Habár egyáltalán nem viszolygok az újrafilm tervek hallatán, bevallom őszintén a Gyerekjáték remake bejelentésekor erősen összeszorult a gyomrom. A legtöbb jóérzésű horror-rajongó ilyenkor kínjában csak legyint egyet, de Tom Holland 1988-as klasszikus rémisztgetése óriási hatást gyakorolt rám kölyökként. Pont a legideálisabb korban csípett el Chucky, azóta pedig tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy a játékbabákat bizony illik kellő tisztelettel és fenntartással kezelni.

Természetesen sokan megpróbálták már kiaknázni a témában rejlő lehetőségeket. A több-kevesebb sikerrel futó/futott projektek közül napjainkban talán a James Wan irányította Démonok között univerzum gonosz babája, Annabelle a legismertebb (jövő héten érkezik a harmadik rész). A Gyerekjáték újragondolás azért is tűnt kétséges vállalkozásnak, hiszen Don Mancini, a történet kiagyalója, az eltelt három évtizedben lelkesen szőtte tovább a saga fonalát.

Az eddigi hét film után tervei szerint egy sorozattal bővítetette volna a sztorit idén, ami a 2017-es Chucky kultusza eseményeit vitte volna tovább. Ehelyett a semmiből megérkezett a reboot híre, amire Mancini meglehetősen negatívan reagált, így nem túlzás kijelenteni, hogy Lars Klevberg (Polaroid) munkája nem élvezte az eredeti alkotók támogatását. Jómagam is inkább dühös voltam, pedig általában kellő nyitottsággal állok hozzá a klasszikusok újraértelmezéséhez. Mesterséges intelligencia és android? Nos, ez nem az a Chucky, amire kifejezetten kíváncsi lennék. Aztán befutott az első trailer, majd jöttek a vicces és ötletes plakátok a Toy Story negyedik részére reflektálva (ugyanazon a napon lesz a két film bemutatója), és szépen lassan elkezdtem várni a premier napját. 2019 eddig nem bánt túl bőkezűen a műfaj szerelmeseivel, és mivel az egyik mottóm a remény hal meg utoljára, lássuk megcáfolták-e az alkotók a negatív előérzetemet!

A minden Kaslan termékre azonnal ráhangolódó, android rendszeren keresztül működő játékbaba fröccsöntött kezei közé óriási hatalom kerül, amikor egy elégedetlen alkalmazott Vietnámban kitörli a magatartás-szabályozó protokollokat. Az áruházba működési problémák miatt visszavitt ajándék hamarosan Andy (Gabriel Bateman) legjobb barátja szeretne lenni, de kissé túlzottan komolyan veszi a srác kívánságait. Először a cicus tűnik el, aztán anyuka nem túl jó fej pasija húzza a rövidebbet. A tinik hiába próbálnak megszabadulni az ámokfutásba kezdő babától, Chucky régi szokásához híven mindig visszatér. Természetesen a felnőttek nem hiszik el, hogy ki áll a szörnyű események hátterében, de a következő széria megjelenésének pillanatában végleg elszabadul a pokol.

Dióhéjban összefoglalva: Chucky újragondolt kalandjai meglepően kellemesre sikeredtek. Habár az eredeti sztorinak csak a váza maradt meg, az alkotóknak sikerült kellően modern köntösbe helyezni a klasszikus történetet. A rendezés rendben van, a színészek közepesre vizsgáznak, egyedül a Karen-t alakító Aubrey Plaza lóg ki felfelé a sorból. A 18-as korhatár-besorolás jelzi, hogy kellően véres gyilkosságokat láthatunk, ennek ellenére a film alaphangulata inkább a humor felé húz.

Nincs túl nehéz dolgunk, ha az eredetivel szeretnénk összehasonlítani a mostani Gyerekjáték-ot, hiszen két teljesen különböző megközelítésről van szó. Itt nincs helye misztikumnak, gyakorlatilag néhány közepes jumpscare jelenetet leszámítva megijeszteni sem akarnak az alkotók. A koncepció teljesen más, mindössze egy régi ismerőst használnak fel erre a célra. A Mark Hamill-Han Solo poén óriási, van itt némi Stranger Things utánérzés, ráadásul egy másik slasher ikon (Bőrpofa) is fontos szerepet kap. Félreértés ne essék, a végeredmény közel sem tökéletes, de azt gondolom, hogy mindenképpen érdemes esélyt adni neki.

7/10

afiaf