Szinte minden filmkedvelő ember számára ismerős lehet a skandináv művek sajátos atmoszférája – legyen szó horrorról, thrillerről, vagy bármilyen más műfajhoz tartozó alkotásról. Mivel mind a képi világ, mind a hangulat sok esetben egyedivé teszi ezeket a műveket, sok esély volt arra, hogy a Valley of Shadows esetében is valami hasonlóra számíthatunk. 

A norvég rendező, Jonas Matzow Gulbrandsen első nagyfilmje, a Valley of Shadows egy meglehetősen érdekes alapkoncepcióval rukkol elő, amely nem más, mint a gyermeki lélek viszonyulása a külvilághoz. Főszereplőnk, Aslak, egy hatéves kisfiú, akinek sajátos szemszögéből követhetjük végig az eseményeket. Aslak egy meglehetősen nyomasztó gondolat rabjává kezd válni – valami, vagy valaki ugyanis ismétlődő, és kegyetlen módon ritkítja a környék birkanyájainak létszámát, egyesek szerint pedig ez a ténykedés egy, a közeli erdőben elő vérfarkasnak tulajdonítható. Az érdekes gondolat egyik fő propagálója Aslak egy idősebb barátja, akinek köszönhetően főhősünk egyre inkább megszállottjává válik az elméletnek. Egy nap szeretett kutyájának is nyoma vész, aminek hatására úgy dönt, egymaga jár utána az egyre bizarrabbá váló esetnek.

Az igazat megvallva a Valley of Shadows megtekintésére nem az alaptörténet, hanem az előzetes képsorai vettek rá. Aki szereti a nordikus tájak látványát, annak a film valódi élményt jelenthet pusztán ezen képsorok megtekintése okán, azonban bizakodtam abban, hogy ennél a vizuálisan kecsegtető anyagnál valamivel többet is kapunk. Ahogyan azt a bevezetőben is írtam, a Valley of Shadows vezérfonala a gyerekek és a külvilág kapcsolatának bemutatása; milyen módon tudja a felnőttek értelmezhetetlennek, ismeretlennek tűnő világát interpretálni és saját maga által feldolgozhatóvá tenni egy kisgyerek. Aslak a környezet konfliktusaiból – amikből jócskán akad – pusztán szeleteket érzékel és ért meg, az ebből jövő konzekvenciák kialakításában pedig jelentős szerepet kapnak egyéb tényezők is. A hatéves fiú elveszettsége, és válaszkeresési törekvése, a mitologikus lény létének folytonos lebegtetése és a gyönyörű környezet kombinációja megfelelő, és kiváló recept lenne egy tízpontos filmhez, ha nem jönne közbe az a bizonyos, már jól ismert ha.

Akármilyen különösen is hangzik, de röviden összegezve a Valley of Shadows legnagyobb hibája nem más, mint az időtartama. Másfél órába szeretne ugyanis bemutatni egy olyan történetet, ami leginkább egy harminc-negyven perces rövidfilm kereteit töltené ki. Ha a készítők ezt az opciót tartották volna kifizetődőnek, minden bizonnyal egy remek alkotással lennénk gazdagabbak, azonban sajnálatos módon ez nem így történt. Ennek következtében a Valley of Shadows néha fájdalmasan vontatott képsorokkal ajándékozza meg a nézőt; félreértés ne essék, egy pillanatig se gondolja senki, hogy ideális lett volna akciódús elemekkel tarkítani egy pszichológiai thrillert, sőt. A problémát nem az akció hiánya, hanem a cselekményé jelenti, bármilyen furcsán is hangozhat ez a kijelentés egy ilyen szubzsánerbe sorolható mű esetén. Hiába a kiváló koncepció és alapsztori, ilyen terjedelemben nem tud érvényesülni megfelelő módon az a mondanivaló, amit vélhetően a készítők szerettek volna közvetíteni. Ha nem is mindenre, de gyógyírt jelenthet azonban az a képi megjelenítés, amellyel a Valley of Shadows dolgozik.

A lebilincselő képsorok ugyanis olyan szemet gyönyörködtető látványt nyújtanak, amely önmagában is maradandó élményt jelenthet a néző számára, mindezt pedig kiegészíti a remekül megkomponált zenei aláfestés. Azonban semmi nem képes totális mértékben ellensúlyozni a túlnyújtottságot, aminek köszönhetően a Valley of Shadows értékelése meglehetősen más kategóriába esik ahhoz képest, amennyi potenciált hordozott maga az elképzelés. Biztosan állíthatom, hogy a játékidő feleződése a végső értékelő pontszám duplázódását jelenthette volna, de sajnos nem így történt.

Kinek ajánljuk: A skandináv képi világ kedvelőinek, és azoknak, akik nem ódzkodnak egy meglehetősen vontatott film megtekintésétől.

Értékelés: 5/10

(Absvrd)