A skandináv krimi- és horrorfanatikusok legnagyobb örömére szinte gombamód kezdenek szaporodni az igényesebbnél igényesebb néznivalók a svéd-dán-norvég területről. Ezúttal egy mostanáig két évadot megélt horror-thrillert, a Black Lake-et mutatom be röviden. Annyit elöljáróban leszögezhetünk, hogy nem a klasszikus skandináv vonalat viszi tovább a Svartsjön, ám így is megnézésre bőségesen érdemes. Bár azért sok újat ne reméljünk tőle.

Kutatva valami érdekes sorozat után, nagyjából addig jutottam az első iMDB-értékelésnél, hogy “Swedish drama ‘Black Lake’ combines the vibe of ‘The Blair Witch Project’…”, máris megvett engem kilóra a Black Lake, pedig nyomok néhányat… Viccet félretéve, engem a BWP-vel bármire rá lehet venni, bár azt sejtettem már a promóképek, a svéd atmoszféra és a sorozatjelleg miatt is, hogy azért az Idegleléshez nem sok köze lesz az előttem álló 2×8 résznek.

Kezdeném azzal (azt gondolom, meg sem kell jegyeznem, hogy BWP-hez még távolról, kicsit sem hasonlít), hogy a két évadot nehéz külön értelemezni. No, nem történetileg, mert ebben a tekintetben egy karaktert leszámítva teljesen elkülönül, hanem inkább történetvezetésben, felépítésben, misztikumban és színvonalban. Gyakorlatilag teljesen megegyezik a két évad atmoszférája, noha a rendező például négy különböző személy volt és majd’ egy tucat író dolgozott az epizódokon.

Az első évadban egy baráti társaság érkezik egy hófödte, mindentől távol eső szállóba, hogy némi befektetést követően felvirágoztassák az egyébként valóban impozáns hotelt. Ha valaki esetleg látta a Harper Islandet és játszott az Until Dawnnal, akkor tökéletesen érezheti, milyen kombinációval lesz dolga az első évadban.

A folytatásban (ami hivatalosan előzmény, gyakorlatilag semmi köze az első évadhoz, még az sem nagyon derül ki, hogy előtte vagy utána játszódik) már egy szigeten járunk, ahová egy csapat ilyen-olyan mentális betegséggel küzdő ember érkezik, hogy a helyi életvezetési tanácsadóval, túlélővel kicsit rendbe szedje az életét. Akadnak itt drogfüggők, szorongók, szuicid hajlamúak és egyéb problémákkal küzdők.

És akkor lássuk a tengernyi azonosságot. Egyik évadban sincsen semmilyen szerepe a Fekete-tónak, amely a sorozat címét adja. Ha jól emlékszem, az első évadban legalább egyszer említik, de ennyi az egész. Ez persze nem gond, csupán érdekesség. Az egyébként nagyon ígéretes és izgalmas környezeti adottságokat egyáltalán nem használják ki, nincsenek látványos vágóképek, másodperces csendek, amikor elmerenghetünk a végtelen havas tájon vagy vízen. És pontosan ennek a hiánya ölte ki belőlem leginkább a skandináv érzést.

A történetvezetés és az ütem is óriási hasonlóságot mutat. 6-7 résznyi izgalom, misztikum, válaszok keresése, ami valóban felkelti az ember érdeklődését, és nem keres új néznivalót. Majd 1-2 résznyi olyan lezárás, ami az edzettebb horrorosoktól maximum egy legyintést érdemel. Nagyjából semmi extra, az első szériában legalább van egy kis vér, egy kis kiszámíthatatlansági faktor, a másodikban viszont csak egy beleerőltetett lezárás egy amúgy érdekes alaphoz.

A karakterek egyik évadban sem hagytak mély nyomot, ugyan egy olyan szereplőnk van, aki mind a 16 részben játszik, illetve a Bron/Broen fanatikusainak lesz még egy ismertebb arc. De a kevés szereplő közül talán a legérdekesebb figura a második évados veterán agyturkász, Uno volt, a többiek hamar feledésbe merülnek.

Bár alapvetően tényleg nem kell óriási dolgokat várni a Black Lake-től, elvitathatatlan, hogy nagyon jól csinálja az építkező fázist. A lezárásokban akad azért hiba, semmi korszakalkotóra vagy eddig még soha nem látott befejezésre nem kell számítanunk, viszont a 16 rész többsége jó és izgalmas.

Alapvetően egy skandináv horror(nak bélyegzett) sorozattól picit többet várt az ember, de az HBO GO-n probléma nélkül megtekinthető, így ha biztosra akarunk menni és kockázat nélkül nézni valami olyat, ami tetszeni fog, de nem ájulunk el tőle, akkor ez egy jó döntés.

Kiknek ajánljuk: Akik szerették a Harper Islandet, az Until Dawnt, esetleg az Internátust és nem bánják, ha egy sorozatnak inkább csak a felvezetése erős, a lezárás pedig sablonos.

Értékelés: 7/10

(Varin)