Valamilyen filmes listán találkoztam először a címmel: The Butterfly Room, és már vagy egy éve vártunk egymásra, hogy eljussak végre az olasz horror utóbbi évtizedének talán leginkább említésre méltó darabjának megtekintéséig. Nem voltak magasak az elvárásaim, de még így is óriási csalódással álltam fel a végén.

A The Butterfly Room története egy Ann nevű magányos, magának való, mogorva idősödő hölgy körül forog, akinek hobbija a lepkegyűjtés. Lakásában egy külön szobát szentelt szenvedélyének, ahová csak azt a kislányt engedi be, aki rendszeresen átjár hozzá korrepetálásra – és akibe igyekszik átörökíteni a pillangók iránti csodálatát.

A magányos Ann nagyon kötődik a lányhoz és rendszeres látogatásaihoz, így amikor már teljesen egyértelművé válik, hogy a gyerek csak ki akarja használni – és a plusz zsebpénz reményében tölti vele az idejét -, ő akkor is lelkesen fizet, csak törje meg magányát olykor. Kapcsolatukba mégis beférkőzik az irigység és a féltékenység – Ann rájön, hogy a lány anyja megesett rokkant hölgy helyett valójában egy különleges szolgáltatásokat nyújtó fél lábú prostituált, aki történetesen tudatában van kislánya pénzszerzési forrásainak (mert Ann mellett természetesen más hölgyek is képben vannak), és támogatja is effajta tevékenységében őt. Ann csalódott, hogy valójában a kislány szeretete is csak megjátszott hazugság volt, és éktelen haragra gerjed, melynek az őt kihasználók fogják a kárát látni. Tetteire sokáig nem derül fény, de mindent el is kell követnie annak érdekében, hogy titkai rejtve maradhassanak, bent, a lepkéknek szentelt szobában.

A The Butterfly Room művészi igényű horror, a ’60-as, ’70-es évek „camp” stílusában, melynek jellemzője a mesterkéltség, a giccsel való könnyű összetéveszthetőség. Éppen ezért, aki gyenge színészi játékkal, kiszámítható cselekménnyel vádolja a művet, annak tökéletesen igazat kell, hogy adjak, de közben mégsem, hiszen valahol ez volt az alkotói cél. Fontos felismernünk egyes darabok művészi szándékát, de ettől még nyugodtan kimondhatjuk azt is, hogy a The Butterfly Room közel van ahhoz, hogy nézhetetlenül rossz legyen. Ennek legfőbb oka az a forgatókönyv kitekertségében és kuszaságában rejlik, ugyanis az a történet, amit fentebb leírtam, csupán csepegtetve, a film másfél órája alatt derül ki – mindeközben foglalkozunk a karbantartókkal, a szomszéd buta nő terhességével, és azzal, hogy Ann a hétvégére rábízott kislánnyal foglalkozik, és előkerül saját felnőtt lánya is, aki tisztában van természetének sötét oldalával is, és ezért gyűlöli őt. A film rengeteget akar markolni, de úgy pereg ki a történet a film alól, mint a homokszemek az ember ujjai között.

A The Butterfly Room a rendező, Zarantonello egy korábbi rövidfilmjének, az Alice dalle 4 alle 5 (nagyjából: Alice 4-től 5-ig) újragondolása egész estés változatban; és talán éppen ez az, ami olyan erősen érezteti magát: amikor egy mindössze 6 perces sztorit akarnak kibővíteni 90 percesre, gyakran követik el ugyanazokat a hibákat. Az eseménytelenség ellenére is nehéz követni a cselekményt az állandó időbeli ugrások miatt, amelyekre semmi sem figyelmezteti a nézőt. Dramaturgiailag ugyan hatásos ez a cseppenként adagolt előzménytörténet, mert kizárólag emiatt nézi tovább az ember, de az, hogy nem tudjuk meg, mennyivel korábbra történnek a visszaemlékezések, és hogy egyáltalán mikor látunk visszaemlékezést, mikor pedig a jelent, az óriási hiba.

A leginkább említésre méltó a főszerepben látható Barbara Steele, aki a ’60-as évekbeli olasz, gótikus horrorfilmekben töltötte karrierje csúcsát. Nem szeretném különösebben minősíteni a hölgyet, a The Butterfly Room nem csak miatta nem jó, de tény, hogy nem is emel rajta túl sokat. Örültem pár jelenetben Ray Wise, mint házmester felbukkanásának, a Twin Peaks óta olyan hatással van rám, hogy egyszerre kap el tőle a röhögőgörcs, és hűl meg a vér az ereimben.

Ami nekem legjobban fájt ezzel a filmmel kapcsolatban, az a céltalansága, és hogy egy ilyen jó alapötletet sikerült ennyire semmitmondóan feldolgozni. Napjainkban, amikor egyre szélesebb körben okoz problémát az időskori elmagányosodás, roppant jó alapanyagot szolgáltathatna egy izgalmas thrillerhez a pénzért az öregeknek társaságot nyújtó gyerek ötlete. Talán majd egy másik filmben.

Kinek ajánljuk: Akik érdekesnek találnának egy camp stílusban elkészült thrillert, tehetnek egy próbát vele. Ezen kívül Barbara Steele rajongóknak (ha vannak ilyenek), és azoknak, akik a lassú folyású, véres jeleneteket nélkülöző, nem félelmetes filmekben is megtalálják a horrort.

Értékelés: 3/10

Blissenobiarella