A most következő creepypastát Blissenobiarella kollegina ismerősei ajánlották figyelmünkbe néhány hete. Habár a történet valóban elég “creepy” a maga nemében, azért néhány dolgot megjegyeznék. A fordítás alapjául szolgáló verziót a Creepypasta wiki-től vettük át, ami a szerkesztő elmondása szerint már önmagában átesett némi kozmetikázáson – nyelvtani és történetmesélés-technikai szempontból – az eredetihez képest. Ennek ellenére, az írás egyrészt komoly mennyiségű vulgáris kifejezést (jobbára a “shit” és “fuck” angol szavak permutációi) tartalmaz, melyet a fordítás során próbáltam némileg változatossá tenni. Emellett igyekeztem megőrizni az eredeti szövegnek az angol eredetiben is idegül – vagy inkább pongyolának – ható igeidő használatát és – amennyire anyanyelvünk engedte – központozását a magyar átiratban. Ennek tudatában fogadjátok szeretettel a Kecskeember hátborzongató történetét, elsőként magyar fordításban.

Íme a történetem:

>légy 16 éves
>légy fekete és a családod lenn éljen Alabamában
>a család egy hatalmas darab földet művel és birtokol lenn Huntsville-ben
>nagybácsinak van egy nagy háza és egy rakás lakókocsija, amiket kinn tart az erdőben vadászathoz és kempingezéshez
>az uncsitesók lenn délről kitalálják, hogy menjünk el kempingezni
>tudnivaló, hogy én egy városi gyerek vagyok Chicago-ból, úgyhogy a szart is kicikizik belőlem
>gyűjts kaját, ölj le egy disznót és néhány csirkét, hozz magaddal kempingezéshez szükséges cuccokat néhány napra
>elérünk a táborba és nyilvánvaló, hogy valami nincs rendben
>a levegőnek ez a fura, elektromos szaga van, mint vihar előtt, olyan ózonszerű
>egy fikarcnyit sem törődünk vele, hanem kipakolunk és lemegyünk a kis patakhoz, hogy fürödjünk néhány órát
>hirtelen valami idősebb fehér férfi és egy fehér gyerek jön elő a bokrok közül
>a férfi puskát tart az alkarjának támasztva, köszön és megkérdezi mit csinálunk itt, ilyen mélyen az erdőben
>mesélek neki a nagybátyámról, akit ismer és megmondom, hogy kempingezni jöttünk
>elmondja, hogy nagyon óvatosnak kell lennünk idekint és nem szétválnunk egymástól, mivel egy nagy vadállatot láttak az erdőben
>a fia, aki körülbelül velem egykorú, megkérdezi maradhat-e és lóghat-e velünk
>a férfi azt mondja rendben

Ezen a ponton felhagyok a greentextinggel*, ugyanis a történet eléggé hosszú és ebben a formában elég nehéz írni.

* a történet a 4chan nevű közösségi oldalon jelent meg először, ahol a “>” jellel kezdődő sorokat gyakran használják a felhasználók történetmesélésnél, önmaguk idézésére. Mivel ilyenkor az adott sor automatikusan zöldre vált, ezt “greentexting”-nek hívják – a ford.

Így hát végül nekiálltunk focizni. Ott hülyülünk a fehér gyerekkel, Tannerrel, öt uncsitesóm és négy haverjuk. Összesen öt lány és hat fiú. Mindannyian 15 és 17 környékén voltunk.

Végül úgy alakult, hogy elhülyültük a napot. Így visszaindulunk a táborba és kihozunk néhány cuccot a tábortűzhöz, jól lehet, az összes lakókocsihoz tartozott egy-egy picike főzőfülke. Tanner azt mondja, hogy a családjának a birtoka éppen a nagybátyáméval szemben van. Haza akar szaladni, hogy megkérdezze apját, kijöhet-e kempingezni velünk. Rooster kuzinom azt mondja, hogy ő meg vele tartana, mivel rövidesen sötét lesz. Az egyik lány is hozzájuk akar csapódni.

Körülbelül hét óra van és kezd elég sötét lenni. Elemlámpákat fognak és elindulnak az ösvényen Tan birtoka felé. Mi többiek addig pihizünk. Mályvacukros krékert csinálunk, iszunk és csókolgatjuk a lányokat.

Kábé harminc vagy negyven perc múlva újra megjelenik az ózonszag. Még a tűz szagán keresztül is érezni lehet, amit gyújtottunk. Nagyon kellemetlen fémes szag, mint amit akkor érzel, miután eláll az orrvérzésed. Nem teljesen olyan volt, mint a megszáradt vér, de ugyanaz a kellemetlenül fémes, torokkaparó szag.

Rögtön arra gondolunk, hogy valami elektromos hiba történhetett, valaki bekapcsolva hagyta a főzőlapot vagy tudja fene. Átnézzük a lakókocsikat, de semmi nem maradt bekapcsolva, mégis mindannyian érezzük a szagot. Hirtelen meghalljuk, hogy emberek rohannak felénk az ösvényen, majd Rooster, Tan és a lány érkeznek meg futva a tisztásra, teljesen kifulladva. És még csak meg sem törve a lendületüket elrohannak a tábortűz mellett, be a lakókocsiba.

Mindannyian húzunk befelé a picsába. Lassan lenyugszanak, ekkorra már Rooster is kisírja a kicseszett szemeit. Ezalatt a tűz is lejjebb és lejjebb lohad, úgyhogy a többi uncsitesóm azt mondja “ott csessze meg” és arra készülnek, hogy kimennek, kihozzák a generátort a lakókocsik közti fészerből.

“A faszt!” – mondja Tanner – “Zárd be az ajtót és senki nem megy ki!” Ő is sírt, a szemei véreresek, püffedtek, a nadrágja meg rohadt piszkos.

Azzal folytatja, elmondja, hogy elmentek a házukhoz, az apja mondta, hogy persze, kijöhet kempingezni, csak vigyázzon a visszafelé úton és talán magukkal kéne vinniük az egyik vadászpuskát, csak a biztonság kedvéért.

Világos, hogy Tanner látott valamit az udvarukon néhány napja. Az egyik malacuk előkerült, felnyitott hassal, félig felfalva. Azt gondolták valami nagymacska volt vagy prérifarkas, habár azok nem gyakran baszakodnak élő állatokkal.

Tanner felment az emeletre, összepakolta a cuccát és azt mondta az apjának, hogy meglesznek a puska nélkül is, hiszen a prérifarkasok elkerülik az embert. Úgyhogy elindultak visszafelé arra, ahol táboroztunk.

Rooster végül abbahagyja a sírást és a remegést. A lány, aki velük volt, már szintén túl van rajta, de csak bámul kifelé az ablakon, buta kifejezéssel az arcán. A srác azt mondja, félútig jutottak el az erdőben a tábor felé jövet, amikor valami szarságot hallottak a sűrűből. Majdnem teljesen sötét volt addigra, így nem voltak biztosak benne először, mi a fasz volt az. A lány azt mondja, hogy hallott valamit a bokrokból, közvetlenül az ösvény mellől és mindannyian felé irányították zseblámpáik fényét és állt ott valaki az erdőben egy kis mélyedésben. Rooster azt mondta, rákiáltottak és megmondták, hogy a szart is kiijeszti belőlük és hogy mekkora egy pöcs.

Ez volt az a pont, amikor a fiú észrevette, hogy a csávó az ellenkező irányba nézett, nem feléjük. Így aztán sétáltak tovább és elkezdték érezni azt a kellemetlen, fémes ózonszagot. Azt mondják, hogy visszanéznek az erdőbe a túloldalon és ott látják állni a faszit, kicsit hátrébb, közelebb az ösvényhez.

Erőltetett menetre kapcsolnak és Tan azt mondogatja “El kellett volna hoznom azt a kibaszott puskát”.

Miközben a történetet mesélik a szag továbbra is baromi erős, még a szobán belül is.

Azt mondják, hogy miután gyorsabb tempóra váltottak, valamiféle halk motyogást hallottak az erdőből, egyszerre mindkét irányból és ahogy rohanni kezdtek vissza a lakókocsihoz, a lány azt mondta, hogy a lámpáját az erdő felé, oldalra villantotta és látta, hogy valami rángatódzó mozdulatokkal hajtja magát keresztül az erdőn. A motyogás csak hangosabb és hangosabb lett és amikor meglátták a tábortüzünk fényét, valami kilépett az ösvényre olyan 40 yardnyira mögöttük és ők csak futottak, ahogy bírtak, vissza a kocsihoz.

Így hát most kinn vagyunk a nyomorult erdőben és ezen a ponton azt feltételezzük, hogy valami parasztok vagy tudja fene próbálnak cseszekedni velünk.

Hirtelen a másik unokatesóm, Junior arról kezd el dumálni, hogy együtt járt suliba egy indián sráccal, aki a Kecskeemberről vagy mifenéről mesélt neki. Mi azonnal lekussoljuk, mert éppen nincs szükségünk rémtörténetekre.

De azért csak folytatja, hogy ez csak a kibebaszott Kecskeember lehet és mi most az Ő erdejében vagyunk és bla, bla, bla. Akkor ezelőtt még sosem hallottam erről a kecske emberről, de néhány éve – egy évvel a fősulis diplomám megszerzése előtt – volt egy minámini indián szobatársam és végül kifaggattam róla. És, hogy összefoglaljam, ez lényegében egy kicseszett fickó kecskefejjel, aki képes alakot váltani és beférkőzni emberek közé, hogy rémisztgesse őket. Valami olyasmi, mint a Wendigo és rossz ómennek számít még beszélni is róla és még rosszabbnak, ha látsz is egyet.  

Ne feledjétek, erről nekem fogalmam sem volt tizenhat évesen. Az uncsitesóm meg csak mondja: “A Kecskeember be fog jutni és rohadtul elkap minket”. A lányok mind rémültek, az unokatesók és én meg piszkosul próbáljuk kitalálni, hogy ez valami belterjes paraszt-e odakinn, vagy valami állat.

Hirtelen a szag megszűnik. Egészen a mai napig nem tapasztaltam ilyet. Általában a szagok elhalványulnak, vagy az intenzitásuk csökken. Ez pedig szó szerint az egyik másodpercben még ott volt, a következőben már nem.

Egy óra telik el, 9 vagy 10 körül lehet. Kiengedett a befagyott szar a seggünkben annyira, hogy kimenjünk és felpiszkáljuk a tüzet. Azt gondoljuk, hogy csak valami seggfejek próbáltak kibaszni velünk, úgyhogy nem megyünk haza, azt hisszük, ha így teszünk, végigkergetnek minket az erdőn, vagy más őrült szarságot művelnek.

Semmi más fura nem történik azon az éjszakán. Még egy éjszakát maradunk és az éj nagy részében szintén nem történik semmi. Hajnali 1 körül kinn vagyunk, részegedünk és kísértethistóriákat mesélünk egymásnak. Amint valaki éppen befejez egy rémisztő történetet – már nem emlékszem miről szólt – a szag visszatér. Olyan rohadt erős, hogy az egyik lány szó szerint hányni kezd tőle.

Felállok és érezni lehet, milyen nyirkos a levegő. Azt mondom, hogy be kéne mennünk, de ez nem igaz, akkor kellett volna elhúznunk a vérbe.

Mindannyian bemegyünk és ácsorgunk odabenn. Az uncsitesóm csak hajtogatja, hogy ez csak a kecske ember lehet. Rooster kuzinom megpróbálja elkussoltatni, én meg egész idő alatt érzem, hogy valami nincs rendben, de képtelen vagyok kitalálni, hogy mi a picsa.

Ott benn ücsörgünk egy darabig, a szag ugyanolyan erős, mindannyian rémültek vagyunk és mindnyájan ebben a lakókocsiban zsúfolódunk össze. Végül nekiállunk virslit főzni mindenkinek, mivel senki nem akar kimenni. Ez az a csomag négy virslivel. Összesen 3 csomagunk van. Meggrillezem őket a rezsón és mindenkinek adok egy hot-dogot. Csinálok egyet magamnak is. Egy idő után az egyik unokatesóm feláll, átmegy az edényhez, hogy még egyet szedjen.

Elkezd morogni, hogy miért szedtem magamnak két virslit, mikor mindenki más csak egyet kapott, én meg úgy nézek rá, mint valami idiótára. Megmondom neki, hogy mindenki csak egyet kapott, mivel csak 12 virsli volt, ha többet akar, ki kell nyitnia egy új csomagot és főznie még.

Ekkor az egyik lány, aki Rosterrel és Tannel odakinn volt, elkezd sikoltozni, hogy “Ó Jézusom, ó Uram, tüntesd el innen!” Sír és remeg és ekkor az egyik kuzin feláll és leesik neki, mi a fasz sántít. Ő is és én is körbetekintünk a szobában, és azt érzem, hogy a szívem majd’ kiugrik a helyéről. Húzok is ki a picsába a szobából, a lány is rohan velünk. Az ajtó nekivágódik a lakókocsi oldalának, ahogy mindenki kitódul odabentről.

Az egyik uncsitesóm haverja megkérdezi mi a fene baj van? Elkezdem megszámolni magunkat. Most csupán tizenegyen vagyunk.

“Nem szívatlak titeket” – mondtam, az uncsitesóm is bizonyíthatta. Tizenketten voltunk odabenn. De mivel egyikünk sem ismerte olyan nagyon jól a másikat, igazából senki nem vette észre, hogy az egész kibaszott idő alatt eggyel többen voltunk. Aztán persze rájöttem, hogy korábban már feltűnt, hogy valami nincs rendjén. Tudod hogy megy ez: ha csak lötyögsz, jól érzed magad, kisujjadat sem mozdítod, nem mindig tartasz számon bizonyos dolgokat. Holtbiztos vagyok benne, hogy valaki más is volt velünk a lakókocsiban, velünk volt, velünk evett legalább egy telibevert napig. Ami még szarabbá tette az egészet, hogy képtelen voltam kitalálni melyikünk volt az, nem hiszem, hogy valamelyikünk is valójában beszélt volna azzal a másikkal/a Kecskeemberrel.

A csaj tovább imádkozott Jézushoz, mi meg mind kinn ülünk; végül szerzünk néhány dögnagy botot és visszamegyünk a kabinba, de senki nincs ott. Újra megszámoljuk magunkat, tizenegyen vagyunk. Visszamegyünk a lakókocsiba és bezárjuk az ajtót. Elmagyarázzuk, hogy mi a franc történt és a csaj azt mondja, hogy ő is észrevette, de amikor el akarta mondani, a mellette ülő erősen megszorította a lábát, felé hajolt és mondott valamit, amit a lány nem értett.

Szóval leginkább nagyon be vagyunk szarva, ahogy összébb húzódunk és engem elnyom az álom. Amikor felébredek a nap éppen felkelőben van, a társaság egyik fele még alszik, a másik fele pedig a szarainkat pakolja össze.

Mindnyájan haza akarunk menni, de valami négy ember még maradni akar addig, míg teljesen fel nem kel a nap. Néhányan meg azt gondolják, hogy csak mi cseszelődünk és a lakókocsiknál akarnak maradni. Én csak el akarok húzni az erdőből.

A csajt Keirának hívták azt, amelyiket a Kecskeember megérintett. Mindegy, azért megkérdeztem tőle, hogy valóban úgy gondolja-e, hogy valami rossz dolog történt és azt mondja, hogy csak haza akar menni és nem akar még egy éjszakát egyedül tölteni az erdőben.

Végül úgy döntünk, hogy kettéválunk: a négy ember, aki menni akar, mehet, de nekem maradnom kell, mert nálam vannak a kulcsok a kabinhoz és az a nagybátyámé és be kell zárnom. Eléggé fel vagyok kúrva ezen a ponton, mivel úgy érzem, hogy a többiek nem veszik ezt a szart elég komolyan és határozottan nem szeretnék az erdőben tölteni még egy éjszakát. A nap hátralévő részét azzal töltöm, hogy megpróbálom meggyőzni az itt maradottakat – 4 lányt és négy fiút -, hogy pattanjunk meg innen. Tanner lelép a korán távozók után a puskáért, azt mondja visszajön. Így csak heten maradunk délután négyre.

Délután öt óra körül Tanner még nem ért vissza mi meg kezdünk piszkosul idegesek lenni és az egyetlen ok, amiért már nem könyörgöm a többieknek azért, hogy menjünk már, mert Tanner puskáért ment.

Fél hat körül van vagy mi, amikor az egyik kuzinom, aki itt maradt, azt mondja, hogy a Keira nevű csaj odakinn van. Mindannyian kinézünk és valóban, ott áll a tűzrakóhely mellett, háttal a kabinnak.

Gondolom magamban, ha annyira kibaszottul meg volt rémülve, mi a pokolért jönne vissza? És aztán elkezdődik az a kellemetlen érzés a zsigereimben. Ne feledjétek, a fémes szag egész idő alatt nem volt jelen. Most veszem észre, hogy újra szakasztott ugyanazt érzem.

Elmondom ezt a többieknek és mindenki – ezek azok az emberek akik itt akartak maradni a szájbavert erdőben, miután az istenverte Kecskeember itt volt köztünk – nevet rajtam és kérdezik, hogy én találtam-e ki ezt, hogy rájuk ijesszek.

Rájuk nézek, hogy: “Most egyáltalán nem szopatlak titeket. Mi a faszért csinálnék ilyet?” – kérdezem őket. Szóval az egyik csaj kimegy, hogy behozza Keirát. Félútig jut el odafelé menet, mikor megtorpan. Keira zihálni kezd; nem tudom, hogy a fenébe írjam le. Olyan, mint mikor valaki hátat fordítva nevet, anélkül, hogy egy hangot is kiadna. Ez volt az a tény, ami arra a felismerésre késztetett, hogy egyetlen nyomorult hang sem hallatszott az egész erdőben; teljes csend volt.

Szeptember vége felé jártunk, szóval még elég meleg volt akkortájt, de volt néhány nagyon hűvös nap is. Általában hallhatod ilyenkor a dög nagy ludak gágogását, madárféleségek vagy mókusok társalgását.

Kiléptem az ajtón és szóltam a lánynak, hogy jöjjön vissza a szájbavert lakókocsiba, de azonnal.

Visszahátrált a kocsihoz, mi meg bezártuk azt a rohadt ajtót. Lehúztuk a sötétítőket, egyet kivéve és odaültettünk egy srácot, hogy figyelje Keirát. Még vagy húsz percig ácsorog odakinn. A srác elfordul az ablaktól, hogy közölje a lány még mindig ugyanott van. És akkor egy kibaszott hatalmas dübbenést hallunk az ajtón.

Mindnyájan felugrunk és össze-vissza futkosunk a lakókocsi nappalijában. A dörömbölés rohadt hangos.

Az egyik uncsitesóm fogja az egyik lányt, a másik kettő idegesen röhögcsél, belém és egy másik srácba meg a szar is belefagy.

Ekkor meghalljuk Tant. Üvöltözik.

“KURVÁRA ENGEDJETEK BE, NE BASZAKODJATOK!”

Odamegyünk az ajtóhoz, kinyitjuk, ő meg beesik rajta a puskával. Senki más nincs odakinn.

Úgy tűnik, Tanner elsétált a táborhelyig. Semmi különös nem történt az erdőben, de a srác látott egy csajt. Jelzem, azt mondta, nem Keira volt az, aki ott állt. Amikor elért a tisztás széléig, a lány Tanner felé fordult és csak tátott szájjal bámult rá, lassan követve őt, amíg az a tisztás szélén körbesétált a tábor felé. Tanner azt mondta, hogy csak azután vette észre, hogy egyre közelebb ér hozzá a lány, amikor már félúton volt a lakókocsi felé. A csaj a tűz mellől indult és anélkül, hogy Tan egyáltalán észrevette volna, hogy mozog, megfordult és centiről-centire közeledett. A fehér srác azt mondta, hogy a kabinig hátra lévő utat már futva tette meg, azt gondolván, hogy az ajtó nyitva lehet. És amikor az ajtóhoz ért és az zárva volt, megfordult és az már körülbelül félúton volt az ajtóhoz.

Körbenéz a szobában és hótsápadttá válik. Félrehúz és a fülembe súgja, “Tudod, hogy csak heten vagyunk idebenn, ugye?” Az az érzés fog el, mikor úgy érzed, a gyomrod a golyóidig süllyed. Visszament a lakókocsiba, miközben azt próbáltuk kitalálni ki, merre menjen és aztán is, mikor mind kimentünk dumálni korábban aznap. Egyszerűen csak visszaszökött.

Kinéztünk az ablakon és senki nincs odakinn. Így aztán újraszámláljuk magunkat, majd lényegében körbejárok és mindenkit megkérdezek, hány ember volt itt korábban. És mindenki azt mondja, nyolc. “Nos, és most hányan vagyunk?”- mondom. Mindannyian számolgatnak, aztán rájönnek, hogy most már csak hét ember van a kabinban.

Tan hozott néhány doboz lőszert és a puskáját. Az apjának azt mondta, hogy volt az erdőben valami állat, mert úgy gondolta, az apja nem hinné el, ha azt mondja a Kecskeember volt itt. Azt mondja, az unokatesójának néhány órán belül ide kell érnie és, hogy reggel mind visszamehetünk hozzájuk, a srác meg hazavisz minket kocsival.

Most már tényleg be vagyok tojva, de legalább jobban érzem magam, mert amerikaiak lehetünk és a szart is kilőhetjük belőle, ha visszatér, bármi is ez. De aztán az uncsitesóm belefog ebbe a nagy vitába az egyik csajjal, mert a lány azt gondolja, hogy én próbálok vicces lenni és megtréfálni őket és, hogy most már kezd nagyon megijedni és, hogy nem vagyok vicces. A srác folyton azt hajtogatja, hogy én nem vagyok olyan, erre a lány azt mondja: “Nos, honnan tudjuk, hogy a csaj odakinn nem Tanner volt parókában? Vagy, ha ez tényleg a Kecskeember, honnan tudjuk, hogy az aki visszajött, az a valódi Tanner és a Kecskeember nem csak megölte őt az erdőben és elszedte a puskáját?”

Így hát ebből egy rohadt nagy vita kerekedik ki, én és Tan valami ilyesmi véleményen vagyunk: “komolyan veszélyben lehetünk, mert legalábbis az történt, hogy valaki belopódzott a tetves lakókocsinkba anélkül, hogy tudtunk volna róla, közénk keveredett és legrosszabb esetben valami rossz van odakinn az erdőben, ami baszakszik velünk.”

Az egyik lány sír és azt mondja, azonnal indulni akar, mi meg megpróbáljuk elmondani neki, hogy nem kéne, mivel egyikünk sem sétál keresztül az erdőn az éjszaka közepén. Ezen a ponton a nap elkezd lenyugodni, kinn meg kezd egy kicsit felhősödni az ég.

Eszünk valamit és egy darabig bekapcsoljuk a rádiót, de nem igazán találunk állomást, ahol valami normális menne. Így kikapcsoljuk, körülbelül akkor, mikor Tan unokatesója felbukkan. Olyan 19 lehetett, úgy hiszem. Ekkor a nap már alig látszik ki a horizont mögül, a srácnál pedig egy olyan rendszeres használatra szánt lámpásszerű elemlámpa és egy másik puska van. Odasétál a kocsihoz mi meg odasúgjuk Tannek, hogy biztos-e benne, hogy ez az unokatesója. Azt mondja, igen.

A csávó maga mögé néz, majd körbe a táborba, aztán besétál. Körbenéz rajtunk és kicsit zavartnak tűnik.

“Hol van a másik kis haverod?” mondja. “Azt hittem a háznál fog találkozni velem a csaj. Fejben egy kicsit lassúcska, vagy mi?” Azt is megkérdezte, hogy vért sütünk-e a házban, mert egészen idáig az ösvényen vér és forró serpenyő szagát érezte. Rohadtul azt válaszoljuk: “Fenét”. Mi meg megkérdezzük, mi a rákról beszél azzal a lánnyal kapcsolatban, akit látott.

Ő is azon az ösvényen haladt végig, amit Tan használt és azt vette észre, hogy a “tik egyik haverotok srácok” ott áll az ösvény közepén, tátott szájjal bámulva rá. Egy csomó kérdést tett fel a lánynak, de az továbbra is csak nézett rá. Aztán a lány rámosolygott, a srác meg továbbment, azt mondta. Úgy tűnt a lány nem tud vele lépést tartani és le is maradt mögötte egy kicsit. Azt mondta, megkérdezte, hogy megsérült-e vagy valami és, hogy kell-e neki segítség, de az csak továbbra is bámult rá. Végül a srác továbbment, majd visszafordult az ösvény egy kanyarulatánál. De amikor körbefordult és visszament, hogy megnézze a lány rendben van-e, az ösvény üres volt. Azt feltételezte, hogy a csaj levágta az utat az erdőn át a lakókocsinkhoz.  

Elmondjuk neki a teljes történetet arról, hogy mi folyik itt. Félig-meddig arra számítok, hogy azt mondja baromságot beszélünk, de csak hallgatott, aztán leült az egyik kanapéra a nappaliban.

Tanner unokatesója visszatér a lányhoz. Azt mondja, amikor folyton lemaradozott mögötte, az úgy rendesen beparáztatta, szóval megpróbálta maga előtt tartani, de nem számított milyen lassan sétált, a lány mindig egy kicsit lemaradt. És akkor érezte meg azt a kellemetlen szagot és az erősebb lett ahogy a táborhoz ért. Végül már tényleg nagyon erős volt. A csaj mondott valamit nagyon halkan, amit a srác nem értett, aztán amikor megfordult, a lány ott volt kibaszottul közel, úgyhogy tett egy lépést hátrafelé, hogy eltávolodjon tőle.

Ez volt az a pont, amikor megkérdezte a lányt, hogy minden rendben van-e, és ha nem, felkapja és vigye-e őt az út hátralévő részén, de ő csak bámult tovább. A srác azt mondta, hogy kinyúlt a lány felé, azért hogy megragadja a vállát, de biztos elszámította a távolságot, mivel a csaj oldalra volt attól, ahova a karját nyújtotta, mintha elmozdult volna, miközben a fiú pontosan ránézett.

Ekkor tudjuk már, hogy ez a szarság valódi, hacsak nem Tan viccelődik, amit elég jó cáfol számunkra az, hogy majd’ összebrunyálja a nadrágját.

Betöltik a puskáikat, eszünk még valamit, és csak ücsörgünk körben körülbelül 11-ig. Egészen a mai tetves napig valahányszor erre gondolok, imádkozom Istenhez, hogy ez az egész csak egy nagy átverés legyen, amit az uncsitesóim játszottak velem, de soha nem derült ki, hogy az lenne és így egész hátralévő életemben fosni fogok tőle.

11 körül a fémes bűz valódi kellemetlen, tömény vér-szerű szagba csap át, mintha vér sülne vagy haj pörkölődne. Tan kuzinja Reese felpattan és azonnal megragadja a puskákat.

Az ajtón félig kopogás, félig karmolászás hallatszik és nem viccelek, ez a hang, ami úgy szól, mint amikor látod azokat a Youtube-os macskákat és kutyákat, akiket a gazdájuk megtanít rá, hogy “beszéljenek”. Ezen az akadozó, furcsa tónusú hangon azt mondja: “Kurvára engedjetek be, ne baszakodjatok!”

Én a szívemet a rohadt torkomban éreztem, az egyik lány meg elkezdett sírni és Jézust szólongatni.

Annyira egyértelmű volt, hogy nem egy ember beszélt. Nem volt meg a helyes hanglejtése és ez az, amit soha nem vettem észre annak előtte, de minden embernek van egy bizonyos hanglejtése mikor beszél, nem számít milyen nyelven. Mindenki rendelkezik egy bizonyos beszédritmussal.

Ennek az izének egyáltalán nem volt semmilyen hanglejtése vagy beszédritmusa. A Youtube-os macskák egyike, na ahhoz hasonlított kurvára az az ajtón kívül. Most már teljesen para-üzemmódban vagyok. Csak kiabálunk kifelé “Ki az? Ne baszakodj ember!” és az csak folytatja, hogy: “Be” vagy “Kurvára engedjetek be” úgy vagy tizenöt percig.

Majdnem így szólt, csak nem volt vicces. Bocs, hogy kicsit eltérek a tárgytól, de ha nem tudod elképzelni, hogy hangzott ez a szarság, nem tudod elképzelni milyen elbaszott volt az egész szitu.

Aztán a szag megszűnik egy ideig és a következő órában hallod, ahogy lényegében valaki az erdőben lopakodik és más szarságokat. Pár percenként visszajön az ajtóba és mond valamit.  

Végül mikor a szag eloszlik olyan hajnali kettő körül lehet. “Ott rohadjon meg ember!” mondja Reese és nyitja az ajtót és kisétál a puskájával.

A levegőbe lő és valami olyasmit mond a hatás kedvéért, hogy “Jézus Krisztus nevében, tűnj innét!” Még kétszer tüzel, majd az erdőből közvetlenül a folyónál a lakókocsival szemben, úgy hallatszik, mintha valami lassan makogna és huhogna.

Aztán elkezd sikoltozni és ez majdnem úgy hangzik, mintha egy nő és egy zsákba vart macska sikoltozna együtt. Ilyen szarságot komolyan sosem tapasztaltam még és hallatszik, ahogy a bokor rázkódni kezd abban az irányban. Reese a tisztás szélén álló fák felé tüzel, majd elkezd visszahátrálni a házba.

Bezárjuk az ajtót és halljuk, ahogy az a szarság siránkozik és sikoltozik. Reese valami olyasmit mond, hogy valami előjött a bokrok közül és nagyon alacsonyan, a földhöz lapulva kúszott a kocsi felé. Rálőtt.

Nagyjából ez volt az, ahogy az éjszaka hátralévő része festett, szó szerint folyamatos sikoltozással a következő két órában és közben hallottuk, ahogy valami szarság mozgolódik odakinn a tisztás szélén. De egyszer sem jött vissza egészen a kabinig, amíg végül mindenki álomba nem merült.

Tan az ajtót figyelte egy széken ülve a puskájával a kezében. Miután mindennek vége volt két nappal később, akkor mondta csak el ezeket nekem, senki nem hallotta vagy látta rajta kívül.

Azt mesélte, hogy miután a sikoltozás és a zajok végül megszűntek, ő be-bebólintott és majdnem aludt már, mikor látott valakit kijönni a fürdőből, aki aztán a padló közepén leheveredett és aludni tért. Azt gondolta, hogy csak egy közülünk és bedobta a szunyát.

Aztán úgy csak észrevette, hogy valami nem stimmel – mondta – és miközben tettette, hogy alszik, összeszámolt minket. 9 ember volt a kabinban. Alapvetően nem akart megpróbálni rálőni a rohadékra a házon belül, hogy aztán a dög kinyírjon minket, vagy felkölteni Reese-t, lövöldözni kezdeni és megölni magunkat. Úgyhogy ébren maradt egész éjjel, tettettve, hogy alszik.

Azt mondta, hogy az a dolog néha mintha felállt volna és azt a fura izgő-mozgó dolgot művelte, vagy zihált volna, mintha nevetne. De aztán mintha visszafeküdt volna.

A történet elég bénán zárul, mivel az én szempontomból semmi sem történt. Felkeltünk és én kiszúrtam, hogy Tan egy kicsit ideges és kerülte a tekintetünket. De bekaptunk valamit reggelire, felpakoltunk és elindultunk a házuk felé. Ő maradt utoljára a kabinban és azt mondta, hogy majd bezár és elhozza nekem a nagybátyám kulcsait, csak induljunk el, majd utolér minket. Amit persze rohadtul nem akartam.

Egy kicsit haladtunk az ösvényen, mikor futva megérkezett, majd lényegében visszakocogtunk a házukhoz. Az unokatesója meg hazavitt minket.

Volt egy ablak a fürdőben. Tan visszament, hogy bezárjon és oda is benézett. Túl hülyék voltunk, hogy becsukjunk egy rács nélküli ablakot. Az ablak kicseszettül fel volt húzva, mikor Tan bement oda.

Azt tippelem egész végig ezt csinálta, várta, hogy elaludjunk, vagy lankadjon a figyelmünk, aztán közénk férkőzött. Az egész istenverte úton ott sétált velünk hazafelé menet, majd hátramarad a csoport végére és – ahogy Tanner mesélte – pontosan a szeme közé nézett, mielőtt besétált volna az erdőbe.

A szerző ismeretlen, megjelent a 4chan nevű közösségi oldalon, 2012-ben

Fordította: Gabblack

Akinek tetszett a sztori, a fenn olvasható creepypastának létezik egy amatőr színészekkel leforgatott, kifejezetten hatásos rövidfilm feldolgozása is. Jó szórakozást hozzá!