin elv önmagában igyekszik tartani minden tükörképét, képmását. Ahogy nincs kilépés a szanszárából a Ringu szerint, úgy a szekvencia átkát sem lehet valójában elkerülni. Az átok örökké közkézen forog, ahogy a létkerék is pörög megállíthatatlanul. A generációk folytonos generálása fönntartja az átkot, ami maga az állandó és újra születés. Azt hiteti el az emberekkel a természet, hogy a szaporodás új lehetőséget teremt, de csak az előző generációt létrehozó átok, áteredő bűn hozza létre és átkozza meg a következőt.

 

Álljon itt az analógiák több sora fönti elmegörgetéseim jobb áttekinthetősége érdekében:

1. a) Hold – kút (kapu a transzcendenciához, átlépési pont) – halál – lélek – bosszú – kapcsolat a túlvilággal/transzcendenciával.
2. b) Kút – víz – tükröződés – lélek.
3. c) Tükröződés – reflexió – média.

 

Tükröződés

Ebben a fejezetben pár adalékkal szolgálok a reflexivitás témájához. Nakata képi alkotóként rendkívül érzékenyen világít arra a problémára, mi is közvetíti a másvilágot. Nem a kút alkotja az átjárást a túlvilágra, mint ahogy Séra feltételezi, mert a modernitás előtt ugyan jelenthette a mélységbe vezető kút képe az alvilág bejáratát, de modern, természettudományos korunkban már nem hiszünk ilyen marhaságokban, mert „jól tudjuk”, hogy a föld alatt nem a pokol, az alvilág, a holtak birodalma van, hanem halott ásványok és egy iszonyúan izzó magma. Azért tettem idézőjelbe a tudás bizonyosságát, mert éppen ez a természettudományos, kalkulatíve holtbiztos racionalitás az az egyik legfőbb eszköz, ami kiölte az emberekből a metafizikai racionalitást és a magasabb elvekbe vetett hitet. Tehát Nakata zsenialitása fölismerte, hogy annak a transzcendencia felé vezető bizonyos útnak a modernitásban valami egészen másnak kell lennie, de ezt összekötötte az archaikus korban is meglévő szimbólummal. Ez pedig a tükröződő felületek, azaz maga a visszatükröződés.

Nem akarok túl messzire vándorolni témánktól, ezért csak a vizsgált szekvencia szempontjából fontos szimbólumra utalok. Ez pedig a víz, mint a legtermészetesebb tükröző közeg. Kutat azért fúrnak, hogy víz legyen benne. A film címében is szereplő „kör” valójában a kút kávája. Mi, nézők ugyan nem látjuk a szekvenciában a kútvizet, hanem Szadako szempontjából onnan tekintünk föl először a teliholdra. Ez is a másik nagyon ősi szimbólum, ami a visszatükrözés alapvető képe. A tudósok „jól informált” vélekedésével ellentétben már akkor is a Nap fényének visszatükrözőjeként gondoltak a Holdra a régiek, mikor még nem tudták ezt fizikai értelemben levezetni.

A tenger, a Hold, a kút a víz elemhez kapcsolódik. A víz elem a halottak, a lelkek, a túlvilág szimbóluma. A víz elemhez tartozik analogikusan az idő is, nem pusztán folyása miatt, hanem mert egykor a Hold volt a fő időmérő eszköz, mivel az látszott jól a csillagos égbolton. A Ringu egyik eleme a versenyfutás az idővel, hiszen a videó megtekintése után egy hete marad az áldozatnak. Megint csak egy ősi és rendkívül baljóslatú képet idéz föl a kút fedelének elmozdítása a Ringuban. (L. Santillana-Dechend: Hamlet malma, 170. o. skk. és 321. o. sk., Pontifex Kiadó 1995.) A kút fedelét kínlódva tolja le Reiko és Rjúdzsi, ami a konkrét fizikai nehézségen túl azt is jelenti, hogy az alvilágba való leszállás nagy erőfeszítést követel meg attól, aki élőként akar lemenni. Azonban ez a kép vagy ez az esemény ennél sokkal mélyebb és bonyolultabb mitologémákhoz vezet, amelyeket itt nem kell fölfejtenem. Csak arra utalok, hogy amennyiben itt azt a mítoszt hozzuk be a képbe, amikor az égi kút fedelét elmozdítják, akkor nem pusztán az idő fogalmának és mérésének ősi szimbólumrendszere jön mozgásba, hanem az alsó vizek, ez esetben egy női istenség visszatértéről és bosszújáról van szó, akit az idők kezdetekor a teremtő férfi isten a kutat lezáró kő alá szorított. Az ember alapvető természete a kíváncsiság, meg akar ismerni bármit, legyen annak bármilyen szörnyű következménye. A Ringuban meg is van a következménye. Hiába temetik el Szadako holttetemét, az átok nem oldódik föl, mert az sokkal átfogóbb jelentésű sorsesemény annál, minthogy egy rituális tett ezt megoldaná a mai hitetlen ember számára.

Miután Reiko megnézi a szekvenciát, a tévé képernyőjén tükröződik Szadako képmása. Rjúdzsit úgy öli meg Szadako, hogy átlép ezen a bizonyos tükröző fölületen, a képernyőn. A tévé képernyője az átlépési pont. A képernyő tükre, azaz reflexiója az a fölület, ahol megvalósul az az egész komplexum, amiről írtam: a transzcendencia és az immanencia találkozási felülete; a gonosz istennő bosszúja; a média gonoszságának megvalósulási terepe; a mozgóképi médium mint alapvetően idői eszköz láthatóságának területe. Az átlépési pont valójában nem is a kút, hanem a képernyő síkja, az, ahol megvalósul a médiacézárok hipnotikus üzenete és legyilkolja a nézők önálló gondolkodását, képzelőerejét, hogy egy rémálomban és a tőke folytonos újratermelésében tartsák az embereket.

Mindennek súlyos következményei vannak a médiára mint tükröző közegre vonatkozóan is. Ennek megértéséhez az archaikus (platonikus, neoplatonikus) metafizika tömör összefoglalására van szükség. Az alapgondolat az, hogy az idea megvalósul az anyagban. A gondolatnak (fogalmi esszenciának) testet kell öltenie, azaz szubsztanciális (anyagi) létezéshez kell jutnia. Ez mitikus képekben úgy jelentkezik, hogy a víz fölszínén tükröződik az eredeti képe. Az elmesélés szintjén ez egy szép nő, akinek a képe tükröződik a tükörben.

A média mint valaminek a tükrözése eleve ebbe a vizes közegbe kerül. A közvetítés a korábbi korszakokban levegős elemhez tartozott és főként a Merkúr képviselte az asztrológiai szimbolizmusban. Már a Merkúrnak is vannak olyan félrevezető, a becsapásra irányuló tendenciái, amelyek miatt megbízhatatlan: Hermész a tolvajok, hazudozók, mesélők istene. De az a dimenzió, amit ebben a dolgozatban kifejtek, a vizes elemhez kapcsolja a tükröződést, a médiát, így a Hold és a Vénusz uralma alá esik az egész komplexum. A Vénusz földies planéta alapvetően, de én itt arra gondolok, hogy a Halakban erőben van, a Rákban pedig jól érzi magát. A női szépség mint alapvetően venerikus tulajdonság a tükörben tükröződve a Vénusz Rákban tartózkodását, illetve a Halak vizeiről való visszatükröződését mutatja meg képileg. (Aphrodité nem más, mint a férfiasságától megfosztott Uránosz nemi szerve a vizekbe hullva.) Nem arról van szó, hogy visszafelé, a média felől kellene megmagyaráznom, miért tartozik az akvatikus szimbolizmushoz a képi közvetítés. Nem nekem kell visszakapcsolnom a tévét, videót, mozit, Youtube-ot a víz elemhez, hanem pont fordított az értelmező viszony: ez utóbbiak eredendően a víz elemből származnak, jönnek létre. Míg a szóbeli közvetítés a levegő elemből jön létre, addig a képi közvetítés a víz elemből.

Nem véletlen, hogy a szekvenciában nincs szóbeli közlés, hanem csak képi és zenei. A zene is víz elemű kifejezési forma. A 7. képben megjelenő jelek ellentmondanak értelmezésemnek, de a jelek kavalkádja meglátásom szerint a káoszra (víz elem) és a jóslatra (médiumi képességek – víz elem) utalnak. Az 5. képben visszafejtett szöveget azt hiszem, a japán anyanyelvűek sem értenék, inkább hang-ulati aláfestésként foghatjuk föl, azaz az érzelmeinkre, félelmeinkre (víz elem) játszik rá.

A Ringu elemzéséből az a probléma tárul föl, hogy az, amit eredetinek gondoltunk (Sizuko maga, nem tükröződő képe), nem az eredeti metafizikai helyzetet mutatja be. Sizuko csak az egyik fele az eredeti metafizikai helyzetnek, mert ő csak a víz, a tükröző fölület már akkor is, mikor nem tükröződik. Sizuko csak a tükör az eredeti nélkül. Még csak az idea árnya sem látszik benne. Sizuko látszik csak a tükörben – ez a kép azt jelenti, hogy a tükör önmagát tükrözi, s mivel a tükörben nem valami eredetinek a képe látszik, ezért az üres tükör tükrözi önmagát.

Ha mindezt a médiára fordítom le, akkor a szekvencia azt a lesújtó véleményt fogalmazza meg, hogy a filmezés, a tévézés üres, gondolattalan tükrözése az illúzióknak. A média nem a valóságot tükrözi, mert a média tükröző fölületén nem jelenik meg az eredeti. A média csak önmagát tükrözi: önmaga hamis elvárásait. A képi – de bátran ide tehetjük: az írott – médiumok nem valamiről tudósítanak, hanem önmaguk agendáját fogalmazzák meg. Ez az agenda pedig az önmagát újra és újra megnemző, kísérteties és agresszív, mert terméketlen evilágiság igényeit követi. Itt nem csak arról a nagyon is konkrét és fizikai tényről van szó, hogy minden média valamilyen politikai és gazdasági érdeket szolgál ki, hanem arról a sokkal fontosabb metafizikai tényről, hogy a szükségletek rendszerének állandó újratermelése teljesen terméketlen és értelmetlen, az emberiség fizikai pusztulásába visz. Ez a fél- és álmetafizikai üresség és tükrözöttség a fizikai pusztulás oka.

 

Transzcendencia

Az alábbi gondolatmenetben azt igyekszem fölfejteni, mit is jelent a transzcendencia a Ringu világképében. Induljunk ki Hérakleitosz B. 62. számú töredékéből: „A halhatatlanok halandók, a halandók halhatatlanok, minthogy élik azoknak halálát, azoknak életét pedig halják”. A halottak birodalma tükrözi az élőkét és viszont. A két létforma egymást tükrözi, mert a halottból élő, az élőből holt lesz. Vagyis az élet-halál egymásba kapcsolódik, körforgást alkot. A halottak birodalma, azaz a túlvilág nem valódi értelemben transzcendencia, mert a halottak is a létezés egy formáját alkotják, mint az élők. A kísértetvilág ennek a létező világnak a része, amiben élünk. Vagyis élők és holtak (pontosabban a holtak lelkei) az anya/természet/vizek rabjai. A transzcendencia azt jelenti, hogy túllép a létezés egészén, mind a halotton, mind az élőn. Akkor milyen értelemben nevezhetjük a videó szekvenciát a transzcendencia üzenetének? Precízen csak a földhöz kötött halott lelkek üzeneteként értékelhetjük, csak azt igazolná, hogy van a halál után a lélek egy fajtájának utóélete. A kínai mitológiában ezt p’o léleknek nevezik, az ember alacsonyabb rendű (nedves) lélekrésze, amely a halál után a földbe száll. Ez tud visszatérni kísérteni, ha nem áldoznak neki kellő tisztelettel vagy egyáltalán nem áldoznak neki. Ez a temetkezési kultuszok alapvető oka és létjogosultsága, és ezért akarják eltemetni Szadako holttestét.

Habár a modern természettudományos világképbe már az sem fér be, hogy ilyen földben továbblétező kísértetek lennének, szigorúan véve ez még mindig nem igazolná az élő-halott körén túli transzcendenciát. Csak azt igazolná, hogy van valamiféle létezési forma az egyéni létező számára a halál után. „Egyéni létezőt” írtam lélek helyett, hiszen a természettudományos világkép nem tud arról, hogy lenne a halál után a földbe süllyedő lélekrész. Az élő és a halott egyformán fizikai létező, ugyanannak a létezésnek a két szempontját jeleníti meg – erről beszél a Hérakleitosz-töredék.

A transzcendencia azonban azt jelenti, ami túllép a létezésen, annak minden formáján. Azaz élőn és holton egyaránt. A Ringu szerint a videó szekvencia egy halott lány lelkétől származik, azaz szigorú értelemben a létezés része, vagyis nem a létezésen túli, metafizikai dimenzióból származik. Akkor milyen értelemben állíthatom, hogy a film a transzcendenciával szembeni iszonyról szól? Legföljebb csak azt mondhatnám, hogy a kísértetektől való rémületről szól. És valóban ez a helyzet, ha a filmet első látásra adott közvetlen szintjén értelmezném. Ekkor csak egy nagyon jó kísértetfilmről lenne szó. Ám én azt mondom, valójában a posztmodern ember metafizikai léthelyzetét elemzi a film. Erre utal az az elveszett magányosság, amit a főszereplő ex-házaspár és gyermekük megjelenít. A képek hideg simaságából az az egzisztenciális nyomor sugárzik, amelyben mindannyian senyvedünk. Nyomorult sorsban, elátkozott végzetben vergődünk, erre hívja föl figyelmünk Nakata.

Éppen a film szimbolikus értelmezése lök tovább bennünket a metafizikus értelmezés lehetősége felé. Ha a Ringu csak létezési lehetőségeink szűkösségét, átokba vert sorsunkat szimbolizálja, akkor a kísértet és átka az a szimbólum, ami ezt kimondja. Amint följebb említettem, ez a film saját önértelmezése. De mi van akkor, ha eggyel hátrébb lépünk és rákérdezünk arra, mi is okozza ezt az átok és bűnhődés körforgásába zárt világot. Mi is hiányzik a Ringu által fölvázolt horizontról? Mert ha vannak kísértetek, azaz ha van lélek, amelynek egy része visszajár bosszút állni, akkor bizonyára kell lennie annak, aki teremtette a lelket, vagyis kell lennie Istennek. Nakata világképéből a kísértetek mellől hiányzik a valódi transzcendencia, azaz az isteni szféra, amely megteremtette a halottak és az élők birodalmát és kölcsönös viszonyukat. Nakata egy valóban elátkozott kort ábrázol, jelenkorunkat, ahol csak a pusztulást és fájdalmat okozó szenvedés van. A kísértet szenvedése és az általa okozott szenvedés csak a modernitás szenvedéseit tükrözi.

De nincsen kísértet isteni nélkül. Sem a tudományos, sem a vallásos, sem a mitikus világképben. A kísértet lehetőségének okára nem kérdez rá az alkotás, az asztrális, miazmatikus jelenségek szférájában reked. Azonban a vallások, mítoszok metafizikájában ez csak egy része a teljességnek. A kísérteteket csakúgy, mint az élőket egy magasabb, nem velük egy szinten álló dimenzió teremtette. Ezt nevezem transzcendensnek, mert (Isten vagy az istenek) túllép azokon. Kimondatlanul a transzcendenciára is rákérdez a film: ha élő-halott konfliktusos viszonya fölmerül, avval együtt fölmerül az élet és a halál mint olyan viszonya. Mi az élet és a halál oka? Miért van egyáltalán élet és halál? Mivel ezek a kérdések az élet és a halál alkotta egzisztenciális síkon nem válaszolhatók meg teljességgel, tovább kell lépni a rajtuk túli síkhoz, a transzcendenciához.

A kísértet így már nem pusztán a lélekbirodalom megjelenéseként tűnik föl, hanem akként, ami pőre létezésünkön és halálunkon túl van. Arról az eredendő másról – a transzcendenciáról – van szó, amitől minden korok minden embere rettegett. Azonban a modern kor embere a természettudományos ismeretforma abszolút uralkodása miatt nem csak a létezésen túli transzcendensbe vetett hitét vesztette el, hanem minden evvel kapcsolatos tudást is elfeledett, illetve nem vesz komolyan. Így teljesen kiszolgáltatott maradt saját végessége, azaz halála démonának. Ha transzcendenciáról beszélünk, az a ma embere számára csakis negatív módon jelenhet meg pusztulásként, átokként, elháríthatatlan balsorsként – kísértetiességként. Maga az a pőre félelem, amit Nakata és a színvonalas horror megmutat, utal a transzcendencia hiányán keresztül a transzcendenciára. Ebben áll a horror műfajának létjogosultsága.