A Nails című 2017-es ír horror Dennis Bartok első rendezése. Sajnos tudtam, mire vállalkozom, amikor megnéztem – az ilyen típusú horrorfilmek ugyanis nagyon távol állnak az ízlésemtől.

 

Hogy milyen típusú film a Nails? Kizárólag jumpscare-effektekre hagyatkozó, önmaga történetét nem komolyan vevő, közepes színészi játékkal előadott blődség. Az ilyen alkotások mindig azt az érzést hagyják bennem megtekintésük után, hogy „mennyivel jobban is lehetett volna ezt”.

Főszereplőnk Dana (Shauna MacDonald, aki a The Descentből lesz ismerős) 40-es, sportos anyuka – aki nem mellesleg, edző – autóbalesetet szenved és súlyos sérülésekkel kórházba kerül. Elég csúnyán megjárta, egy pár perc után a halálból hozták vissza, de így is deréktól lefelé megbénult, fejsérüléseket szenvedett, és mivel (vélhetően) gégemetszést alkalmaztak nála, beszélni sem tud, csöveken át lélegzik. Lábadozásában férje, és lányuk Gemma támogatják, valamint egy elég jó fejnek tűnő ápoló, Trevor (akit a Stitches-ben bohóckodó Ross Noble játszik).
Dana éjszaka hangokat hall, és úgy érzi, hogy valaki figyeli. Később egészen komoly paranormális jelenségeket kezd tapasztalni, és nagyon fél. Férje bekamerázza a kórtermet és az előtte lévő folyosószakaszt, és még azt sem mondhatjuk, hogy a kórház vezetőségének erre egy szava sincs, mert még ki is fejezik nemtetszésüket – a kamerák mégis maradnak. Ettől kezdve Dana vissza tudja nézni a történteket, de a felvételeken természetesen semmi rendkívüli nem látszik.

Pedig Dena egyre ijesztőbb dolgokat tapasztal éjszakánként, így meg is ejti az ilyen filmekben kötelező kutatást a kórház múltjában. Rálel, hogy az 1980-as években a kórház egyik ápolója sorozatgyilkosságot követett el: áldozatai kislányok voltak.

Később egy – egyébként elég maga is elég ijesztő – doki mesél neki arról, hogy a férfi ápoltként került be gyerekként a kórházba. Nem ismerték az előtörténetét, de egyértelműen súlyos testi és lelki abúzuson esett át. Idővel jobban lett, de nem szűnt meg az a szokása, hogy folyton sebeket ejtett magán, ezért minden nap gondosan tövig kellett vágni a körmeit. Mivel nem volt hova mennie, felnőttként is a kórház lakója maradt, és ápolóként kezdett dolgozni – és a doki elmondása szerint ez mindenki számára egyértelmű döntésnek tűnt akkor. Különösen nagy figyelmet szentelt ápoltjai manikűrjének, és a kislányok levágott körmeit gyűjteni kezdte. Ekkoriban ragadt rá a csúfnév: Nails (Körmök).

Dena számára egyértelmű, hogy a később az ő szobájában öngyilkos lett Nails kísérti őt. Pardon, azt írtam, kísérti? Nos, nem tudom behatárolni, hogy Nails a filmben megjelenő alakja mi is akar lenni igazán: zombi, démon, kísértet, vagy ezek keresztezése? Mindenesetre elég szépen produkálja magát, és a film további részében az is világossá válik, hogy nem véletlen, hogy csak Dana látja őt.

Őszintén szólva a film nézette magát, és egy percig sem unatkoztam ebben a kb. 80 percben. De mint az elején is írtam: mennyivel jobban is lehetett volna ezt!

Nails háttere erősen spórolósan lett csak előadva, az ijesztgetések bár a jumpscare szintjén jól működnek, de ettől eltekintve meglehetősen „képernyő-barátra” készítették a filmet, ugyanis egyetlen csepp vér sem csöppen el a film során, és különösebb durvulást sem mutatnak, minden csak sejtetve marad. Ezzel önmagában nem lenne baj, de nem a sejtetés igényes, jól működő filmes eszközét látjuk, hanem a spórolást.

Nagyon sok mindent elbírt volna még a Nails ahhoz, hogy egy tisztességes film váljon belőle. Megpendítik a paranoia és az őrület kérdéskörét, amikor Dananak nem hisz senki, de nem fejtik ki kellőképpen. A film ijesztő, de csak kb. 3-szor össz-vissz, ez sem elegendő. A történet még érhetett is volna valamit, de ez sem lett elég jó. Magam előtt látom az írókat, ahogy sör- és fűközi állapotban arról beszélgetnek, hogy kéne csinálni egy horrofilmet valami undi témában. És jön a releváció: körmök! Az ezt követő brain storming eredményességét pedig a film kiválóan bemutatja.
Mellesleg Dennis Bartok nem csupán rendezője, de írója, producere is a filmnek, valamint egy kisebb szerepben is feltűnik. Biztos épp nagyon ráért.

Egyedül Shauna MacDonald játékát tudom kiemelni, mint a film pozitívumát. Ne várjunk Oscar-díjas teljesítményt, de azért egészen hiteles volt, és alapvetően az ő alakítása az, ami elviszi a hátán a Nails-t.
Ajánlani csak azoknak tudom, akik egy estényi rövidke, semmitmondó kikapcsolódást terveznek, és kedvelik a jumpscare-horrorokat.

Értékelés: 4/10

Blissenobiarella