Bár stop-motion módszerrel készült produkciónk ugyanabban az évben látta meg a napvilágot, mint Tim Burton egészestés animációvá varázsolt korábbi rövidfilmje, a (mellesleg hibátlan) Frankenweenie, azonban valamiért mégsem sikerült annyira elterjednie szélesebb körben. Pedig a Coraline és a titkos ajtó vizualitásáért felelős is Chris Butler és Sam Fell (Elvitte a víz) párosának természetfeletti hangulatú alkotása bizony rémesen szórakoztatóra sikerült!

Kisvárosban éldegélő főszereplőnk, a kefefrizurás Norman különleges képességekkel bír: nem csak látja, hanem konkrétan beszélget a halottakkal. Az még hagyján, hogy kortársai között is bőven népszerűtlen, családjában szintén zrikálják, ha néha dumál a halott nagyival. Ráadásként az egyik nap elpatkol a (szintén halottlátó) nagybácsija, aki egy már-már hagyományőrző küldetést hagy rá, amivel egyedül csakis ő mentheti meg Blithe Hollow városkáját a boszorkány átkától. És innentől kezdve a srác egy paranormális nyomozásban találja magát a sírból frissen kikelt zombikkal a háta mögött…

Az egész másfél órás stop-motion animáció kép világa olyan, mintha a Terhelt Terkelt szürreális és kissé groteszk, velejéig infantilis világát összegyúrták volna Tim Burton túlzóan bizarr, gótikába hajló megjelenítésével. Röviden: egyedien bravúros, és baromi szórakoztató.

Biztos vagyok benne, hogy a rémségekért rajongó fiatalság szintén önfeledten tudja élvezni ezt a természetfeletti nyomozásról szóló misztikus produkciót – őket talán leginkább a jópofa gegekkel tálalt, fiatalos és lendületes cselekmény vonzza magához -, de én úgy gondolom, hogy az igazán hálás közönség pont a felnőttek.

Ugyanis a szinte hibátlan animációs keret mögött megbújó pop-kulturális utalások többsége (Carpenter klasszikus Halloween-témája, Jason hokimaszkja a Péntek 13-ból, az Alien facehuggerét megszégyenítő módon arcra tapadó zombikéz, Night of the Living Dead paródia és még vagy ezeregy zombis klisé) csak számukra eshet le igazán. Vagy például ott van az az eléggé morbid rész, amikor a halott nagybácsi elég bizarrul maga alá temeti szegény Normant, szerintem ez sem igazán a gyerekeknek való. ((Hol látsz ilyesmit egy Pixar vagy Disney produkció színes-szagos képkockáin?!))

A szereplőink jellemére épülő poénok mellett bőséggel találkozhatunk egyéb szórakoztató szituációkkal – kedvencem, amikor az élőhalottak betörnek a városba, de miután meglátják az emberi világ kreálmányait, még ők rettennek meg! –, többek között a modern társadalmi helyzetre való utalgatásokkal, kvázi görbe tükörrel. Tovább nem akarom ecsetelni mennyire klassz a Paranorman, szóval tessék mihamarabb pótolni, ha esetleg még kimaradt volna!

Kinek ajánljuk: fiataloknak és öregebbeknek egyaránt, akik szeretik az animációs dolgokat, de igazából bárkinek javasolom, aki szimplán csak szórakozni akar!

Értékelés: 8/10

eyescream