Jesús Franco a huszadik század második felének egyik legtermékenyebb horrorfilm rendezője. 1959-től haláláig több mint 160 mű elkészítésében műkődött közre, melyek közül az egyik legelső alkotás az 1962-ben megjelent Gritos en la noche. Ebben a fekete-fehér filmben jelent meg először a későbbi filmjeiben szintén feltűnt vak inas, Morpho, valamint itt mutatkozott be először Franco később alkotásainak egyik visszatérő színésze, Howard Vernon.

Dr. Orloff (Howard Vernon), a zseniális orvos elkeseredetten küzd lánya életéért, akit egy rejtélyes kór támadott meg. A doktor hamarosan rájön, hogy szeretett gyermekét úgy mentheti meg, hogy ha hozzá hasonló fiatal hölgyek bőrét ülteti át lányára, így inasával, Morphoval sorra öli meg helyi fiatalokat. Természetesen a rendőrség felfigyel az ügyre, és a vakációjából visszatérő és éppen házasodni készülő Tanner nyomozó (Conrado San Martín) kapja meg az ügyet, azonban szinte semmilyen nyom nem vezet az elkövetőkhöz egészen addig, míg leendő felesége nem találkozik a gonosz doktorral. A nyomozó jegyese, aki szinte teljesen hasonlít Orloff lányára, hamarosan rájön, hogy a saját kezébe kell vennie az irányítást, ha meg akarják akadályozni az újabb gyilkosságokat, veszélyeztetve a saját életét…

Franco eme korai alkotásában rendkívül érződik a korabeli gótikus horrorművek hatása, hiszen egy, a huszadik század elejei kis falucskában játszódik a történet, melytől nem messze, egy hegybéli kastélyban végzi ördögi operációit Dr. Orloff. Ez a stílus egy nagyon kellemes és egyben kísérteties hangulatot kölcsönöz a műnek, amely sokat dob a film élvezhetőségén. A történet ezzel szemben nem annyira csavaros, egy egyszerű detektívsztori, melyben a gyilkos egy őrült tudós, azonban nagyon elmélyül a nyomozás részleteiben, így inkább krimivé, mintsem horrorá avanzsálja Franco filmjét. Ezen kívül a történet nem tartalmaz meglepő fordulatokat, minden megy a maga útján az elkerülhetetlen vég felé. Maguk a gonoszok sem azok a klasszikus rosszfiúk: Orloff tisztában van tettei súlyával, és nem kíván minél több embert feláldozni a lánya életéért, azonban a kétségbeesés, hogy gyermekét elveszítheti, mindig ködössé teszi elméjét. Jellemében sokat örökölt Drakulától, egy szenvedélyes embert ismerhetünk meg benne, aki a saját céljaiért a sármjával bármilyen nőt el tud csábítani. A karakter létrehozásában ezen kívül Franco még Mary Shelley Frankensteinjéből is sokat merített, hiszen egyfelől Orloff egy őrült doktor, másfelől neki is van egy könnyen irányítható szolgája, Morpho, aki bármikor képes a parancsára bárkivel végezni. Az inas ráadásul a vámpírokhoz hasonlóan a (hölgy) áldozatainak nyakát támadja és harapja meg.

A két főgonoszon kívül sajnos a többi karakter nem igazán említésre méltó: Orloff ellenlábasa, Tanner nyomozó, habár minden eszközt bevet, nem igazán lel a gonosz orvos nyomára, míg felesége kezdetben egy szórakozott később pedig egy csalfa karakterré válik, akármennyire is célja az, hogy elkapja a gyilkost. Sajnos rajtuk kívül a többi szereplő nem igazán említésre méltó, talán csak a kezdetben gyilkosnak tartott, majd a detektív jó barátjává váló borissza fiatalember, aki néha megmosolyogtattja a nézőt, illetve a fiatal hölgy, aki mű másik humorforrása lenne, ám sajnos kifejezetten idegesítő karakterré vált. A film legtöbb humorforrása nagy bánatomra nem teljesítette be a hozzá fűzött reményeket, felesleges töltelékek lettek az amúgy sem túl horrorisztikus műben.

Összeségében a Gritos en la noche egy átlagos, kissé vontatott detektívfilmre sikeredett, melyben a főgonosz jelleme az, amely emlékeztet minket a kor horrorfilmjeire. Egy egyszer nézhető, de kellemes mű, amely semmi pluszt nem ad hozzá életünkhöz, ám utána nem is bánjuk meg a megtekintését.

Értékelés: 6/10

Kele-man