Úgy tűnik a Netflix kábelcsatornán futó (első és második után lassan harmadik évadjához közeledő) Stranger Things által gerjesztett hatalmas retro-hullám csak nem akar apadni. Erre a legeklatánsabb példa a Turbo Kid-et is jegyző kanadai rendezőpáros (Anouk Whissell és Francois Simard) legújabb dobása, melyben környékbeli gyerekek az Amerikai Álmot leginkább megtestesítő békés kertvárosi környezetben feltűnő sorozatgyilkos után kezdenek nyomozni.

A kertvárosban élő Davey szentül meg van győződve arról, hogy a szomszédjukban lakó zsaru, bizonyos Mr. Mackey sorozatgyilkos. Feltevését arra alapozza, hogy az egy szokásos bújócskájuk során megpillantja azt a fiatalt, akinek később nyoma veszik. És már nem ő volt az első eltűnt gyerek a környékén. Szociálisan problémás haverjaival tervek eszelnek ki, hogyan buktassák le a rendőrt, de aztán sajnos ők buknak le. Persze ezzel még nincs vége a történetnek…

eyescream: Még a sorozatgyilkosok is a szomszédai valakinek – ezzel a meglepően őszinte gondolattal nyit a film, és ahogy látni fogjuk, nem akar mást vállalni, mint nyolcvanas években kezdődött tendenciát – jelesül a meghitt és idilli kertvárosba beszivárgó paranoiát – újrateremteni, vagyis hát inkább visszaidézni. Tinédzser karaktereink mintha csak Stephen King Állj mellém-jéből vagy Kincsvadászok Spielberg klasszikusból, esetleg a 2010-es évekbeli retro-hullámot elindító Stranger Things-ből léptek volna ki, életkori vonatkozású humorral és számtalan pop-kulturális utalással teletűzdelt sajátos (felnőttek bevonása nélkül, saját pelyhedző szakállukra való) nyomozásuk pedig több mint szórakoztató. Már ha valaki kedveli az ilyesfajta retro-környezetben játszódó krimi/dráma/thriller elegyet. Bár meglehetősen borúsan és nyomasztóan végződik, szerintem még ilyetén sincs túl sok köze kimondottan a horrorhoz. Értékelés: 8/10

afiaf: A XX. század poszt-apokaliptikus mozijainak emléket állító Turbo Kid alkotógárdája ezúttal a Stranger Things sikerét próbálta meglovagolni. A Netflix égisze alatt óriási népszerűségre szert tevő sorozathoz roppant hasonló hatásmechanizmussal működő thriller/horror 1984-be repít vissza minket, ahol egy baráti társaság nyári szünetébe láthatunk bele. A négy fiúból álló tinédzser csapat az átlagos mókák mellett igen veszélyes nyomozásba kezd, a környéken garázdálkodó Cape May Slayer-t próbálják meg kézre keríteni. Davey-nek ráadásul bombabiztos tippje is akad a sorozatgyilkos kilétét illetően, az aprócska bökkenő csak annyi, hogy a nagy népszerűségnek és köztiszteletnek örvendő rendőrtiszt nem tűnik kifejezetten logikus választásnak. Barátai segítségét kéri a nyomozás lefolytatásához, ami természetesen nem várt kalandok és izgalmak sorát zúdítja a nyakukba.

Mivel imádom a Stranger Things sikerrecepjét, ezúttal is azt vártam, hogy beszippant majd az időutazás és egy felhőtlen coming of age mozit láthatok horror elemekkel megspékelve, de ez sajnos csak részben jött be. A ’80-as évek nosztalgia-faktora működik, de nem olyan minőségben, ahogy azt vártam volna. Van néhány jópofa geg, de valahogy a párbeszédek sokszor döcögősre sikeredtek, a popkulturális utalások pedig nem egyszer erőltetettek és ismétlődőek. A korszak milliőjét sem sikerült kifogástalanul elcsípni, de gondolom ennek költségvetésbeli akadályai is voltak, Tommy punk-rock bandás pólói viszont nagyon tetszettek.

Ugyan én vagyok a legutolsó, aki a zsáner besoroláson hőbörög, de ebben az esetben túlzottan erősnek éreztem a horror műfaji megnevezést. Tudom, hogy nagyon vékony a határvonal a thriller és a horror között, de néhány jól összerakott feszült jelenetet leszámítva nagyon minimális vérrel találkozunk. Az az igazság, hogy a Turbo Kid sokkal brutálisabb volt ezen téren, így rendesen meglepődtem, hogy a Summer of 84 ebből a szempontból ilyen steril lett. Összességében azonban egyáltalán nem bántam meg a ráfordított száz percet, mivel a koncepció egy bizonyos fokig működik. Úgy érzem, hogy egy sokkal erősebb végtermék is kijöhetett volna ebből a projektből, de annyi baj legyen, egyszeri kellemes kikapcsolódásnak bőven megteszi, néha pedig ennyi is éppen elég. Értékelés: 6/10