Kicsit talán messziről indulva lesz köze következő darabunknak, a Session 9-nak az egészségügyhöz, de egy régi tartozásunkat rójuk most le minden idők egyik legjobb horrorja előtt. Szégyen-szégyen – üvöltözheti most sok százezer hardcore Cinegore-fan, de bizony eddig Brad Anderson 2001-es filmjéről senki nem olvashatott ezen az oldalon, így most engem ért a megtiszteltetés, hogy magasztaljam kicsit az általam minden idők top10-es horrorjának tartott alkotást.

Azt pontosan tudtam korábban is, hogy az angol szinkron egyszerűen zseniális. Akik ismerik a filmet, alighanem hidegrázást kapnak a kultikussá vált “Hello, Gordon” vagy “Do it, Gordon! Do it now!” felkiáltásoktól. Éppen ezért adózva a kíváncsiságomnak, ezúttal magyar szinkronnal adtam esélyt az azóta több remek darabot is jegyző Anderson egyik első rendezésének.

Gordon (Peter Mullan) és kollégái elvállalnak egy nehéz munkát, egy évekkel ezelőtt elhagyott elmegyógyintézet (a méltán híres és általunk is megénekelt Danvers State Lunatic Asylum) egy részének kitakarítását és felújítását kell elvégezniük néhány nap alatt. A hatalmas épület azonban szörnyű titkokat rejt, amelyekről magnószalagok tanúskodnak.

A 95 perces mű végig két szálon fut, az egyik középpontjában hősünk, a friss apuka, Gordon van, míg közben párhuzamosan megismerjük az egyik páciens, Mary Hobbles történetét. Éppen a szalagok miatt talán a kelleténél hamarabb kapunk választ a kérdéseinkre, így a misztikum nem kap nagy szerepet Anderson filmjében, viszont a hangulat mindenért kárpótol minket.

Ez persze Anderson esetében nyugodtan tekinthető amolyan kötelező elemnek, hiszen elég, ha csak a Gépészre, a Vanishing on 7th Streetre vagy a Stonehearst Asylumra gondolunk, amelyek minősége bár megosztja a nézőket, azt nem lehet elvitatni tőlük, hogy remek atmoszférájuk van.

A low-budget nem igényelt különösebb CGI-effekteket, nem kapunk erőltetett rémisztgetéseket, az elmegyógyintézetnek sincs igazán óriási hozzáadott értéke (leszámítva persze a szalagokat), a Session 9 így egyértelműen a baljós hangulatával és Peter Mullan lenyűgöző játékával válik emlékezetessé. Anderson később elmondta, hogy a tesztközönség szeretett volna egy kicsit rémisztőbb és “szellemesebb” horrort a Session 9-ból, ám ő ragaszkodott a karakterek mentális leépülésének fókuszba állításához.

Pluszpont, hogy a szinkron viszonylag jól sikerült, az epikus mondatok is jól csengenek magyarul.

Értékelés: 10/10

Kinek ajánljuk: Akiknek nem ér véget a horror az olcsó jump-scare-eknél és van élet a fotelból való ugráláson és a gore-on túl is. Azoknak, akik szeretnének eltölteni 95 percet a lassú megőrülés és paranoia világában.

Varin