Imádok ritkaságokra, kevéssé ismert dolgokra szert tenni. Kijelentésem egyaránt vonatkozik horrorisztikus filmekre és könyvekre egyaránt. Itt van például a 2001-ben elhunyt Richard Laymon vékonyka kötete, amely a szerző szerint kis híján derékba törte karrierjét. A nyolcvanas és a kilencvenes években leginkább az ún. splatterpunk zsánerében alkotó írótól eddig csak egy-két novellát olvastam, illetve valamikor még fiatalkoromban a Vidámpark című regényét, úgyhogy itt volt a nagyszerű alkalom, hogy felfrissítenem a vele kapcsolatos élményeimet.

“Az erdőben van hat korhadó fa. A Gyilkos Fák. Ide hozzák őket. Mármint olyanok, mint Neala, a barátja, Sherri és a Dills család. Gyanútlan vakációzókat, akik Kalifornia mellékútjait róják. Elfogják, megkötözik, levetkőztetik őket, elveszik az értékeiket, és a Fákhoz kötözik valamennyiőjüket… hogy várjanak… az erdőben… a sötétben…”

Ez a roppant izgalmas leírás gyakorlatilag tökéletesen leképezi, hogy mit is fogunk kapni az alig kétszáz oldalas, meglepően rövid történetben: egy látszólag misztikus hangulatú, ámde meglepően beteges szexuális eseményekkel teletömött, ritka igénytelen és primitív szövegezésű horror-katyvaszt. De lássuk bővebben.

Richard Laymon nem teketóriázik sokat a bevezetéssel: nettó időhúzás helyett hamar belecsap a lecsóba. Már pár oldal elolvasása után kiderülhet, hogy itt sajnos semmiféle irodalmi igényességre nem kell számítani, szövegezése nem több az aktuális események puszta leírásánál. Rövid és tárgyilagos mondatok. Hűvös távolságtartással, szenvtelenül. Egymás után. Mint amilyeneket az előbb én is írtam. Ráadásul a fejezetenként változó szemszögből mesélt történetben semmiféle hangulatnak vagy gondolatiságnak nincs nyoma.

Másik dolog, ami szintén elég hamar feltűnhet a Kedves Olvasónak, az a mű szexuális túlfűtöttsége – és ekkor még egészen finoman fogalmaztam. Valójában beteges és perverz erőszakolások sora szinte vissza-visszatérő motívumként ágyazódik bele a nem túl komplex cselekmény alakulásában. Majdhogynem a regényben felbukkanó összes férfi egy halált érdemlő kanos rohadékként jelenik meg, akinek ocsmány redneck megnyilvánulásain kívül egyetlen örömforrása a védtelen nők megerőszakolása, míg a gyengébbik nembe tartozó karakterek szinte kizárólag ártatlanok, elnyomottak és folyamatosan menekülnek. Kedvencem egyébként az említett sorból „némileg” kilógó tinédzser csajszikám, aki gyakorlatilag negyvenéves anyjának parancsolgat, hogy mit is kéne tenni meg pórázon rángatja szerencsétlen, néha pedig annyira tökös, hogy visszakézből gyilkol meg embereket.

Ebbe a rendkívül egysíkú felállásba némi misztikus elem is kerül bizonyos krulloknak nevezett humanoid lények szerepeltetésével, akik a bevezetőben említett Gyilkos Fák gazdái. De hogy pontosan kik is ők (vagy mik?), hogy néznek ki, miként kerültek erre a helyre, azt sajnos nem tudjuk meg – illetve az író csak ködös utalásokat engedélyez ezekre vonatkozólag. A cselekmény vége felé felbukkanó polipcsápos szörnyről meg még ennyi információt sem kapunk, pedig amúgy izgalmas tűnt volna.

Igazából nem tudom eldönteni, hogy már az eredeti kézirat is ennyire ritka igénytelen és primitívre sikerült, vagy csak a kiadó gondos munkájának köszönhető ez a gyalázatos végeredmény. Úgy hírlik, nagyjából 50 oldal, mi több komplett fejezeteket szedtek ki a kötetből, emiatt sikerült ilyen összecsapottra és néhol értelmetlenre, de állítólag a vége is megváltozott.

A ritka béna borító hátulján található Stephen King idézet „Ha kihagyja Laymont, ritka élvezetet mulaszt” valószínűleg általánosságban értendő az író munkásságára, mert az teljességgel kizárt, hogy aki elsőnek ezt a kötetet veszi tőle kézbe, az akár egy továbbit is akarjon  olvasni. Nincs az az Isten. Mindenesetre annyit biztosan mondhatok, hogyha létezne a horrorkönyvek kategóriájában külön trash-szekció, akkor Richard Laymon Sötét erdő című kötete kiváló szemléltető eszköznek bizonyulna!

Értékelés: 4/10

eyescream