Azt hiszem, nem lövök nagyon mellé, ha azt állítom, a közönség vegyes érzelmekkel várta az új Terminátor-filmet. A korábbi években az egymást követő folytatások már csalódásra kondicionáltak sokunkat, és amikor felröppentek a hírek, hogy újabb rész készül a szériához, biztosan rajtam kívül mások is feltették a kérdést: minek?

A választ nem is annyira könnyű megadni erre a kérdésre, de hithű mozirajongóként szeretném elhinni azt a verziót, hogy a Skydance Media és James Cameron tudták, hogy a korábbi részek és a Genisys bukása után már csak egy dobásuk van, hogy visszaszerezzék rajongóikat. Bár a Genisyst annak idején trilógiának tervezték, (szerencsére) elvetették ezt a lehetőséget fogadtatása miatt. Az időközben a Deadpool rendezőjeként köztudatba robbant Tim Miller szerette volna megkaparintani egy Terminátor-film rendezésének lehetőségét, és Cameron is lelkesen csatlakozott a projekthez – egyetlen kikötése volt, az, hogy Schwarzenegger nélkül nincs új film.

A Terminátor – Sötét végzet elveti a korábban elkészült folytatásokat, és a Terminátor 2. – Az ítélet napja című klasszikussá vált Cameron-műtől veszi fel a történet fonalát, pontosabban azt folytatja huszonkét évvel később. A történet szerint Sarah Connor és fia John túlélték a gépek támadását, és megakadályozták az apokalipszist, amely az emberiség jövőjét fenyegette, és amely a Terminátorok létrejöttéhez vezetett. 2020-ban azonban mégis megismétlődnek az események, és egy eleddig ismeretlen modell, a Rev-9-es (Gabriel Luna) érkezik vissza a jövőből. Egyetlen célja egy fiatal mexikói lány, Dani (Natalia Reyes) elpusztítása, aki szemben a fiatal Sarah Connorral, semmi sem sejt, és semmit sem ért. A jövőből érkezett Grace (Mackenzie Davies) lesz az, aki életét is kockáztatva akár, de minden áron megvédi őt.

 

A harccal és meneküléssel kikövezett úton rögtön egymásba botlanak Sarah Connorral, aki nem bizonyul túl barátságosnak, de mivel élete egyetlen célja továbbra is a Terminátorokon való bosszúállás, csatlakozik hozzájuk. Útjaik – mint az sejthető – természetesen keresztezni fogják egymást egy T800-assal is; aki annak idején „itt ragadt” hiszen a megváltoztatott jövővel, a Skynettel együtt az ő parancsai is megszűntek létezni.

De ha nincs Skynet, mégis honnan jött a Rev-9-es modell? A válasz egyszerű, és az emberi hülyeségben keresendő: hiába mentették meg az emberiséget a világégéstől, az bármikor képes újat produkálni. Ezúttal a Legion nevű, kiberhadviselésre tervezett mesterséges intelligencia az, amely még a korábbi Terminátoroknál is veszélyesebb gépeket hoz létre az egyeduralom eléréséhez. A Rev-9-es modell különlegessége, hogy bár rendelkezik egy fémvázzal, de azt olyan speciális folyékony fém veszi körül, amely lehetővé teszi számára, hogy „megduplázza” magát. Továbbá az emberek utánzásában is sokkal fejlettebb a korábban megismert Arnold Schwarzenegger és Robert Patrick által játszott mimikátlan gépeknél, így beolvadása – ami a Terminátorok egyik fő feladata – gyorsabb, kevésbé gyanút keltő, és minden tekintetben hatékonyabb.

A Terminátor – Sötét végzet egy roppant jól sikerült darab, aminek fényében különösen sajnálatos, hogy anyagilag nagyon gyengén teljesít; ami miatt egyesek már azt rebegtetik, hogy ez a bukás vezet a sorozat végéhez. A film pontosan azt a látványvilágot és hangulatot nyújtja, amit az egyszeri néző, és a komoly rajongó is egy Terminátor-filmtől vár. Jól oldották meg a rendkívül kényes dilemmát, amit például Ridley Scott és a Covenant (csak hogy egy másik nagy klasszikus sokadik folytatását említsem) nem tudott: csináljunk jó filmet, vagy csak szolgáljuk ki a rajongókat? A Sötét végzet természetesen épít a korábbi filmek ismeretére, de nem csinál röhejes poénokat a visszautalgatásokból (bár nekem az a bizonyos „I’ll be back” azért fájt), de tud mulatni saját magán úgy, hogy nem lesz otromba, a T800-as szerepében a 72 éves Arnold Schwarzenegger és a 63 éves Linda Hamilton által eljátszott Sarah Connor is olyan tényező, akiket érdemes komolyan venni.

Több fórumon kiemelik azt, hogy a film mennyire a politikai korrektség jegyében készült. Főszereplőnk mexikói, ráadásul nő. Az aktuális szuperkatona is egy nő Grace személyében, és a cselekmény jelentős része az USA-Mexikó határon játszódik. Lássuk be, hogy a Terminátor-szériától, melynek Sarah Connor a főszereplője, nem idegen az erős nők szerepeltetése; így nagyon erőltetettnek és feleslegesnek tartom az efféle szócséplést – csak hogy kiegyenlítsük, afroamerikai össz-vissz egy szerepel, az is meghal.

Annak idején a Terminátor 2. – Az ítélet napja valamennyi technikai Oscar-díjat megkapta, mert egészen újszerűen közelített a számítógépes trükkök alkalmazásához. Ekkora dobást nem követ el a Sötét végzet, de a film alapvetően jól néz ki. Időnként túlhasználják a CGI-t, különösen az ellenség, a Rev-9-es mozgása olykor bántotta a szememet – ez a karakter alulírottsága mellett okozott leginkább csalódást számomra az új filmben.

Szeretném kiemelni Grace szerepében Mackanzie Davist, aki számomra a film nagy meglepetését jelentette. A Mentőexpedíció és a Szárnyas fejvadász 2049-ből ismerős színésznő alakítása magával ragadó volt, és mindvégig azt gondoltam, hogy Grace-szel egy olyan karaktert sikerült teremtenie az íróknak, akinek a története akár további filmekre is bevonzana a mozikba. A történet azonban kerek, és le is zárja önmagát, így még jó ideig kérdés, hogy kapunk-e még a jövőben Terminátor-filmeket. Hiába, hogy nekem nagyon tetszett a Sötét végzet, és jó szívvel ajánlom minden rajongónak; ha újabb filmről fognak szólni a hírek, megint az a kérdés fog kitörni belőlem: minek?

 

Kinek ajánljuk: A Terminátor-széria ismerete szükséges a film élvezetéhez, az előzmények nélkül viszonylag semmitmondó lenne a történet, csupán eye-candy-nek meg kevés. De rajongóknak jó szívvel ajánlom, mert ha ez volt a sorozat lezárása, szerintem nagyon is elégedettek lehetünk vele, mert a történetvezetés szempontjából nem is tudok jobbat elképzelni.

Értékelés: 8/10

Blissenobiarella