Évekkel ezelőtt Josh Malerman gondolt egyet és zenészi karrierjét feldobva könyvet kezdett írni. Ebből lett a posztapokaliptikus horror, a Madarak a dobozban (KATT a cikkre), amit nemcsak a kritikusok, de az olvasók is szerettek. Számomra az egyik legkedvesebb horror regény amit valaha olvastam. Nagyszerű atmoszférájával, pörgős cselekményével, érdekes témájával és hátborzongató jelenetek sokaságával szögezi le az olvasót. Kíváncsian vártam, hogy regényben tapasztalt sajátos borzongást a Netflix vajon, hogy lesz képes filmvászonra vinni. Nos, az eredmény alant olvasható.

Történetünk főszereplője Malorie (Sandra Bullock) akinek már igencsak kerek a pocakja, hiszen várandós. Nővérével Sarah-val (Sarah Paulson) él együtt, közösen tervezgetve a kismama jövőjét. Ám ez a jövő igen képlékeny, hiszen a híradásokból szörnyű dolgok jutnak el hozzájuk, ki tudja mit hoz mindez számukra. A világ egyre több országában, különös öngyilkosság sorozatok ütik fel a fejüket, a kormányok pedig tehetetlenül állnak az egyre több halálos áldozatot követelő események előtt. A baj végül beüt az Egyesült Államokban is és Malorie egy csapat idegennel összezárva találja magát, miközben az utcákat borzalmas lények róják, kikre ha ránéz az ember, azonnal öngyilkosságot hajt végre. Egy ilyen világban, ahol az ember életbemaradása érdekében, vakon lép ki a házból, vajon mi vár egy terhes nőre?

Az eredeti regény tökéletesen körülírta azt a fajta rettegést, amit a “láthatatlan” fenyegetést jelentett. Az olvasó a szereplők különféle érzékein keresztül (hallás, szaglás, érintés) tapasztalta meg a házon kívüli világot, ami így eszméletlenül jó hangulatot teremtett és újszerű borzongást kínált. Tulajdonképpen úgy keltett félelmet az emberben, hogy magát a félelem tárgyát be sem mutatta. Így hát el nem tudtam képzelni, hogy egy film, ami képi világgal operál, pont azzal aminek elvételére alapszik a sztori, hogy fogja tudni azt visszaadni amit a könyv nyújtott.

Nos… sehogy. A készítők tudták, hogy azt a fajta hangulatot ami regényben működött, filmvászonra nem lehet felvinni. Bár a Bird box, néhol próbálkozik kamerára zsákot húzó jelenetekkel, ezzel imitálva a vakság érzetét, de ezek inkább lettek zavaró képsorok, mint ténylegesen feszültség keltők, így nem is nagyon erőltették őket. Inkább próbáltak a maguk módján egy saját atmoszférát létrehozni, ami felemásra sikeredett. Vannak jelenetek, ahol szépen átjön a posztapokaliptikus sztori sajátos érzete, amikor szereplőink vakon járják a kihalt utcákat, épületek, üres boltokat után kutatva, a világot pedig lassan visszaveszi a természet. De borzongást mint olyan, szinte alig kapunk, hiszen az erre szánt jelenetek legtöbbje – egy két részt leszámítva – kimerül az elsötétített ablak mögött elsuhanó árnyak, különös hangok, az ismeretlen fenyegetéstől mozgó bokrok tucatjeleneteiben, amik bár hozzák a várt szintet, de semmi többet nem nyújtanak annál, mint amit kaphatna a néző. Míg az idei év hasonló posztapokaliptikus filmje, a Hang nélkül hozott némi életszerűséget magával, a teljes csendben élő család mindennapi életével, hogyan próbálnak túlélni egy olyan világban ahol nem csaphatnak semmilyen zajt, addig a Bird box meg sem próbálkozik azzal, hogy egyfajta életet vigyen a filmbe. A cselekmény így abszolút középszerű, ami azért is meglepő, mert a regényben a külvilágot nem látó emberek túlélésének mindennapja szépen le volt vezetve, egyfajta családi közösséget hoztak létre maguk között, és ez itt fel sem tűnik. Pedig csak így, a nézőhöz közel hozva a szereplőket, lehet azután úgy bedobni őket a darálóba, hogy annak súlya is legyen, hogy a néző féltse azt aki közel került hozzá. Malorie és újdonsült barátja Tom karakterét leszámítva, a karakterek csak úgy lógnak egymás mellett és a főszereplő körül, a közösség és egy létrehozott túlélési mechanizmus mindennemű érzete nélkül, miközben olykor elénk vetnek egy-két izgalmasabb jelenetet, hogy történjen is valami. Az egész olyan élettelenül, sterilen hat. Holott számtalan jelenetet lehetett volna átemelni a regényből, és ezáltal egy ügyes forgatókönyvíró és rendező párossal életet lehetett volna vinni a házban túlélő emberek életébe. De persze a film nem áll meg ennyiben, a helyzet koránt sem olyan rossz, mint ahogy leírva hangzik, hiszen a cselekmény ennek ellenére igyekszik izgalmas lenni, és a történet végére azért szépen felpörögnek az események, az ember pedig hipp hopp el is felejti a műanyag közösséget, és hogy tulajdonképpen olyanokért izgul, akikről semmit se tud. A film lezárása szerencsére nagyjából hű lett az eredetihez (bár az eredeti mű egyik legparásabb része egy az egybe valamiért kukázva lett a filmvásznon), nem akart többet adni nála, így egy kerek, egész, lezárt sztorit kapunk, ami még is meghagyja a sztoriban rejlő lehetőséget egy esetleges folytatásra.

Sandra Bullock és B kategóriás színész társai igyekeznek a lehető legtöbbet kihozni abból amit kaptak, így rájuk nem is lehet panasz, és a gyerek színészekre se lehet rossz szavunk, bár a filmben nemigazán volt funkcionalitásuk, a néző aggodalmának növelésén kívül. Sajnos őket is érthetetlenül bénán emelték át a regényből, hiszen ott nagyon fontos szerep jutott nekik, és nem csak koloncként cipelt személyeknek tűntek.

A Bird box film változata sejtettem, hogy nem fogja azt az kimagasló élményt nyújtani mint a regény. Így végül egy egyszeri tisztességes iparos munkát kaptam, egy sokadik posztapokaliptikus thrillert, csipetnyi egyediséggel (ami kétmaréknyi is lehetett volna), se többet se kevesebbet. Ezt igazán azok fogják élvezni, akik nem olvasták a könyvet, így hát mindennek ellenére se mondanám rossz filmnek, hiszen nem az, igenis élvezhető, de ezt sokkal jobban is meg lehetett volna csinálni. Egy könnyed, szombat esti szórakozásnak elmegy.

Értékelés: 7/10

Kinek ajánljuk: Azok számára akik nem olvasták a könyvet, és szeretik a posztapokaliptikus sztorikat.

wooltur