Régóta vonzanak az igaz történet alapján készült filmek, és ha egy ilyet látok, különös élvezettel olvasok utána a történteknek, és hasonlítom össze a filmbéli, dramatizált eseményekkel. Mai filmünk, a Compliance (Szolgálatkészség), tipikus példája annak, amikor egy nehezen filmre vihető, nehezen eladható, mégis elképesztő történetből sikerült egy magával ragadó filmet készíteni.

 

A valóság

A rejtélyes eseménysorozat, amelyre ma már a „motozós telefonbetyárkodásként” (strip search phone call scam) utal, 1992-ben kezdődött, és több mint tizenkét éven át rendszeresen megismétlődött. Egy ismeretlen férfi az Egyesült Államokban főként vidéki gyorséttermekbe vagy vegyesboltokba telefonált, magát rendőrnek beállítva vette rá az üzletvezetőket, hogy alkalmazottjaikon motozást, vagy más eljárásokat hajtsanak végre.

Az utolsó eset 2004-ben történt, a Kentucky állambéli Mount Washington McDonald’s éttermében, amelyet több mint hetven eset előzött meg. A tettes mindmáig ismeretlen.

Az esetek roppant hasonlóságot mutatnak, azonban a tettes valószínűleg nagyon jól reagált az egyes áldozatokra, és személyiségüknek, reakcióiknak megfelelően alakította a helyzetet – így azért adódik a dolgok kifutásában némi különbség. A cél mindig a szolgálatkészég “tesztelése” volt.
A kezdet mindenhol megegyezett: a telefonáló Scott biztosként mutatkozott be, és az üzletvezetőt kérte a telefonhoz. Neki adott egy olyan, nagyon általánosító személyleírást, ami nagy valószínűség szerint illett a konyhán dolgozó lányok közül legalább egyre. Az üzletvezető válaszai alapján így kiválasztott egy dolgozót, és megvádolta valamilyen kis jelentőségű bűncselekménnyel – általában lopással –, majd a rendőrség elfoglaltságára hivatkozva az üzletvezető segítségét kérte a felderítésben.

A teljesség igénye nélkül, néhány példát kiragadva csupán, ez a következő eseményeket eredményezte:
– 2000. folyamán egy McDonald’s-os női alkalmazottat rávett, hogy levetkőzzön egy vásárló jelenlétében. A telefonáló azt állította a férfiről, hogy szexuális bűncselekményekkel gyanúsítják, és hogy ha a nő csaliként felajánlaná magát neki, a civilruhás rendőrök rajtakaphatnák végre.
– 2003-ban egy Applebee’s étteremben az üzletvezető másfél órás motozásnak vetette alá az egyik kollégát azok után, hogy egy ún. R-beszélgetés („reponse payee”, vagyis a „válasz fizetve” – a hívott fél számlájára történik a beszélgetés) futott be az étterembe, az állítólagos területi vezetőtől.
– Szintén 2003-ban történt egy georgiai McDonald’s-ban, hogy egy női alkalmazottat a női mosdóban megmotoztak, majd a (női) üzletvezető egy férfi alkalmazottól kért segítséget, aki végül testüregmotozásra kényszerítette. A telefonáló kábítószer rejtegetésével vádolta az áldozatot.
– Egy floridai szupermarketben a menedzser az egyik kasszásnőt egy hátsó irodában a tettes utasításai alapján arra kényszerítette, hogy levetkőzzék, és különböző pózokat vegyen fel. Az incidensnek az vetett véget, amikor egy másik vezető véletlenül rájuk nyitott az irodában.

Mount Washington

Minden korábbi eseten túltettek azonban a Mount Washingtonban történtek, mely eseményeket a Compliance (Szolgálatkészség) feldolgoz. Némiképpen visszafogott a film (véleményem szerint talán a korhatár-besorolás indokolhatta ezt), és bizonyos eseményeket elhallgat (mivel spoilermentes kritikát szeretnék közzétenni, ha érdekel, ITT olvashatsz a részletekről) – melyek egyértelműen szexuális erőszakká minősítik az esetet -, de fontos tudnunk, hogy a filmben így is megjelenő tettek önmagukban is szexuális zaklatásnak minősülnek. A motozás egy olyan kényszerintézkedés, melyet csak hatósági személy hajthat végre, szigorú szabályoknak megfelelően – és kizárólag olyan esetekben, amikor komoly gyanú merül fel, amely indokolhatja az érintett személy alkotmányos jogainak megsértését (emberi méltósághoz való jog, sérthetetlenséghez való jog…). Ezen túlmenően a motozás – különösen ruhátlan állapotban olyan megalázó bánásmód, melyet egyetlen munkáltató sem engedhet meg magának.
Annak rendje és módja szerint az esetnek komoly jogi következményei is lettek. Ahogyan azt a film végén is láthatjuk, a történet szereplői vállalták arcukat a nyilvánosság előtt és interjút adtak, valamint az áldozat, Louise Ogborn beperelte munkáltatóját, aminek következtében 6,1 millió dollárt kapott kártérítésként.
Az étteremvezető, Donna Summers szintén perelte a McDonald’s-t, amiért nem kapott semmilyen belső értesítést a korábbi négy McDonald’s-ban előfordult hasonló esetről.

Az alábbi videóban szakértők elemzése mellett az interjú részleteit, és az eredeti biztonsági kamerás felvételeket láthatjátok.

Szolgálatkészség

A huszadik század második felében – valószínűsíthetően történelmi okokból kifolyólag – több pszichológus, szociálpszichológus is az engedelmesség témakörét választotta kutatása tárgyául. Általában két fontosabb kísérletet szokás megemlíteni ezzel kapcsolatban, a Milgram-kísérletet, és a stanfordi börtönkísérletet.
A Milgram-kísérletben, melyet a kísérlet megálmodójáról és megvalósítójáról, Stanley Milgramról neveztek el (akiről egyébként pár éve készült egy életrajzi film is Peter Sarsgaard és Winona Ryder főszereplésével), azt vizsgálta, hogy a kísérlet alanyai hogyan viselkednek a hatalommal szemben, ha olyan feladatot, utasítást kapnak, amely ellenkezik a becsületükkel. Maga Milgram az eredmények feltárásakor folyamatosan párhuzamot vont a haláltáborok őreinek viselkedése, és a kísérleti alanyok között.

A kísérlet során az alanyoknak a „tanár” szerepét kellett eljátszaniuk egy beépített színésszel szemben, aki a „tanulót” alakította. Szópárokat kellett elismételtetniük a színésszel, akit ha hibázott, meg kellett büntetniük. A büntetés eszköze egy generátor volt 30 db különböző kapcsolóval, melyekhez bizonyos közönként feliratok is tartoztak az „enyhe áramütéstől” kezdve a „súlyos áramütésig”, az utolsó gombot az „XXX” jelölte, amely a 450 voltos feszültséget jelentette. A szabály szerint minden helytelen válasznál 15 volttal kellett emelni az áramütés erősségét. A színészek eljátszották az egyre erősödő áramütések hatását, komoly fájdalmakat mutattak, végül már könyörögtek érte, hogy hagyják abba. Milgram kísérletében több, mint 65% hajlandó volt a legmagasabb értékig elmenni, és senki nem állt meg 300 V alatt. Később a kísérletet több kritika is érte, miszerint a kísérleti személyek közül többen is azért folytathatták, mert rájöttek a színészkedésre; vagy éppen mert Milgram túl kis számú mintával dolgozott. A kísérletet azóta több ízben kritizálták és megismételték, de egyszer sem a kívánt, bizonyosan megbízható minőségben.
Hogy mi lehet ennek a titka? És hogy jön ide az engedelmesség? A kísérletben, amikor a kísérleti személy jelezte, hogy abba szeretné hagyni a tesztet, a kísérlet vezetőitől – akik ebben a szituációban a hatalmat képviselik – egyértelmű utasítást kapott arra vonatkozóan, hogy nem hagyhatja abba. Hangsúlyozták, hogy minden felelősség az övék, kezeskednek a tanuló épségéért, és a tanár, vagyis a kísérleti személy a későbbiekben semmiért sem lesz számon kérhető.

A stanfordi börtönkísérlet Philip Zimbardo, napjainkban is aktív pszichológus, szociológus nevéhez fűződik. Véletlenszerűen kiválasztott résztvevőkkel egy „játékbörtönt” alakítottak ki, melyben rabok és börtönőrök szerepét kapták a kísérleti személyek sorsolásos úton. A hírhedt kísérletet a tervezett időtartamnál korábban, csupán pár nap után meg kellett szakítani, ugyanis veszélyessé vált. Mind az őrök, mind pedig a rabok a teljes önvesztést élték át, totálisan beleélték magukat a szerepükbe, és mindössze ez a pár nap elég volt ahhoz, hogy Zimbardo szavaival élve: „Nem egészen egy hét alatt a bebörtönzés élménye (időlegesen) elmosta az egész addigi életük során tanult dolgokat; felfüggesztette az emberi értékeket, kikezdte az énképüket, és az emberi természet legtorzabb, legközönségesebb, legpatologikusabb oldala került felszínre. El kellett borzadnunk, amint láttuk, hogy egyes fiúk (»őrök«) úgy kezelnek másokat, mintha hitvány állatok lennének, örömüket lelik a kegyetlenségben, miközben mások (»foglyok«) szolgálatkész, engedelmes, dehumanizált gépekké váltak, akiket csak a menekülés, a saját egyéni túlélésük, valamint az őrök ellen halmozódó gyűlöletük foglalkoztatott.”
A stanfordi börtönkísérletet több ízben is adaptálták, melyek közül én a német gyártású, Das Experiment (A kísérlet) című filmet ajánlom jó szívvel.

Mindkét kísérlet az autoritás, a hatalom, a hatóságok felé megnyilvánuló zsigeri engedelmességet kutatta, és jól mutatták, hogy van okunk tanulmányozni mindezeket, hiszen nem csupán háborús körülmények között bekövetkező bűnök esetében aktuális ez a téma. A pszichiátriában régóta ismert rendellenességekkel, a szociopátiával, a hisztriónikus személyiségzavarral és a nárcisztikus személyiségzavarral küzdők esetében is fontos kérdés, hiszen gyakori céljuk a mások feletti hatalom megszerzése. Egy agyafúrt bűnöző – aki jó eséllyel szociopata – is visszaélhet az emberi természetnek ezzel az oldalával, amennyiben jól ismeri azt.

Compliance (2012) (Szolgálatkészség)

Craig Zobel filmje a Mount washingtoni esetet dolgozza fel. Az üzletvezető szerepében Ann Dowd-ot láthatjuk, aki az idei Örökségben is feltűnt, az áldozatot, a 19 éves Becky-t pedig Dreama Walker játssza el. Alakításuk figyelemre méltó, és a rendezés mellett egyértelműen ők viszik el a hátukon a filmet. Pat Healy a telefonáló, és bár mindössze pár perces megjelenés jutott neki a filmvásznon, hangjával is roppant hatásosan bizonyítja színészi kvalitásait.

Írásom elején utaltam rá, hogy ez egy nehezen eladható történet, aminek én két okát látom. Az egyik az, hogy nincs benne igazi katarzis, a kevésbé érzékeny néző úgy állhat fel a végén, hogy időrablásnak érezte a filmet. Másrészről a cselekmény zavarba ejtően hétköznapi – egy gyorsétterem és annak mindennapi problémái, sokáig az tűnik a legaggasztóbb problémának, hogy kifogytak a baconből -, a film második felében azonban olyannyira abszurddá válik, hogy ha nem figyelmeztetne felirat a film elején, hogy igaz történetről van szó, nem hinnénk el. (és ahogyan már utaltam rá: a történet legbizarrabb elemeit ki is hagyták a filmből!)
Jól mutatja e kettősséget az is, hogy egy források szerint a film bemutatóján a nézők egy része távozott a nézőtérről vagy kiabálással zavarta meg a vetítést, míg mások a végén állva tapsolták meg a művet; mely azóta több díjat is elnyert – többségük Ann Dowd játékát díjazta.

Egy nehéz, nem különösebben eseménydús történet sikeres filmre vitelének receptjét a laikus is kiolvashatja a Szolgálatkészségből: csodás, a részletekre is érzékeny rendezés; kiváló operatőri munka; frappáns zene és nem utolsó sorban kiváló színészi játék.

A film szép. Nem A gyűrűk urás, monumentális értelemben véve gyönyörű – elvégre a cselekmény jelentős része egy gyorsétterem raktárában játszódik -, de szépen van fényképezve, és amennyiben az embernek az érzelmi sokk mellett marad energiája erre is figyelni, jó érzés nézni. A rendező zseniális érzékkel tapint rá a feszültségkeltés mikéntjére, és viszonylagos eseménytelenség ellenére is végig fent tudja tartani azt. Folyamatosan váltunk a raktár és az étterem többi részén zajló események között (egy idő után már a telefonáló férfit is láthatjuk a vonal túlsó feléről), ezzel is hangsúlyozva azok súlyosságát, és a helyzet, pontosabban Becky reménytelenségét, hisz a világ forog tovább, senki észre sem veszi, milyen súlyos dolgok történnek vele éppen. A zene is viszonylag ritkán szólal fel, de mindig a legmegfelelőbb pillanatokban. Egyszerű szólamok, mindössze egy zongora és néhány vonós szolgáltatja, de egészen magával ragadóvá teszi ezeket a jeleneteket.

A film legnagyobb erőssége mégiscsak a színészi játék. Hiszen egy majdhogynem erőszakmentes, mégis egy lelkiekben brutális filmről van szó, amiben a legfontosabb sarokpontok a megalázottság, a behódolás és a félelem lesznek. Ez a mű nem működhetne színházban, kizárólag filmes platformon értékelhető, ahol a kamera egészen közelről tudja mutatni a színészek minden apró rezdülését, könnycseppjét. Ez nem működik máshogy, mint hiteles alakításokkal, és a casting jól működött. Ann Dowd nekem egyre inkább kezd a szívem csücskévé avanzsálni, Dreama Walkert pedig bár ez idáig nem ismertem, szívesen látnám még másban is.

Azok a nézők, akik kedvelik a szokatlan, független gyártású filmeket, illetve az olyan darabokat, amelyek bár nem horrorfilmek, de a lelket tiporják össze; ne hagyják ki a Szolgálatkészséget.

 

Értékelés: 10/10

Blissenobiarella