Neil Gaiman különleges fantáziavilággal rendelkezik, melyből különböző történetek és kisebb viágok szakadnak ki remek megfogalmazásban. Minden története megtalálja olvasóit, kicsiktől kezdve a nagyokig, így nem csoda, hogy olyan sokan előszeretettel forgatjuk könyveit. Művei sok esetben megosztóak, ám ahhoz kétség sem fér, hogy bármi, ami az ő fejéből kipattan, nagy népszerűségnek örvend. Számomra picit mégis egy picit kakukktojás egyik képregénye, a Farkasok a falban. Ezt ugyanis többször olvastam már, és mindig más volt róla a véleményem.

 

Neil Gaiman műve, a Farkasok a falban elsősorban gyerekeknek szóló rövidke mese, rengeteg látványos és kissé elborult illusztrációval. Főszereplőnk Lucy, aki öccsével és szüleivel látszólag egy idilli családi életet él. Mivel ez a mese meglehetősen rövid, és nagyobb hangsúly van a rajzokon, így a történet jelentős részeit a az illusztrációkból ismerjük meg, a szöveg pedig egy úgynevezett magyarázatot ad arra, mit is láthatunk a lapokon. Első olvasásra pont ez nem tetszett a kötetben, soknak találtam a képet, kevésnek a történetet, ám amikor pár év elteltével ismét kezembe vettem a könyvet, már az egész más értelmet nyert. Megpróbáltam én is Lucy szemével látni a világot, és egy kissé gyerek lenni újra. Így máris egy picit ijesztőbbé vált a tény, hogy farkasok zajonganak a falban.

Bár Lucy próbálja figyelmeztetni családját, a lánynak senki sem akar hinni, illetve mindenki azt szajkózza, hogy „Ha a farkasok kijönnek a falból, akkor vége.” Hogy pontosan minek, az nem derül ki, mégis olyan érzése lehet az olvasónak, mintha ez az egész farkasos dolog csak egy babona vagy éppen valami misztikus dolog lenne. A rajzok mellett ez a kis ismétlődés adja a mesének azt a leheletnyi szorongás-érzetet, ami miatt én régebben gyerekeknek egyáltalán nem ajánlottam volna ezt a mesét. Majd később már világossá vált számomra, hogy ezt pont a gyerekek érthetik csak igazán, hiszen az ő fantáziájuk még szinte határtalan. Így próbáltam én is gyermeki fejjel olvasni, és már-már megszerettem a történetet.

Tetszettek a zseniális rajzok, ahogyan az is, hogy viszonylag kevés szöveg van a könyvben, így a történet egy része a fantáziánkra van bízva. Remek húzás volt az, hogy a családban minden tagnak van egy igazán fontos tevékenysége, ugyanis ezek visszaköszönnek akkor is, amikor a farkasok kijönnek a falból és elfoglalják a lházat. A történetnek ad egy kis komikumot az, hogy az emberek félnek az úgynevezett ismeretlentől, de közben nem egészen hisznek abban, hogy megtörténhet, gondolok itt a farkasok jelenlétére. Az persze már csak csavar az egészben, hogy a farkasok is hasonló állásponton vannak az emberekkel kapcsolatban, mert ők meg a falakban megbújó emberektől félnek. Így van a történetben egyfajta körforgás, és nincsen hiány az úgynevetett „gaimani” zseniális furcsaságokban.

Korábban úgy gondoltam, hogy a kötet egyik vérző sebe az aránytalanság. Ugyanis én inkább mondtam volna ezt egy Dave McKean képregénynek egy leheletnyi Gaiman esszenciával megfűszerezve. Bár még mindig úgy érzem, hogy egy picit erősebben jelen lehetett volna a szövegben a „gaimani” hatás, be kell vallanom, hogy minél többet időzök el az illusztrációkon, annál jobban kiérződik a rajzok és a szöveg közötti harmónia. Nem hibátlan mű, és még mindig nem a szívem csücske, de már kezdem megszeretni.

Annak ellenére, hogy nem ez a kedvenc Gaiman művem, minden egyes újraolvasással egyre több értékelhetőt találok benne, és fokozatosan javul a könyvről alkotott véleményem.

Kiknek ajánljuk: Neil Gaiman rajongóknak, illetve bárkinek, aki egy picit is fél az ismeretlentől. Erősen ajánljuk azoknak figyelmében, akik szívesebben olvasnak képregényeket, és nagyobb hangsúlyt fektetnek a grafikai tartalomra.

Értékelés: 6/10

Cetti

Ha érdekel a kötet, az Agave Könyvek kiadó oldalán 25% kedvezménnyel tudjátok megrendelni!