Robert Louis Stevenson történetét Dr. Henry Jekyll-ről, az emberi természet nyughatatlan kutatójáról számtalan alkalommal dolgozták fel, hiszen Drakulához vagy Frankenstein doktorhoz hasonlóan ő is a gótikus horror egyik nagy képviselője. Természetesen nem maradhatott ki ebből a Hammer stúdió sem, aki a ’60-as években vászonra vitte a legtöbb klasszikus szörnytörténetet. Stevenson regényének feldolgozása azonban némileg másképp sikeredett, mint a korszak többi filmje, habár az eredeti és hamisítatlan Hammer hangulat továbbra is megmaradt.

Dr. Henry Jekyll (Paul Massie) szinte minden idejét a munkájának szenteli, hiszen megszállottan hisz benne, hogy az ember kettős természete, vagyis a törvényeket tisztelő úriember és az azokra fittyet hányó gonoszabbik én, különválasztható. Munkája közben észre sem veszi, hogy fiatal feleségét, Kitty-t elcsábította jó barátja, Paul (Christopher Lee), akivel különböző társasági eseményeken mulatják az időt minden este, míg Jekyll otthon dolgozik. Egy nap a doktor sikerrel jár és egy szérumot ad be magának, azonban a kísérlet rosszul sül el: felszínre tör a tudós rosszabbik éne, Edward Hyde, aki hamarosan szintén bekapcsolódik London éjszakai életébe, és kicsapongó természetével barátságot köt Paul-al, miközben Kitty-t próbálja meg elcsábítani. Hyde napról napra erősebb lesz és meg akar szabadulni a nappal visszatérő Jekylltől, így egy ördögi tervet eszel ki, mellyel mindenki életét veszélybe sodorja…

A 1960-as években a Hammer filmstúdió egyeduralkodóvá vált a gótikus horror filmek világában, fantasztikus, színesben forgatott alkotásaival a műfajt egy egészen új szintre emelte. Szinte nem volt egy olyan klasszikus történet sem, amit ne vittek volna vászonra, azonban Dr. Jekyll és Mr. Hyde történetét másképp közelítették meg, mint a Draculát vagy a Frankensteint. Ezt a filmet sajnos nehezen lehetne a klasszikus értelemben vett horrornak nevezni, hiszen megannyi elem hiányzik belőle, többek között gyilkosságok is csak az utolsó 20 percben történnek. A történet inkább Mr. Hyde kicsapongó életvitelére fókuszál, mellyel bemutatja nekünk a viktoriánus Anglia minden erkölcstelenségét, kezdve a szertelen, mindennapos zenés-táncos estéktől egészen az ópiumbarlangokig. Hyde ebben az alkotásban nem egy könyörtelen gyilkos, akármennyire is válik a végén azzá, hanem egy, az emberi normákra és illemre fittyet hányó, az életet élvezni akaró, lázadó ifjú. A mű középpontjába Hyde személységén kívül a közte és a jó énje, Dr. Jekyll közt dúló harc kerül, melyben mindketten megpróbálnak a másik fölé kerekedni, hogy ki birtokolhassa a testet. Ebben a küzdelemben a rosszabbik én hasonlóan gátlástalan eszközöket próbál bevetni, mint amennyire gátlástalanul éli az éjszakai életet, mely ellen a világtól elzárt, csak a kutatásának élő és feleségét elvesztő Jekyll tehetetlen.

A Two Faces of Dr. Jekyll azért is lóg ki a Hammer filmek sorából, hiszen ebben az alkotásban a stúdió nagy horrorsztárja, Christopher Lee nem egy szörnyeteget, hanem egy áldozatot alakít, aki bár elcsábítja Jekyll feleségét és Hydehoz hasonlóan kicsapongó életet él, azonban nem egy velejéig gonosz karakter, csupán egy szerencsejátékokban eladósodott személy, akinek kicsúszott a kezéből az életének az irányítása. A mű másik, még említésre méltó karaktere Jekyll felesége, Kitty, aki megunta, hogy férje elhanyagolja őt, és más férfi karjai közt keresi a vigaszt. Ennek ellenére ő sem gonosz, hiszen amint Hyde megpróbálja elcsábítani, ellenáll neki. Sajnos azonban ezen karakterekkel a film nem áll össze egy teljes egésszé, igazából montázsok sora a viktoriánus London éjszakai életéből, melyből kimarad a feszültségkeltés és a katartikus lezárás sem akkora súlyú, mint más Hammer filmekben.

Összességében a The Two Faces of Dr. Jekyll nem lett egy kiemelkedő alkotás, egyetlen pozitívuma talán, hogy az a klasszikus, Hammer filmekre jellemző hangulat ismét visszaköszön, ráadásul a kiváló filmzene is növeli az élvezhetőségi faktort. Ennek ellenére véleményem szerint egy egyszer nézhető alkotás, mely egy igen más nézőpontból mutatja be Stevenson klasszikus történetét.

Értékelés: 6/10

Kiknek ajánljuk: azoknak, akiket magával ragadnak a Hammer filmek hangulata, és kíváncsiak Christopher Lee-t nem egy gonosz szörny szerepében látni.

Kele-man