Sokadszorra puffogtatjuk el idén ezt a mondatot, hogy az év leginkább várt horrorjáról lesz szó. Így volt ez az Örökséggel, a Suspiria remake-jével, de ide citálhatom akár Az apácát is, bár én azt egyáltalán nem vártam. A ház, amit Jack épített a botrányrendező Lars von Trier legújabb, egyben talán utolsó alkotása.

Lars von Trier megosztó művész, és saját felméréseim alapján nem nevezném népszerűnek. A Dogma-filmek egyik atyja, a Dogme 95-öt megalapító dán rendezőről az utóbbi években leginkább csak cannes-i botrányai kapcsán hallhattunk, idén azonban visszatért a filmfesztiválra – látszólag csak azért, hogy újabb botrányokat okozhasson. A ház, amit Jack épített vetítéséről a nézőközönség egy része távozott, aki maradt, az viszont állva tapsolt a film végén. Hát ennyire megosztó rendező Lars von Trier, és minden bizonnyal ennyire megosztó film lesz a hazai mozikban is A ház, amit Jack épített.

 

A film teljes sötétségben kezdődik, ahol hallhatjuk, ahogyan Jack találkozik, és beszélgetni kezd egy Verge nevű férfival. Együtt indulnak valahová, és a hosszúnak ígérkező úton Jack mesélni kezd az életéről. Elmúlt 12 évének öt történetét szeretné megosztani Verge-dzsel.

Jack egy sorozatgyilkos. Több mint hatvan áldozatának öt általa kiválasztott, és tanulságosnak vélt történetét osztja meg velünk a film során, mellyel bemutatja, hogyan fejlődött, hogyan érte el művészetének csúcsát. Jack ugyanis nem egy egyszerű sorozatgyilkos, hanem saját véleménye szerint egy művész, mely kevert módon – olykor a gyilkosságokban valósul meg, olykor pedig a holttestek művészi elrendezésében, és a róluk készített fotókban.
A gyilkosságokat olyan művészi aktusként mutatja be nekünk, ahogyan a jó bor készült, illetve olyan kényszerként, melynek nem tud ellenállni, és mivel erkölcsi megfontolások nem gátolják, soha nem is akart. A titokzatos, a néző számára a film végéig láthatatlan Verge mindvégig megkérdőjelezi Jack állításait, így kialakítva azt a filozofikus, erkölcsi tabukat döntögető, végtelenül érdekes párbeszédet, amely a film legjellemzőbb vonása.

Különleges hangulatot kölcsönöz a filmnek az, hogy Jack nem egy igazán profi gyilkos. Amellett, hogy a film elején még kezdő, súlyos pszichopátiája mellett még OCD-s (obszesszív-kompulzív zavar), vagyis kényszerbeteg is, és tisztaságmániás. Lássuk be, hogy egy sorozatgyilkos számára ebből legalább kettő elég nagy pech. Ezek a tulajdonságok a film elején roppant humoros jeleneteket eredményeznek, de ezek a szórakoztató részek a film töredékét jelentik csak. Jack karaktere egy rendkívül érdekes pszichiátriai esettanulmány lehetne. Fentebb említett zavarai mellett furcsa benne az is (ahogyan azt Verge is megemlíti), hogy tökéletesen tisztában van állapotával, és igyekszik küzdeni ellene. Mivel empátiás beleérző képessége úgyszólván hiányzik, tükör előtt gyakorolja a megfelelő arckifejezéseket az egyes szociális interakciókhoz. Így válhat még veszélyesebb gyilkossá, hiszen képessé válik elnyerni áldozatai bizalmát. Nem kis mértékben mintázták a karaktert Ted Bundy-ról, ami annál a jelenetnél válik teljesen világossá, amikor barátnőjéhez mankókra támaszkodva érkezik meg. Ezt a fejlődési folyamatot nézhetjük végig az öt történeten keresztül, és meg kell valljam, a kezdeti szerencsétlenkedésből egy igazán vérfagyasztó rémmé vedlik át Jack a film végére.

Az első és legfontosabb, amit szeretnék kiemelni azon olvasóink számára, akik úgy szeretnék megnézni ezt a filmet, hogy korábban még nem láttak Lars von Trier-filmet, éppen a hangulata. A megjelent trailerek alapján könnyű azt hinni, hogy ez egy közepesen komoly hangvételű, de alapvetően szórakoztató slasher-film lesz. Felhívom a figyelmed, hogy ha ilyet keresel, ne ezt a filmet válaszd. Tartok tőle, hogy az előzetesek hangulatossága miatt rengeteg csalódott néző fog távozni a moziból furcsa fintorra az arcán, és bizony lesznek olyanok is, akik felháborodnak majd azon, amit láttak.

Pedig ez a film igazi filmművészeti érték. Megannyi kérdést vet fel, és nem csupán a gyilkosságokkal kapcsolatban. Beszél művészet és erkölcs viszonyárok, azok értékéről, de ezek csak a fősodrot jelentik, a sok apróságot nem tudnám a teljesség igényével felsorolni. Lars Von Trier maga azt nyilatkozta, elképzelhető, hogy ez életének utolsó filmje, és ha ezt figyelembe vesszük máris sokkal világosabb a kép. A ház, amit Jack épített Lars Von Trier ars poeticája, Jack valójában ő maga. Ahogyan von Trier korábbi filmjei is megkapták azt a kritikát, hogy öncélúak, undorítóak és bűn, hogy megvalósultak (ez alól természetesen nem kivétel ez a film sem), éppúgy tekinthetjük mindezt igaznak Jack gyilkosságaira vonatkozó állításnak is. A rendező egészen odáig elmegy, hogy saját korábbi filmjeiből vág be képeket, csak hogy egészen egyértelművé válhasson az utalás. De ez így túl egyszerű lenne, ennél a művész, és ez a film sokkal okosabb módon van felépítve: bár alapvetően Jackkel azonosítjuk majd – aki von Trier korábbi nyilatkozataihoz hasonlóan méltatja például a náci főépítészt Speer-t -, mindvégig ott van nekünk ellenpontként Verge is, aki a józanság hangjával egészen összezavar.

Ki is lehet ez a Verge? Jackkel folytatott beszélgetései közben mindvégig halk vízcsobogás hallatszik, a párbeszédből pedig kiderül, hogy mennek valahova. A nézőnek gyorsan “leeshet”, hogy minden bizonnyal a Sztüksz (Styx) folyóról van szó, amely az élők és holtak birodalmát elválasztó folyó a görög mitológiában, innen pedig rövid az út a felismerésig, hogy a Verge név Vergiliust takarja, aki Dante Isteni színjátékában vezette végig a poklon a költőt.

A ház, amit Jack épített sok szinten működik. Élvezhető lesz azok számára is, akik nem értenek meg benne minden apró utalást és metaforát, de valójában az általa nyújtott szellemi torna jelenti igazi értékét.. Emellett a filmre jellemzőek a Lars von Trier-től már megszokott különleges vágások, de az operatőri munkára sem lehet panaszunk. A színészi játékot csak dicsérni tudom: Matt Dillon élete alakítását nyújtja, és kifejezetten jól is áll neki a sorozatgyilkos pszichopata szerep. A nemzetközi hírnevet A bukással szerzett Bruno Ganz pedig szintén tökéletes választás volt Verge szerepére.

Sokan kérdezik, hogy mennyire véres és brutális film: ne érjenek meglepetések senkit, a rendező híres naturalisztikus ábrázolásmódjáról, és ebből itt sem lesz hiány, de ez nem egy gore film. Edzett horrornézők számára nem lesz benne semmi elviselhetetlen, de van jó néhány vérben ázó jelenete.

Mesteri módon elkészített film A ház, amit Jack épített. Másokhoz hasonlóan én is azt javaslom, hogy ha nem ismered igazán Lars von Trier munkásságát, ne ezt a filmet tekintsd meg tőle először.

 

Kiknek ajánljuk: Lars von Trier rajongók imádni fogják, mások inkább csak akkor nézzék meg, ha előtte már megedződtek otthon egy-két korábbi filmjén. Azoknak, akik szeretik a filozófiai mélységeket érintő filmeket, és nem rettenti el őket, ha azok naturalisztikus, brutális körítésben érkeznek.

 

Értékelés: 10/10

Blissenobiarella

 

A film megtekintésének lehetőségét köszönjük a Vertigo Mediának!