Fiatal Steve McQueen első igazi mozis debütálását láthatjuk ebben a sci-fi/horrorban, amely még ha erősen B-filmes besorolást is kapott, az idők folyamán szinte egy igazi kultikus státuszt vívott ki magának a (retro)rajongók körében. Nem sokkal később egy folytatást erőltettek neki Larry Hagman jóvoltából (igen, ő a Dzsoki Ewing), és bár az kritikán alulira sikerült, 1988-ban újra elővették és felturbózták, hogy egy szenzációsra sikerült remake keretében Chuck Russell – Frank Darabont hathatós forgatókönyvírói segítségével – újra a világra szabadíthassák ezt a földönkívüli zselémonsztert!

Egy űrből érkezett meteorit héja megreped, és az abból kicsurgó intelligens massza az őt megpiszkáló öreg csóka kezére folyik, nem kevés fájdalmat okozva neki. Főszereplőink egy csillagos égben gyönyörködő randijukat követően éppen időben érkeznek, hogy a városka dokijához vigyék a sérült öreget. Míg ők haverjaikkal hátrafelé történő gyorsulási versenyben mérik össze bátorságukat, a massza előbb az öreget kebelezi be teljesen, majd rátámad a nővérkére és a doktorra.

Bár hőseink konkrétan agymosott hülyének nézi a lakosság, mikor figyelmeztetik őket a közelgő veszélyre, azonban egy emberként menekülnek, amikor az óriásira duzzadó amorf zselé a moziban támad rájuk egy izgalmas Lugosi Béla film közben. Kicsivel a nyolcvanadik perc előtt aztán persze rájönnek csapdába szorult szereplőink, hogy mivel is lehet hatástalanítani ezt a szörnyű masszát, és megmenekülnek.

Igazából egyetlen nagyobb baja van ennek az 1958-ban készült sci-fi/horrornak, mégpedig hogy mára lejárt a szavatossága. Akkoriban egy teljesen korrekt lakossági rémkedésnek tűnhetett, amely talán nem is lógott ki annyira a korszaknak megfelelő inváziós hullám tömegéből. Szimpatikus fiataljaink harmincévesen játsszák egyszerű karaktereiket, akik egy átlag amerikai kisváros jellegzetes helyszínei (orvosi rendelő, rendőrség, hagyományos hosszúkás kajálda) között bóklásznak,  és/vagy olyan jópofa szituációk jönnek képbe, mint házibuli, horrorfilmet vetítő mozi stb., miközben próbálnak az általános pánikot sejtető, űrből jött entitás nyomára bukkanni.

Manapság bőven lassúnak érezhetjük az itt-ott finom humorral átszőtt cselekményvezetést, és bizony ebben az alig 80 perces játékidőben (főleg kezdetben) alig-alig bukkan fel zselészerű címszereplőnk, míg egy csomó időhúzásra alkalmas elem elég sűrűn. A technikai részébe sem szeretnék feleslegesen belekötni – azon kívül nyilván, hogy a massza megjelenítésével és mozgatásával kapcsolatos akkori lehetőségek mára inkább már megmosolyogtatóak, mint félelmetesek -, szimplán csak annyit mondanék zárásként, hogy egy jópofa és kellemes múltidéző a retro-szerelmeseinek!

Értékelés: 6/10

eyescream