Lenore, a cuki halott kislány ismét megérkezett, hogy aranyosan fátyolos szemecskéivel megnyerjen magának minden felnőttet. És kinyírjon mindenkit. No meg persze játszon a kis barátaival. Akik vagy túlélik őt, vagy nem.  Vagy csak úgy cuki legyen. Aki esetleg keveselte volna a Kokik első kötetét – ami teljesen jogos lenne, mert ugye csak a magyar kiadásban kapták szét két részre a gyűjteményt -, annak jó hír, hogy Lenore-ról olvashatunk még egy picivel többet. És még cukibbakat. És még betegebbeket.

Miután már nagy vonalakban megismerhettük Lenore-t, a cuki halott kislányt, nem volt kérdés, hogy olvasóként áhítozunk-e a folytatásra. Tekintve az előző rész pontozását (ajánló itt), egyértelmű volt, hogy a Kokik második kötete is elengedhetetlen darab.

Ha eddig azt hitted, hogy nem lehet überelni a vér cikin… khmm vér cukin morbid humort, akkor nem is igazán ismerted a képregényuniverzum lecukibb halott kislányát, Lenore-t. A Kokik első kötetében már láthattál belőle pár dolgot, és azt nagyon egyszerű volt leszűrni, hogy ahol Lenore megjelenik, ott jelentősen növekszik a halálozási arány. Egyik pillanatról a másikra persze. Ezekben a nem szokványos, és nem is egyforma elhalálozásokban talán pont Lenore jelenléte az, ami a legviccesebb, hiszen ő csak néz ki a fejéből, és mosolyog. Ami mondjuk nagy teljesítmény ahhoz mérten, hogy ez a lány teljes mértékben halott. És idővel mindenki azzá válik, akivel ő találkozik.

A Kokik 2. kötetében sincsen ez másként, ugyanis Lenore cukisága valamiért vonzza a cuki állatokat, és persze a hős szerelmes Hű urat is. Hű úrról tudni kell, hogy reménytelenül és viszonzatlanul bele van esve ebbe a kislányba, aki… nos, mindig ellátja a baját, de Hű úr túl elnéző, túl vak a szerelemtől. Akárhogy is nézzük, ez azért egy picit aranyos, és nem kizárt, hogy az olvasó egy idő után megsajnálja a szerelmes uraságot.

Roman Dirge persze nem csak a szerelmi szálnak adott nagy jelentőséget, több oldalas szerepet kap például Rongy úr – személy szerint ez a sztori volt a kötetből az egyik kedvenc. Rajta kívül megjelenik számos kisállat, akik sajnos nem jönnek ki szerencsésen a nagy találkozásból. Úgy látszik, Lenore nem is nagyon érti, mi történik ezekkel a kis állatkákkal, hiszen ő csak játszik velük. Nem szabad megfeledkezni Furi Gyuriról vagy mondjuk a Mágikus Muffin Manóról sem.  A kötetben talán a legmorbidabb rész az Új játék, ami egy rövidfilmként itt meg is tekinthető.

Egy kis extraként Ez rólam szól címmel láthatunk egy-egy rövidke képsort magáról a szerzőről is, illetve a könyv végén van egy oldal, ami öltöztetős játékként szolgál, kedvünkre öltöztethetjük Lenore-t.

Bár így szétszedve a könyv két kötete túl rövidnek tűnik, ez semmit nem vesz el az élményből. A szerző továbbra is egy őrült zseni, Lenore továbbra is egy cuki halott kislány, a rövidke történetek pedig még mindig kellően elborultak.

Kiknek ajánljuk: Képregényrajongóknak, illetve bárkinek, aki csípi a fekete humort.

Értékelés: 9/10

Cetti