Az 1930-as évek sztárjait – Boris Karloffot és Lugosi Bélát – szerepeltető film egy valódi klasszikus 1945-ből. A korszak más filmjeihez hasonlóan A hullarabló is egy viktoriánus történetet dolgoz fel, Robert Louis Stevenson azonos című novellájából.

 

A helyszín Skócia, ahol a jó hírnévnek örvendő Dr. McFarlane egy orvosi iskolát működtet. Az emberi anatómia tanulmányozását és szemléltetését boncolások lebonyolításával lehetne megoldani, azonban folyamatosan „hullahiányban” szenved a doktor. Egy Mr. Gray nevű sötét alak azonban segít rajta, amikor jutányos áron kezd holttesteket szállítani neki. Gray azt állítja, hogy friss sírokat foszt ki, valójában azonban ennél kevésbé ártatlan módszerekkel állítja elő a szükséges mennyiséget. McFarlane hamar rá kell, hogy jöjjön, Mr. Gray nem az a fajta ember, akivel érdemes közelebbi viszonyba kerülni. Mivel a történet korában szigorúan törvénysértő tevékenység volt ilyen módon boncolásokat végezni (hogy a sírrablásról és a gyilkosságokról ne is szóljunk), Graynek jó alapja van a doktor zsarolására, melyet nem is rest beváltani. Az egyetlen szimpatikus szereplő Fettes marad a történet végére, McFarlane tanítványa és asszisztense.

Burke és Hare

A történet nagyon lazán egy megtörtént esethez kapcsolódik, a Burke és Hare-gyilkosságokhoz, melyek az 1820-as években történetek. Jelzi ezt az is, hogy a filmben McFarlane és Fettes egykori mentorát Dr. Knoxnak hívják, amely név az eredeti ügyben is felmerült.
A 19. század elején az orvostudomány fejlődésével egyre nőtt az igény a holttestek kutatási célú boncolására. A korabeli törvények szerint azonban kizárólag kivégzett bűnözők tetemeit lehetett ilyen célokra felhasználni, ezért mindig kielégítetlenül maradtak az anatómusok. Gyorsan elterjedt a „feltámasztók” módszere, amelynek során a frissen elhantolt sírokat rabolták ki a tettesek. Az orvosok sok esetben tudtak róla, hogy illegális úton jutnak a holttestekhez, de a szakmai fejlődés jegyében csitították lelkiismeretüket.
William Burke és William Hare 1827-ben ismerkedtek meg, amikor Burk és szeretője beköltözött a Hare-ék által üzemeltetett panzióba. Nem sokkal később a panzió egy másik lakója elhunyt, maga után hagyva 4 font tartozást. Hare a holttestet 7 fontért és 10 shillingért adta el egy Robert Knox nevű tanárnak, az anatómia agilis kutatójának. Dr. Knox szaktekintély volt a maga korában, anatómiai szakkönyvet írt, tanítványai pedig nagyívű orvosi karriert futottak be.

Burke és Hare a könnyen szerzett pénztől megrészegült, és eltervezték, hogy olyan embereket fognak a panzióba csalni, akiknek halála nem kelt gyanút vagy feltűnést. Fél év leforgása alatt tizenhat emberrel végeztek ily módon, a holttesteket pedig jó pénzért értékesítették Dr. Knoxnak. Az áldozatokkal igen kegyetlenül végeztek, és a holttesteket sem kímélték. Bár a felboncolandó testek közül többet felismertek Knox tanítványai is, működésük titokban maradt, míg utolsó áldozatukat fel nem fedezte a panzió két lakója, akik lebuktatták a párost.
Érthetetlen módon Hare-t nem vádolták meg a gyilkosságokkal, hanem a vád egyik koronatanúja lett, akárcsak felesége. Burke-öt azonban halálra ítélték, és húszezres tömeg előtt kivégezték. Másnap, nyilvános boncolásán olyan sokan akartak részt venni, hogy zavargások törtek ki. Csontváza és az állítólag bőrébe kötött könyvecske a sebészeti múzeumban láthatók.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

The Body Snatcher

A ’40-es ’50-es évek horrorjainak túlnyomó része szörnyfilm volt, és ez igaz a nagy klasszikusokra is (hiszen végső soron szörnyfilm az összes Drakula-történet és a Frankenstein-filmek is). Boris Karloff, a filmben Mr. Grayt játszó színész volt ezeknek a szörnyfilmeknek az alfája és az omegája; és akárcsak a történetet illetően, az ő esetében is üdítő kivétel A hullarabló. Más filmjeiből csupán gonosz tekintete maradhat meg számunkra, ebben a filmben azonban bebizonyítja színészi képességeit, játszik egész arcával és testével; mosolyog, gúnyolódik, és még humoros is. A hullarabló az emberi gonoszságról szól, egy igazán körmönfont történet, jóval bonyolultabb, mint ahogy fentebb összefoglaltam.

A filmben van egy kisebb szerepe Lugosi Bélának is, Fettes mellett ő játssza a doktor másik asszisztensét, aki megzsarolja Grayt (és milyen rosszul teszi…). Ez volt az utolsó film, melyben kettejüket együtt láthatjuk a vásznon. Lugosinak egyértelműen nem tartozik ez az emlékezetesebb alakításai közé, de még nem is az Ed Wood Jr.-féle filmek morfinfüggő ténfergését láthatjuk tőle: hozza ő is a kötelezőt, és ezzel jól illik a film többi színésze közé.
1945-ben, a film elkészültekor még teljesen tabu volt bármilyen gore ábrázolás, mégis ez az a film, amely az első gyilkossági jelenetet tartalmazta. Kíméletlen közelségből nézhetjük végig a küzdelmet, és hiába a vér hiánya, olyan hatásos képsor, mely megállná a helyét bármelyik mai horrorfilmben is.

Tagadhatatlan a film érdemeit illetően Val Lewton keze munkája forgatókönyv-íróként, aki a kor legnagyobb hatású filmjein dolgozott, például a Macskaembereken; illetve Robert Wise a rendezői székben.
Az akciódús történetvezetés kiegészülve a ködös, vészjósló atmoszférával és a roppant hatásos feszültségkeltséggel teszik A hullarablót egy igazi gyöngyszemmé a klasszikus horrorok sorában.

Kinek ajánljuk: Igazából minden horrorrajongó számára kötelező darab kellene, hogy legyen. Én mégis inkább csak annak a műértő közönségrétegnek ajánlom, aki szeretne klasszikus darabokkal megismerkedni, és értékelni is tudja azokat. Karloff kedvelőinek kifejezetten jó választás, mert ha nem is ez a film jelenti pályája csúcsát, színészi teljesítményét mindenképpen itt csillogtatta meg leglátványosabban.

Értékelés: 8/10

Blissenobiarella