Talán 8 éves lehettem, mikor apukám először elvitt karate edzésre, melytől fogva lenyűgözött a keleti harcművészetek világa. Szinte ugyanekkor kezdtem el érdeklődni az éjszaka vérszívó rémei, a vámpírok iránt, melyek szintén mind a mai napig a kedvenc horror karaktereim, így mikor rátaláltam Tsui Hark 2002-es filmjére, melyben ötvözi eme két érdeklődési körömet, rögtön felcsillant a szemem és alig vártam, hogy megtekinthessem a művet. Azonban mire lepörgött a stáblista, azt kívántam, ez az elmúlt másfél óra bár ne történt volna meg.

A 17. századi Kínában hatalmas válság tombol. A zombik által megharapott emberekből vált vámpírok (Vagy vámpírok által megharapott zombik? Őszintén szólva, ez az egész sztori elég zavaros nekem mind a mai napig) terrorizálják a szegény lakosságot, így egy csapatnyi bátor harcos felkerekedik, hogy legyőzzék őket. Hamarosan meg is találják a vámpírok királyát, aki ellen megküzdenek, azonban a harcban szétszakadnak, és hónapokig nem találják egymást. Három hónap múlva négy harcos (akiknek a következő fantáziadús nevük van: ) Szél, Villám, Eső és Mennydörgés, miközben vámpírokra vadásznak, Jiang mester (Yu Rongguang) udvarába tévednek, ahol a fia épp esküvőre készül. Szegény vőlegényt azonban az éjjel megharapja egy kígyó és meghal, így szolgaként kénytelenek ott maradni, míg az ara bátyja, Dragon Tang bérenceivel megpróbálja kirabolni az öreget, akinek hatalmas aranygyűjteménye van. A bérenceket azonban hamarosan lemészárolja egy vámpír, ráadásul a házban viasszal megőrzött holtak is felébrednek, így a négy harcosnak kell megvédenie az udvart a természetfelettitől…

Nos, ahogy a fenti leírásból is látszódik, maga a történet elég nagy katyvasz. Egyszerre próbálja ötvözni a keleti mitológiából származó jiangshi-ket, ezeket a taoista papok által irányított ugráló élőholtakat, akik kiszívják áldozatukból a csít, a kínai életerőt, a nyugati horrorokból ismert vámpírokkal és zombikkal. Az eredmény kaotikus, igazából fogalmunk sincs, hogy most ki kicsoda, csak élőhalott, esetleg vérszívó, ráadásul az se világos, hogyan lehet végezni velük. Maguk a vámpírok borzalmasan festenek, arcuk jellegtelen és semmilyen vonás sem fedezhető fel rajtuk, habár az, ahogyan kiszívják az emberek szemén és száján keresztül a vért, elég látványosra sikeredett. A kaotikusságot csak tovább fokozza a harcjelenetek ábrázolása. Hőseink össze-vissza ugrálnak, a realitás csepp jelét sem mutatván, a gond azonban ott kezdődik, hogy a gyenge CGI miatt ezek a jelenetek össze vannak vagdosva, lényegében semmit nem látunk a harcból, amellyel az élvezeti faktor nullára csökken. Ráadásul ebben a filmben mindenki összerúgja a port mindenkivel, mielőtt még elkezdenének beszélgetni, úgy tűnik, a kora-újkori Kínában a készítők szerint mindent pofozkodással próbáltak elintézni.

Hasonlóan idegesítő tulajdonsága a filmnek a gyenge viccek, melyek oly gyakran fordulnak elő a filmben, hogy talán többet fogjuk a fejünket miattuk, mint a béna kung-fu párbajok miatt. Ezek a poénok gyakran egyszerűen nem illenek bele a párbeszédekbe és magukba a jelenetekbe, arra engednek következtetni, hogy a szereplők nevetségesen együgyűek, akik így érthetetlen, hogy sajátíthatták el ezt, az agymunkát igencsak igénylő harcművészetet. Az, hogy emellett a színészek is borzalmasan gyengén és igénytelenül túljátsszák szerepüket, már csak hab a tortán

Lényegében szinte semmi jót nem tudok mondani Tsui Hark 2002-es The Era of Vampires-éről, mely egy iszonyatosan infantilis és követhetetlen alkotásra sikeredett. Megtekintését senkinek sem ajánlom, mert bár biztos vagyok benne, hogy el lehet rosszabbul is tölteni a péntek estét, azonban eddig még semmi sem jutott eszembe.

Értékelés: 2/10

Kele-man