Serial Chillers rovatunk novemberi részében nem egy konkrét sorozatgyilkost fogunk kivesézni, hanem a gyilkosok egy egész alfaját, akik a kórházakban szedik áldozataikat. A gyilkos egészségügyi dolgozók, más néven halál angyalai különleges szeglete a sorozatgyilkosok világának, ugyanis a legtöbb gyilkosnál megfigyelt szabályszerűségek itt érvényüket vesztik.

A halál angyalait motivációik alapján három nagy csoportot különíthetünk el; bár . Az első a klasszikus szadista, aki a leginkább hasonlít a rovatban eddig bemutatott, indulatvezérelt gyilkosokra. A második a kegyelemből gyilkolók, akiktől az angyal elnevezés ered, az ő megítélésük a legellentmondásosabb. A harmadik a hőstípus, aki a csak rosszzullétet akar előidézni, hogy aztán a megmentő szerepében tetszeleghessen, csak ez nem mindig sikerül neki, mint Genene Jones etetében; ez a típus a Münchausen by Proxy szindrómával mutat hasonlóságot. Ezen kívül elvétve akadnak vegyes motivációk, mint H. H. Holmes, aki anyagi indokból gyilkolt, Amelia Dyer, aki elhagyott csecsemőket ölt, vagy Daniela Poggiali, aki egyszerűen azért végezte ki a gondjaira bízott betegeket, mert idegesítették őt. Érdekes módon a halál angyalai között a nemek aránya kiegyensúlyozottabb: míg a klasszikus sorozatgyilkosok jelentős része férfi, az egészségügyben tevékenykedő gyilkosok között körülbelül fele-fele az arány, míg a kegyelemből gyilkolók és a hőstípusok között egyenesen a nők vannak többségben. Esetükben csak ritkán érhetjük tetten a korai figyelmeztető jeleket, mint a gyermekkori ágybavizelés, állatkínzás, és pirománia, ellenben gyakori körükben a beteges hazudozó. A halál angyalait azért nehezebb megfigyelni, mint más sorozatgyilkosokat, mert olyan környezetben ténykednek, ahol eleve rengeteg a haláleset, így több száz áldozat és több évtized után is képesek észrevétlenek maradni.

A szadista

A halál angyalai között is megtalálhatók a klasszikus sorozatgyilkosokra jellemző, szadista személyiségek. Esetükben, akárcsak a rovat korábbi részeiben vizsgált sorozatgyilkosoknál, a fő hajtóerő a hatalom érzése, hogy uralkodhatnak mások élete vagy halála felett.  Ilyen volt például Michael Swango.

Gyermekkorától fogva furcsa vonzódás jellemezte a halálhoz (halálesetekről és tömeggyilkosságokról szóló újságkivágásokat gyűjtött), és ez akkor érte el tetőpontját, mikor orvosi pályára lépett. Már gyakorlata alatt feltűnt társainak, hogy elméleti tanulmányai helyett sokkal inkább kedvelte a súlyos sérülések ellátásával járó sürgősségi osztályi munkát. Ebben az időszakban több olyan esetben is felmerült a felelőssége, melyek halállal végződtek – végül mégis elvégezte az egyetemet.

Mindez idő alatt mentősként dolgozott a férfi, és már ekkor is gyanús esetek vették körül. Munkatársai több ízben súlyosan megbetegedtek azoktól a süteményektől vagy kávétól, melyeket Swango bevitt a munkahelyére, és megkínálta velük őket. A férfit letartóztatták és el is ítélték az eset kapcsán, de ő ártatlannak vallotta magát.  Több évet töltött börtönben, majd szabadulása után hamis dokumentumoknak köszönhetően – hogy senki ne tudjon büntetett előéletének valódi okáról -, sikeresen elhelyezkedett orvosként, Daniel J. Adams név alatt.

Kollégáinak, elsősorban a nővéreknek rövid időn belül feltűntek a munkáját kísérő váratlan és megmagyarázhatatlan halálesetek. Vizsgálat indult a férfi ellen, és fény derült bűnös múltjára, így ellehetetlenítették, hogy amerikai kórházakban álláshoz juthasson. Swango Zimbabwéba menekült a felelősségre vonása elől, és ott ismét egy kórházban kezdett dolgozni.

Négy évnyi bujkálást követően, amikor már egy szaúd-arábiai kórház orvosaként ténykedett, az FBI tartóztatta le 1997-ben. Több mint 60 mérgezéses halálesettel gyanúsították, de áldozatainak valós száma ismeretlen.

Indítéka minden bizonnyal az a halálhoz való beteges vonzódás volt, amelynek köszönhetően egyszerűen „szerette” megölni betegeit. Élvezte azt a hatalmat, amelyet mások élete felett gyakorolhatott, és különösen kegyetlenné teszi, hogy éppen azokkal végzett, akik bizalommal fordultak hozzá. Intelligenciája, magas műveltsége és kiváltságos társadalmi helyzete (az orvosokat övező tisztelet) tette különösen veszélyes sorozatgyilkossá.

Négy beteg megölésében vallotta bűnösnek magát. Életfogytiglani börtönbüntetését tölti a szabadlábra helyezés lehetősége nélkül a coloradói ADX Florence intézményében, amely a világ egyik legjobban őrzött börtöne.

 

Az irgalmas

Az irgalmas halál angyala az egyik legkülönlegesebb sorozatgyilkos. Az esetek döntő többségében nőkről beszélünk, akiknek semmi gyanús nincs az előéletében, soha nem voltak büntetve, és nem produkáltak figyelmeztető jeleket. Meggyőződésük, hogy jót tesznek, hiszen kezdetben valóban utolsó stádiumos pácienseket gyilkolnak, akiknek már nincs esélyük a gyógyulásra; úgy vélik, ezzel enyhítenek a szenvedéseiken. Jellemzően azonban egy idő után nem csak a menthetetlen betegek válnak áldozattá, hanem olyanok is, akik okkal reménykedhetnének a gyógyulásban, csak éppen átmenetileg rossz az állapotuk, vagy problémás a kezelésük. A sorozatgyilkos még ezekben az esetekben is állítja, hogy jó szándék vezeti, ezért elfogásuk esetén a közbeszéd hamar az eutanáziára terelődik, mint például a magyar Faludi Tímea esetében; miközben a sajtó, de sokszor maga az igazságszolgáltatás is elfelejti, hogy itt egy zavart, beteg elme működéséről van szó, nem valódi irgalomról.

Az irgalomból gyilkoló halál angyalai típusának és egyben az Egyesült Államok valószínűleg legtermékenyebb sorozatgyilkosa Charles Cullen. Mélyen hívő katolikus családjának nyolcadik gyermekeként született. Gyermekkora, ahogyan a legtöbb sorozatgyilkosnak, borzasztó volt. Korán elhunyt édesapja nemi erőszakot követett el rajta. Charles első öngyilkossági kísérletét kilenc évesen követte el, melyet további körülbelül húsz próbálkozás követett, melyek közül egyik-másik egészen szokatlan volt (egy alkalommal például egy ollót állított a saját fejébe).

Bár egész életében mentális zavarok jeleit mutatta, mégis sikeresen elvégezte iskoláit és ápoló lett. Meg is házasodott, két lánya született. Bár munkahelyeit gyakran váltogatnia kellett, New Jersey számos kórházában helyezkedett el sikeresen. Gyilkosságait tizenöt éven keresztül folytathatta, 1988 és 2003 között. Módszere, akárcsak Genene Jonesnak, a gyógyszer-túladagolás volt, azonban továbbment nála. Egyértelműen gyilkossági szándék vezette, de több ízben megkísérelt szexuális aktust is létesíteni a haldokló betegekkel.

Indítéka az volt, hogy a súlyos beteg pácienseket meg akarta kímélni szenvedéseiktől, és a kórházi ellátás embertelen oldalától. Állítása szerint bár gyakran gondolt arra, hogy „megmentse” ezeket a betegeket, magát a gyilkosságot mindig felindultságában követte el, és mentális zavarai miatt nagyrészükre nem is emlékszik. Így, mivel a részletes vallomástétel lehetetlenné vált, senki, valószínűleg maga Cullen sem tudja, hogy pontosan hány ember halálát okozta ténykedése.

A hatóságokkal való együttműködésének köszönhetően a bíróságon nem halálos ítéletet kapott, hanem életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.  A lehetséges áldozatai után való kutatás tovább zajlik. Cullen maga azt nyilatkozta, hogy legalább 40 ember haláláért felelős, de egyesek szerint ez a szám akár 300 is lehet.

Augusztus óta olvashatunk pletykákat arról, hogy The Good Nurse címen egy thrillert forgatnak majd Cullen történetéről, melyben a főszerepeket Jessica Chastain és Eddie Redmayne játsszák majd. Kíváncsian várjuk.

 

A hőstípus

A hőstípust a legnehezebb tetten érni, mivel nem mindig jut el a gyilkosságig. Modus operandija abból áll, hogy a páciens (vagy akár munkatársai) állapotának romlását idézi elő, majd a megfelelő ellenszert beadva a megmentő szerepében tetszeleg — azaz ha működik a terve, klasszikus értelemben nem válik sorozatgyilkossá. Esetükben nem a hatalom a motiváció, hanem az elismerés, megbecsülés és szeretet, amit e nélkül a színjáték nélkül nem kap meg. Ahogy egyre több mutatványa arat sikert, egyre bátrabbá válik, egyre súlyosabb és nehezebben kezelhető állapotba juttatja az áldozatait, melynek előbb-utóbb óhatatlanul is haláleset lesz a vége. A hős típusú halál angyala azonban még ilyenkor is csak nehezen bukik le, hiszen ha gyanítják is, hogy egy sorozatgyilkos ténykedik a kórházban, a jól felépített hős imidzsre ritkán terelődik a gyanú.

Egy jellegzetes példa Dee Dee Blanchard, aki a lányát tette beteggé, hogy ezzel vívja ki az emberek szimpátiáját és anyagi támogatását, vagy Lacey Spears, aki blogot vezetett arról, hogy küzd kisfia egy rejtélyes betegséggel, amit ő maga okozott neki. Bár ezekben a példákban az egészségügy csak mint környezet jelenik meg, az orvosok hozzánemértéssel vagy nemtörődömséggel csak a háttérből asszisztáltak a hőstípusok gyilkosságaihoz vagy gyilkossági kísérleteihez, míg az elkövetők inkább otthoni ápolók.

Egy még nem bizonyított hős típusú halál angyala lehet azonban az a pécsi ápolónő, aki a kollégái ételébe és italába tett mérget 2017-ben, bár nem történt haláleset, így itt sem beszélhetünk sorozatról. Az egyik elmélet szerint az motiválta, hogy segíthessen a mérgezés következtében fellépő rosszullétükkor, vagy hogy őket helyettesítve minél több beteg lássa őt jótevőnek, de ez egyelőre még nem bizonyított. 2018 nyarán emeltek vádat ellene, így a bizonyítás és a valódi motivációk kiderítése még jó ideig eltarthat.

 

Kevert motiváció

Marcel Pétiot 1897-ben született a franciaországi Auxerre-ben. Már kiskamaszként látszott, hogy mentális problémái vannak, és bűnözői hajlama. Megannyi rongálás, vandál cselekmény száradt a kezén, de pszichiátriai állapota miatt ejtették az ellene szóló vádakat. Diagnózisát követően több iskolából is eltávolították, így tanulmányait végül 1915-ben, Párizsban sikerült befejeznie. Ezt követően jelentkezett a francia hadseregbe, aminek kötelékében szolgált az első világháború során.

A háború évei után egy veteránok számára szervezett képzésben szerzett orvosi végzettséget. Villeneuve-sur-Yonne-ba költözött, ahol egyhamar „hírnevet” szerzett magának illegális abortuszok elvégzésével és más kétes ügyletekkel. Ekkor –a kor sok más orvosához hasonlóan – már komoly drogfüggő volt.

Gyermekkorától végigkísérte életét a kleptománia. Lopási kényszerérére a hadseregben is fény derült, de köztiszteletben álló orvosként sem hagyott fel e szokásával. Az időközben a település polgármesterének is megválasztott Pétiot azonban már nagyban játszhatott, jelentős összegeket sikkasztott el, és adócsalás is a számlájára írható.

A második világháború alatti német megszállás idején állítása szerint az Ellenállás tagjaként dolgozott, azonban ez nem volt soha bizonyítható. Ami ennél valószínűbb, hogy sokaknak hamis diagnózisról állított ki dokumentumokat, amelyek segítségével elkerülhették kényszermunkát.

Dr. Eugène álnév alatt azt terjesztette, hogy menekülő útvonalat tud biztosítani Portugálián keresztül Argentínába a németek vagy a Vichy-kormány által üldözött személyeknek, mindössze 25000 frankért – ami mai értéken számolva körülbelül 140 millió forintnak megfelelő összeg. Három bűntársa segítségével zsidókat, az ellenállás tagjait és más, bűnözőnek számító személyeket vertek át. Az út előtt Pétiot elmagyarázta az áldozatoknak, hogy a trópusi betegségek ellen oltással kell védekezniük, majd ciánt fecskendezett szervezetükbe. Az áldozatok halála azonnali volt. Pétiot és bűntársai kirabolták őket, majd a holttesteket először a Szajnában, később oltatlan mésszel vagy hamvasztással tüntették el.

Pétiot-nak nem sikerült sokáig titokban tartani tevékenységét, a Gestapo 1943-ban felfigyelt rá és leleplezték a csoportot. Pétiot bűntársai a kínvallatás során felfedték Dr. Eugène kilétét, aki azonban meg tudott lógni a Gestapo elől, és tovább folytatta „munkáját”.

Alig egy évvel később, 1944 márciusában Dr. Marcel Pétiot pár napos távolléte alatt szomszédai förtelmes bűzre kezdtek panaszkodni, ami a doktor lakásából áradt. Mivel tudták, hogy Pétiot nem tartózkodik otthon, furcsállták a kéményből felszálló erős füstöt is. Értesítették a rendőrséget, akik az esetleges tűztől tartva magukkal hozták a tűzoltókat is, és felnyitották a lakást. Amit odabent találtak, minden képzeletüket felülmúlta: szerte a lakásban emberi maradványokat találtak, melyeket Pétiot saját kályhájában hamvasztott volna el a későbbiekben. A feldarabolt testek egy része zsákokba vagy bőröndökbe volt csomagolva, a ház garázsában pedig több kádnyi oltatlan meszet találtak.

Amikor Pétiot hazaérkezett és kérdőre vonták, azt állította, hogy a holttestek azokhoz a németekhez és árulókhoz tartoztak, melyeket az Ellenállás ölt meg. Ez elegendő volt ahhoz, hogy a helyszínen lévő rendőröket meggyőzze – ne feledjük, hogy ebben az időben Franciaország helyzete leginkább a káosz szóval volt leírható -, de nem úgy Georges-Victor Massu rendőrtiszt számára, aki tovább nyomozott az ügyben.  Régi bűntársainak és Pétiot családtagjainak kihallgatásával a kép összeállt.

Pétiot ismét sikeresen bújkált újabb hónapokon át. Megnövesztette szakállát és haját, és álneveken rejtőzött. Ekkor már valóban csatlakozott az Ellenálláshoz, azonban többen felismerni vélték a gyilkost, ami végül letartóztatásához vezetett.

Tárgyalása 1946-ban kezdődött, 135 vádpontban. Anyagi érdekből elkövetett gyilkosságokkal vádolták, melynek köszönhetően több mint 200000 frankot harácsolt össze – körülbelül félmilliárd forintot. A házában megtalált 27 áldozattal kapcsolatban tagadta, hogy mindet ő ölte volna meg, csupán 19 esetet ismert el. Állítása szerint ezek mind német kollaboránsok vagy kettős ügynökök voltak.  Hatvanhárom áldozata közül a legtöbb holttestét nem találták meg. Pétiot azt állította, hogy az eltűntek, akiknek meggyilkolásával vádolták, Dél-Amerikában kezdtek új életet. Holttest hiányában ezek az esetek nem voltak bizonyíthatóak, így végül 26 gyilkosságért kapta halálos ítéletét. Guillotine általi lefejezéssel végezték ki 1946. május 25-én.

Marcel Pétiot kiváló példája annak, hogy az, hogy valaki sorozatgyilkossá válik, soktényezős folyamat is lehet. A mentális zavartság, a környező politikai helyzet és az, hogy a történelem egy igen szerencsétlen időszakában élt, nyújtott lehetőséget számára a gyilkosságok elkövetésére. Békés időszakban minden bizonnyal sokkal korábban elfogták volna, és elmegyógyintézetbe zárják korábbi kisebb stílű bűneiért, így nem juthatott volna el a gyilkosságok megvalósításáig. Marcel Pétiot mindemellett megnyerő küllemű és modorú úriember benyomását tette, aki orvosi szakmájának köszönhetően is kiváltotta az emberek bizalmát, valamint hozzáférhetett gyilkosságai eszközeként használt mérgekhez.

Munkásságát több ízben is filmre vitték már. Az 1957-es Seven Thunders inkább egy háborús filmként kategorizálható, de az 1990-ben elkészült, francia gyártású Dr. Pétiot életrajzi jellegű, és ténylegesen a gyilkos doktorra koncentrál.

 

Blissenobiarella & Annie