“Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!” Sokan ismerik a Jézusnak tulajdonított mondást, de talán kevesebben a szituációt, amiben elhangzott. Egyszer az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek Jézus színe elé. A mózesi törvények értelmében a nőt megkövezés általi halálra kellett volna ítélni, ám a zsidó vének – nem minden hátsó szándék nélkül – kikérték Jézus véleményét is a témában. Válasza jól mutatja egyháza későbbi hozzáállását is a témához, hiszen – dacára annak, hogy a keresztények meglehetősen élen jártak felebarátaik kegyetlenebbnél is kegyetlenebb módokon való túlvilágra segítésében – a megkövezés felettébb kíméletlen gyakorlata sosem terjedt el körükben. A zsidók és muszlimok között viszont annál inkább, olyannyira, hogy számos országban a mai napig bevett kivégzési módszernek számít.
Végső soron nem csoda a keresztények ódzkodása a megkövezéstől, lévén első vértanújuk, Szent István is eképpen lelte halálát, miután a zsidó törvényszék (szanhedrin) előtt fennszóval hirdette Jézus isteni mivoltát. Maga Jézus is kis híján megköveztetett Názáretben, miután beszédet mondott a zsinagógában. Életét csupán egy csodatétel mentette meg: a feldühödött tömeg egyszerűen szétvált Jézus előtt, ő pedig ezután szépen elsétált a helyszínről (Lukács 4:29). Az Újszövetséggel ellentétben az Ószövetség írásaiban a leggyakrabban előforduló kivégzési mód éppen a megkövezés, habár a módszer nem kizárólagosan tekinthető a zsidók “találmányának”, hiszen léteznek írásos emlékek az ókori Görögországban végrehajtott megkövezés általi kivégzésekről is a Krisztus előtti 5. századból. De mi is lenne az a megkövezés?
Általánosságban elmondható, hogy a megkövezés során a közösség tagjai addig dobálják az elítéltet különböző méretű kövekkel, szikladarabokkal, míg az életét nem veszti. Mivel ez a folyamat elég sokáig elhúzódhat, a nyugati kultúrában a megkövezés kínzás általi kivégzésnek számít. A szintén a nyugati kultúrában előszeretettel alkalmazott ítéletvégrehajtó személye helyett, itt mintegy az egész közösség egyként hajtja végre a halálos ítéletet, hiszen a “gyilkos” kő – mely az elítélt halálát okozza végül – eldobójára a legritkább esetben derül fény. A tett szimbolikus jelentése sem elhanyagolható: a tömeg általi ítélet végrehajtás egyben a közösségből való kitaszíttatást is jelképezi. Számos országban a mai napig a hivatalos “állami” jog, néhol pedig a szokásjog része a megkövezés általi ítélet végrehajtás, különösen a Közel-Keleten és Afrika muszlimok lakta részein elterjedt. Az Egyesült Arab Emirátusokban, Irakban, Katarban, Mauritániában, Szaúd-Arábiában, Jemenben, Indonéziában, Nigériában, Afganisztánban és Pakisztán egyes részein gyakorolják a halálbüntetés ezen formáját, bár néhol a kiszabott ítéletek mindössze névlegesek, valójában nem hajtják végre azokat.
Ahogy feljebb is említettük, a részben a zsidó vallás alapjául is szolgáló Ószövetségben a megkövezés a leggyakrabban említett kivégzési mód, így a Tóra és a Misna is részletesen tárgyalja mind azokat a bűnöket, miknek megkövezés a büntetése, mind pedig a bizonyítási eljárás és az ítélet végrehajtás módját. A zsidó szentírások és törvénykönyvek a következő “bűnöket” tekintik megkövezéssel megtorolandónak:
– valaki a Sínai-hegy közelébe megy, míg Mózes átveszi az Úrtól a Tízparancsolatot,
– megszegi a Sabbath-ot,
– Istent káromol,
– másokat többistenhitre, bálványimádásra kényszerít vagy csábít,
– szűzként megy férjhez, miközben már nem szűz,
– varázsló, boszorkány vagy jövendőmondó,
– közeli rokonokkal, állatokkal, vagy úgy szexel, hogy másnak van eljegyezve,
– másnak eljegyzett leányt erőszakol meg.
A Talmud kitér az ítélet végrehajtás részleteire is: miután az illető bűnösnek találtatott az ítélkező testület (szanhedrin) előtt, bűnének két tanúja felviszi őt egy kétemeletes épület tetejére, ahonnan lelökik őt a mélybe. Ezután a tanúk egy nagy sziklát hajítanak a bűnösre. Ha az esés és a szikla nem volt elég az elítélt halálához, a környéken összegyűlt embereken van a sor, hogy véget vessenek életének bármilyen kővel, ami a kezük ügyébe akad.
A valóság sajnos közel sem ennyire vicces…
Bár a megkövezést máig napirenden tartó országok fenti felsorolásából jól látszik, hogy a muszlim többségű országok élen járnak e kegyetlen kivégzési módszer alkalmazásában, érdekes adalék, hogy maga a Korán egy szóval sem emlékezik meg a megkövezés intézményéről, így olyan bűnökről sem, melyeknek ez lenne a retorziója. A szájhagyomány útján fennmaradt, Mohammed prófétának tulajdonított megnyilvánulások gyűjteményei, az úgynevezett hadith-ok már egészen máshogy vélekednek a témáról. Ezekben már igenis történik említés megkövezés általi kivégzésekről, főleg szexuális jellegű bűnök megtorlásaként. A mai iszlám (sharia) vagy iszlám szellemű törvénykezés tehát – különböző egyéb jogi forrásokkal együtt – ezekből a hadithokból eredezteti a legfőképpen házasságtörésért vagy homoszexualitásért kiszabott, megkövezéssel végrehajtandó halálos ítéleteket.
Iránban az Iszlám Büntetőjogi törvény rendelkezik a megkövezés szabályairól is: a házasságtörő férfit az ágyékáig, a nőt a mellkasáig egy árokba kell temetni, majd halálra kövezni, amennyiben bűnösségüket legalább négy tanú egybehangzó vallomása támasztja alá, vagy bűnét az elítélt saját maga vallja be bíráinak. Ha az elítéltnek sikerül kimásznia a veremből és bűnét maga vallotta be, szabadon kell engedni. Ha azonban bűnét tanúvallomások bizonyították, újra vissza kell temetni és folytatni a kivégzést. A törvénykönyv még a használt kövek méretéről is említést tesz: azok sem túl nagyok – nehogy csupán egy-kettő végezzen az áldozattal -, sem túl kicsik nem lehetnek. A fenti törvény ékesen bizonyítja az iszlám törvénykezés nemek tekintetében teljesen pártatlan voltát: a megkövezéstől való megmenekülés sokkal nehezebb a nők számára, lévén ők nem csupán a derekukig, de a mellkasukig be vannak temetve. A megkövezés intézményét ellenző nemzetközi szervezetek is – a módszer kegyetlensége mellett – éppen a megkövezéses ítéletekkel végződő eljárások részrehajló voltát emelik ki, melyekben sokkal gyakrabban nők az áldozatok, mint férfiak.
Hogy lássuk, hogy nem csupán a Közel-Kelet és Afrika vívmánya felebarátaink halálra kövezése, a muszlim módszerhez nagyon hasonló kivégzési módszer volt honos az ókori Japánban is, mely az ishikozume névre hallgatott és szintén magába foglalta a bűnös derékig földbe temetését. Sokan – nyilván az iszlám szövegek betű szerinti értelmezését kevéssé pártolók – úgy vélik, hogy a jelenlegi iszlám jogban illetve szokásjogban éppen olyan bűnöket büntetnek megkövezés általi halállal, melyeket eleve büntetni sem kellene, hiszen azok részét képezik a magánélethez való jognak. Remélhetőleg a modern látásmód lassan utat tör magának a muszlim többségű országokban és ez az ősi, barbár kivégzési módszer örökre eltűnik a történelem süllyesztőjében. A jelek sajnos nem éppen ez irányba mutatnak.
Gabblack
Korábbi cikkeink:
I. rész: Kínai vízcseppes kínzás
II. rész: Ételekkel, italokkal kapcsolatos kegyetlenségek
III. rész: Rovarokkal élve megetetés
V. rész: Bambusszal való kínzás
XIII. rész: Ling Chi, avagy halál ezer vágással
XIV. rész: Kínzások és kivégzések Magyarországon – különkiadás
Be the first to comment on "Kínzások és kivégzések XX. – Megkövezés"