Nem véletlen, hogy a filmművészetben külön műfajként ismerjük a rövidfilmeket; amíg egész estés társaik nem feltétlenül szegezik a képernyő elé a nézőt az egész játékidőn keresztül, a rövidfilm arra hívatott, hogy röpke pár perc alatt legalább akkora hatást gyakoroljon az emberre, mintha másfél óráról lenne szó. Mivel egyetlen nyúlfarknyi alkotásnak felesleges lenne egy egész cikket szentelni, elhoztunk nektek egyszerre hármat: egy felejthetőt, egy jót és egy kiemelkedőt. Kezdjük hát a számomra legkevésbé impozáns darabbal, amiben ettől függetlenül más még kedvét lelheti.

tEXt (2017)

A alapsztori nem tartogat sok újdonságot, a manapság igen népszerű social media vonalat lovagolja meg: egy szakítás generálta depresszióban tengődő lány barátnője lakásában próbálja kiheverni a történteket, eközben a csalfa ex kitartóan írogat Messenger-en, mondván, mindenképp találkozniuk kell.

A lány (habár élete mélypontján van, teljesen egyedül egy üres házban, mégis talpig harci díszben) nem hajlandó bedőlni volt barátja mentegetőzésének, de igen feldúlt, így mindezt közvetíti egy másik chat ablakban a fent említett barátnőnek. Nem tűnik veszélyesnek a helyzet mindaddig, amíg valaki váratlanul be nem csönget, kiborítva ezzel főhősnőnket. Rövid horrorfilm lévén itt sem marad el a csavar a kilencedik percben.

Értékelés: 5/10

Megtekinthető itt.

The Quiet Zone (2017)

Az előbbinél már egyel hihetőbben frusztráltnak maszkírozott fiatal lány a vonaton ülve próbál belefeledkezni munkájába és egyéb teendőibe, azonban annak ellenére, hogy kifejezetten nyugalomra vágyna, egy rejtélyes, baljós alak hangosan, megállás nélkül fütyül.

A lány, miután ingerült reakciója is “süket fülekre talált”, leszáll a járműről és mit ad isten, egy kihalt, sötét, még baljósabb aluljárón keresztül vezet az útja, ahol természetesen nincs egyedül: valami sötét és nem evilági jár a nyomában. E történet éppen arra hívatott, hogy néhány percben kimerüljön a cselekmény, mégis egy ötletes, remekül eltalált darabnak tartom. Csupán nyolc perc az életedből, de garantáltan emlékezni fogsz rá.

Értékelés: 7/10

Megtekinthető itt.

I heard it too (2014)

Kisebb listánk utolsó és egyben leginkább magával ragadó  szösszenetéhez érkeztünk, amely oly’ egyszerű és letisztult, hogy egyetlen röviden összefoglalható gondolatból nőtte ki magát nyolc percnyi játékidőre: az éjszaka közepén egy kislány anyja hangjára ébred, ahogy őt szólongatja, így gyanakodva ugyan, de a lépcső felé veszi az irányt. A lépcsőhöz érvén az anya magával rántja a gyereket a saját szobájába, és csak annyit mond: “Én is hallottam.”.

Az I heard it too olyan szintű feszültséget képes fenntartani ebben a tiszavirágéletű történetben, ami mellett nehezen megy el az ember. Ebben az esetben nem a legvégső csavar az, ami megadja a film pikantériáját, hanem egész egyszerűen a hangulat, amit annyira sikerült eltalálniuk. Egy nem elhanyagolandó kérdés azonban még mindig foglalkoztat: hogy sikerült rávenni azt a kisgyereket, hogy ilyen könnyedén és élethűen játssza a neki szánt szerepet? Le a kalappal.

Értékelés: 10/10

Megtekinthető itt.

(grey tabby)