A spanyol horrorfilm-művészet az utóbbi 10-15 évben óriási lendületet vett, és nem egy, a zsánerben ma már alapműnek számító darab készült a félszigeten. Említhetjük a koprodukcióban elkészült Ördöggerincet Guillermo del Toro rendezésében, vagy a Mamát, az igaz történeten alapuló Véronicát vagy éppen a 2017-es Marrowbone-t, de a legnagyobb népszerűségre minden bizonnyal a [Rec]-sorozat tett szert. A Musarañas egy sajnálatos módon kevésbé ismert darab, pedig a spanyol filmek panteonjában igen előkelő hely járna ki neki.

A történet egy testvérpárról szól, az aggszűz Montséról és kishúgáról, akik kettesben élnek egy hatalmas lakásban, valamikor az ’50-es években. Édesanyjuk a kisebbik lány születésekor elhunyt, és ettől kezdve fordult rosszra a család sorsa. Apjuk belebetegedett szeretett feleségének elvesztésébe, zord, hallgatag és gonosz férfivá vált, aki rosszul bánt gyermekeivel egészen addig, míg a 15 évvel korábban véget ért polgárháború alatt nyoma veszett.

Spanyolok lévén, mélyen hívő katolikus családról van szó, de a Montsét fiatalon ért csapások, melyek révén gyorsan kellett felnőnie, és felnevelnie nála sokkal fiatalabb kishúgát, a vallásosság egészen szélsőséges formájába taszította. Vallásos őrülete valóságos rablánc életén, melyet húgára is ráerőltet, pedig tizennyolc éves korára a lány egyre inkább próbálja kifejezésre juttatni, hogy nem osztozik nővére hitében. Montse életét az is megkeseríti, hogy tériszonyos, vagyis agorafóbiában szenved: mivel apja a lakásba kényszerítette, mára képtelenné vált elhagyni azt. Varrónőként dolgozik, és otthon fogadja kuncsafjait, mialatt kishúga szintén dolgozni jár, és minden mást is elintéz, amire Montse képtelen.

Életük nem egyik pillanatról a másikra borul fel: ahogyan a kislány nővé érik, és egyre hatékonyabban tud kitörni nővére uralma alól, úgy nő a feszültség a kettejük életében; mégis a döntő esemény egy csapásra következik be. A felső szomszédjuk, Carlos leesik a lépcsőn, és éppen Montse ajtajában esik össze. A keresztényi jóindulat nem engedi a nőnek, hogy ne segítsen rajta, így az ájult férfit a lakásba viszi, és amennyire tudja, gondozásába veszi törött lábát is. A nézőt akkor éri meglepetés először, amikor Montse hazudni kezd: Carlosnak, hogy látta orvos, és hogy nincs a lakásban telefon, kishúgának pedig a férfi jelenlétének elhallgatásával.

A kamaradarab innen válik igazán izgalmassá: Carlos és a fiatalabbik nővér titokban találkoznak esténként a férfi szobájában; Montse pedig mindkettőjük előtt tovább folytatja a titkolózást, és már kuncsaftjai elől is rejtegeti a férfit – nem akarja, hogy bárki tudjon ottlétéről, pedig egyre többen keresik, köztük menyasszonya is. Erre a titkolózásra utal a film címe is: Musarañas, ami spanyolul cickányokat jelent. A cickány magányos állat, amely mély és összetett alagútrendszerében „bújkál”, de ha előbújik, némelyik faj harapása mérgező.

Mindeközben Montse valósággal kivirágzik. Elhatározza, hogy úrrá lesz betegségén, és lépéseket tesz (szó szerint) a fejlődés érdekében – de nem sok sikerrel. Mégsem csügged, csupán álmodozik, és Carlosra vágyik, aki azonban egyre kevésbé szeretne maradni.

A Musarañas egy lényegében három szereplőt mozgató, zseniális pszichothriller. A történetről talán sokunknak jut eszébe Stephen King Tortúrája, amelyben szintén egy törött lábú férfi vált az őt gondozni vágyó, majd fogva tartó nő rabjává. Ez a spanyol verziója a történetnek azonban sokkal átgondoltabb, sokkal igényesebb darab annál, semmint hogy koppintásnak tartsuk akár egy pillanatig is. A film második felében elharapódzó őrületben minden Montsét és húgát érintő kérdésre választ kapunk – a lényeg talán megsejthető, de számomra bőven tartogatott meglepetést. A kidolgozás pedig egyszerűen mesteri. A díszlet és a jelmezek minden négyzetcentimétere tökéletes és korhű, ami már óriásit lendít az atmoszférán; de ami mindenképpen kiemelendő az a színészi játék. Montse szerepében amit Macarena Gómez (Dagon, Bűbáj és kéjelgés) levág, az valami elképesztő teljesítmény, felejthetetlen szerep és alakítás; melyben mindvégig meg tudja őrizni a néző együttérzését, kibontakozó őrülete nem távolít el bennünket magától, hanem csak még közelebb hoz. Mellette persze nincs könnyű dolguk a többieknek, hogy ne tűnjenek halványnak, így a tisztesség kedvéért elmondom, hogy a kishúgot játszó Nadia de Santiago (Sötét óra) és Hugo Silva (A hulla, Bűbáj és kéjelgés) is nagyon jók. A történetvezetés is jól működik, a forgatókönyv úgy vezet végig a sokáig eseménytelennek tűnő drámán, hogy nem hagyja nyugalomba süppedni a nézőt: végig feszültséggel teli, fordulatos marad, és meglepetéseket okoz.

Ha ennyire jó, mégis hogy lehet, hogy ennyire ismeretlen film maradt? – kérdezhetik sokan. Ennek oka abban keresendő, hogy elsősorban fesztiválfilm lett a Musarañas, később is csak DVD-kiadás született, így a szélesebb közönséghez nem igazán juttatták el – ki tudja, miért? Kár érte.

Kinek ajánljuk: Pszichothrillerek, családi drámába oltott horrorok kedvelőinek elsősorban, akik értékelni tudják az érzékeny és finom színészi játékot. Imádni fogják.

Értékelés: 10/10

Blissenobiarella