Történelmi témájú filmeknél a készítők néha szeretnek eljátszani a gondolattal: mi lett volna, ha? Persze a történelemben ez nem lehetséges, ami volt, azon már nem lehet változtatni, ám a filmvásznon (illetve ne felejtsük el, hogy a szépirodalomban is) mindenki azt csinál, amit akar. Az alábbi alkotás egy meglehetősen bizarr témát tár a szemünk elé, tipikusan a ,,mi lett volna, ha?” köntösébe bújtatva. Következzen hát Ira Levin azonos című regényének filmes adaptációja, az 1978-as, brit-amerikai koprodukció, A brazíliai fiúk!

A második világháború már több, mint harminc éve véget ért, az egykori nácik szép számmal szöktek Dél-Amerikába a törvény (majdnem) mindenhová elérő keze elől, ott pedig szervezkedésbe kezdtek. Céljuk nemes egyszerűséggel a Harmadik Birodalom feltámasztása, és ennek eléréséhez etikailag erősen kifogásolható eszközöket próbálnak alkalmazni. Az akció vezetője, a volt koncentrációs táborok hírhedt orvosa, Dr. Josef Mengele (Gregory Peck). Tervei szerint 94, 65 évnél idősebb, Európa és Észak-Amerika-szerte élő, átlagos (általában kis hivatalnokként dolgozó), fehér férfit kellene eltenni láb alól az elkövetkezendő két és fél évben. Beosztottjai persze eleinte nem értették, mi szükség van erre, hiszen a kiszemelt áldozatok közül senki sem zsidó. Később azonban körvonalazódik, hogy a végső cél voltaképpen Adolf Hitler klónozása, egészen pontosan 94 ,,kópia” készülne belőle! Mengele szerint nem elég csupán a DNS állománynak egyeznie, szükséges, hogy a klónok ugyanolyan családi közegben nőjenek fel, mint annak idején az egykori diktátor (Hitler 14 évesen elveszítette édesapját, aki akkor már szintén 65 fölött járt, édesanyja pedig tíz körömmel ragaszkodott egy szem fiához, mintegy istenként bálványozva őt).

Tervüket természetesen nem vihetik véghez büntetlenül, ugyanis ott, ahol nácik vannak, előbb-utóbb felbukkannak az ideológia ellenségei is. Egyikük Barry Kohler (Steve Guttenberg), egy Paraguay-ban élő lelkes fiatalember, aki régóta figyeli a Harmadik Birodalom egykori embereinek tevékenységét. Egy alkalommal különösen gyanús dolgot észlel, ezért úgy gondolja, most már itt az ideje felvenni a kapcsolatot a bécsi zsidó származású Ezra Liebermannal (Laurence Olivier), aki híres nácivadászként praktizál (őt egyébként Simon Wiesenthal-ról mintázták). Liebermann elsőre elzárkózik, és lerázza Kohler-t, később azonban amikor hozzá kerül egy hangfelvétel a nácik legutóbbi tanácskozásáról, akcióba lendül. Elutazik a világ számos pontjára, megvizsgálni az idősödő köztisztviselők gyanús haláleseteit, és megdöbbenve tapasztalja, hogy mindegyik egy-egy fekete hajú, kék szemű, 14 év körüli fiút és egy, közel húsz évvel fiatalabb özvegyet hagyott maga után. Következő útja egy bebörtönzött volt náci őrhöz, Freida Maloney-hoz (Uta Hagen) vezet, akinek kulcsszerepe volt a kis Hitler-klónok örökbe adásában. Onnan pedig egyenest Bruckner professzorhoz (Bruno Ganz, igen, az a Bruno Ganz, aki magát Hitlert alakítja a 2004-es A bukás című filmben) vezet az útja, aki elmagyarázza neki a klónozás mikéntjét. Összeáll a kép!

Ahogy Liebermann egyre többet tud meg, úgy lesznek Mengele társai egyre idegesebbek, s ez végül odáig vezet, hogy a kísérleti telepet elpusztítják, ne maradjon nyoma tevékenységüknek! Mengele Pennsylvania-ba szökik, abban a házban húzza meg magát, ahol az egyik kis Hitler-klón, Bobby Wheelock (Jeremy Black) él a szüleivel. Természetesen a papa itt sem lesz hosszú életű, Mengele gondoskodik róla, hogy minél előbb alulról szagolja az ibolyát. Hamarosan befut Liebermann is, hogy figyelmeztesse a családot, mire készül az elvetemült doktor, de sajnos elkésik! Őrült dulakodás kezdődik a két férfi között, később, amikor már valamelyest lenyugodtak a kedélyek, befut Bobby és három dobermanja is. Mengele elkezd magyarázni a terveiről, valamint a fenséges feladatra, amire a srác kijelöltetett, ám mindez az ifjút nem csak hidegen hagyja, de egy idő után elkezdni bosszantani is, így ráuszítja az ebeket a kéretlen betolakodóra, azok pedig miszlikbe aprítják az orvost. Liebermann megmenekül, itt a vége, fuss el véle!

A filmet Franklin J. Schaffner rendezte. A brazíliai fiúk-at három Oscar-díjra és egy Golden Globe-ra jelölték, ám ezek közül végül egyiket sem kapta meg. Érdekesség, hogy az igazi Dr. Mengele a film bemutatójakor még életben volt, egy évvel később, 1979-ben halt csak meg.

Engem annyira nem kötött le, túlságosan vontatottnak találtam, bár a hetvenes évek filmjeire abszolút ez az álomkór volt jellemző, a közönségnek feltehetően nem is volt akkora igénye a pörgésre, mint manapság. A szereposztás viszont zseniális, illetve képi világában és hangulatában nagyon emlékeztetett az Ember a Nap mögött című alkotásra, amelyről korábban itt értekeztem.

 

Kinek ajánljuk: Ajánlom mindenkinek, aki akció és látványos effektek helyett inkább valami klasszikusra vágyik.

 

Értékelés: 6/10

 

Norka