Alig, hogy első rejtélyüket megoldották, máris újabb feladat vár a Q-ügyosztály nyomozóira. Ezúttal egy húsz esztendeje történt gyilkosság részleteit kell kibogozniuk. Az áldozat egy tizenéves ikerpár, illetve – még ha csak közvetett módon is – az édesapjuk, a valaha volt rendőrkapitány. Mint azt már megszokhattuk, a szálak rendkívül kuszák, senki nem az, akinek látszik, a végkifejletben pedig garantáltan le fog esni az állunk. Következzen a Fácángyilkosok című film, és hadd áruljak el egy titkot: fácánból egy darabot sem látni benne!

A kilencvenes évek közepén megölt lány és fiú holttestére egy tóparti nyaralóban találnak rá a helyszínelők. Egy környékbeli srác magára vállalja a bűncselekmény elkövetését, leüli gyanúsan rövid büntetését, az ügyet lezárják. A mindig mogorva és szakmáját mániákusan űző Carl Mørck (Nikolaj Lie Kaas) először nem akar foglalkozni vele, ám egy váratlan fordulat, a gyerekek édesapjának öngyilkossága megváltoztatja véleményét. Az öreg ugyanis, személyesen neki címezve, hátrahagy egy csomagot, amely az elmúlt két évtized ehhez az esethez köthető, összegyűjtött anyagát tartalmazza. Mondanom sem kell, Assad (Fares Fares) ezúttal is segítségére lesz, valamint a háttér feladatok elvégzéséhez kapnak egy kedves és szorgalmas asszisztenst, Rose-t (Johanne Louise Schmidt).

Remélem, nem haragszik meg rám senki, ha elárulom, hogy a gyilkosról kiderül, nem ő a valódi elkövető. Ez utóbbi, illetve inkább úgy fogalmaznék, hogy utóbbiak (mivel többen voltak), sokkal inkább keresendők a dán felső tízezer tagjai között. Képbe kerül egy elit bentlakásos iskola, és egy kissé bolond, hajléktalan nőt is megismerhetnek a nézők, akiről szépen-lassan kiderül, kicsoda valójában és milyen kapcsolat fűzi a történtekhez. A sztori két idősíkban játszódik, múlt és jelen váltogatja egymást, ahogy merülünk bele egyre inkább a sűrűjébe, úgy kezdjük el egyre tisztábban látni az összefüggéseket.

Ami Mørck karakterét illeti, ebben az epizódban kiderül, hogy bizony lelke is van neki! Jól szemlélteti ezt a nevelt fiával, Jesperrel (Anton Honik) való kapcsolata, aki időnként, ráunva anyjára, a nyomozóhoz költözik néhány hétre. Kifejezetten aranyosnak tartottam továbbá azt is, hogy a nyugalmazott rendőr halála után magával viszi annak macskáját, és az irodában biztosít neki szállást. Ezzel párhuzamosan azonban negatív változások is megfigyelhetők rajta: fokozatosan süllyed bele a depresszióba, megspékelve egy kis pokoli neurózissal, melynek következtében igen gyakran néz a pohár fenekére – talán gyakrabban, mint az előző részben.

Mint azt már korábban írtam, a Fácángyilkosok is egy Jussi Adler-Olsen filmadaptáció. A megszokott szereplőpároson túl Danica Curcic, Pilou Asbæk, David Dencik, Sarah-Sofie Boussnina, Marco Ilsø, és Beate Bille játsszák a főbb szerepeket. Szeretném kiemelni, hogy Fares Fares ezért az alakításáért, legjobb mellékszereplő kategóriában Robert-díjat kapott, ami az Oscar-díj dániai megfelelője.

A Nyomtalanul megnézése után vegyes érzelmekkel ültem le a Fácángyilkosok elé. Egyrészt nagyon kíváncsi voltam rá, másrészt tudni szerettem volna, megüti-e azt a mércét, amit vártam tőle, és azt kell mondjam, hogy IGEN! Ez a film is remekül sikerült: kellőképpen sötét, nyomasztó, szövevényes és skandináv!

 

Értékelés: 10/10

 

Kinek ajánljuk: Továbbra is mindenkinek, akit érdekel a krimi műfaja és jóban van a dán, svéd, norvég filmművészettel.

 

Norka