Natascha Kampusch előző cikkemben tárgyalt történetének filmadaptációjára egy ízben merészkedtek a szabadulása óta eltelt 12 év alatt. A német gyártású film Kampusch azonos című önéletrajzi könyvéből, a 3096 napból készült.

 

Mikor először láttam, erős kétségekkel ültem le megnézni ezt a filmet. A kedvenceim közé tartoznak ugyanis az igaz történetek alapján készült filmek, de mindig szörnyen fájó pont, ha a film kedvéért túldramatizálják vagy megváltoztatják a valós eseményeket. Ebben az esetben annak láttam esélyét, hogy a thriller irányába akarják majd elmozdítani a készítők a film hangulatát, de ez végül is nem történt meg.

A 3096 nap ugyan a nagyobb filmes portálokon bűnügyi illetve krimi kategóriát kapott, de valójában színtiszta drámát láthatunk a kétórás játékidőben – igaz, ennek a drámának szerves része a verbális és fizikai erőszak megnyilvánulása.

Bár a színészek nem nyújtanak kiemelkedő teljesítményt, de a két főszereplő hitelesen alakít. A Nataschát játszó Antonia Campbell-Hughes remek választás volt a szerepre. A korábban modellként és divattervezőként tevékenykedő nő 2005-ben fordult a színészi pálya felé, elsősorban brit tv-sorozatokban csillogtatta tehetségét. Egy interjú szerint nagy hatással volt rá, hogy igaz történetet játszhatott el, és szeretett volna minél hitelesebb lenni Nataschaként, ezért komolyan éheztette magát. Ezzel nem csak külsejében érte el a hasonlóságot, hanem át is érezhette Natascha kínzásainak e részét.

Přiklopil szerepében a dán Thure Lindhardtot láthatjuk, talán eddigi legjobb munkáját nyújtva. Számomra az ő játéka még meggyőzőbb volt, mint a női főszereplőé, de meglehet, hogy ez csak ízlések és pofonok kérdése.
Natascha Kapmusch úgy kommentálta a filmet, hogy magára ismert, miközben nézte, de egy-két tévedést azért kijavított. Például a filmben láthatókkal ellentétben sosem sikoltozott a pincebörtönében, mert rövid idő alatt lelkileg és testileg is képtelenné vált erre. Örült a film elkészültének, mert úgy gondolta, hogy mindazok, akik addig kételkedtek a szavaiban, a film hatására talán hinni kezdenek neki.

A film erőssége valóban ebben rejlik. Egészen más olvasni vagy egy dokumentumfilmben hallani Natascha megpróbáltatásairól, és egészen más színészek által eljátszva ugyan, de végignézni őket. Amikor először láttam, megrökönyödtem, egyes jeleneteknél pedig forgott a gyomrom.

Különösen igaz ez a film egy bizonyos jelenetére, melynek létjogosultságát is vitatnám – ez pedig a Natascha és fogvatartója között lezajló szexjelenet. Mint azt a történetet kiveséző cikkemben is leírtam: Natascha Kampusch soha, sehol nem beszélt a 3096 nap alatt történt nemi erőszakról részletesen – így az is kétséges maradt, hogy egyáltalán történt-e ilyesmi, és csak pletykákból sejthetjük, hogy igen. A film készítői valamiért ezt nem akarták kihagyni, és a filmnek igazából „jót is tesz” a jelenet, és el kell ismernem, hogy tartották magukat ahhoz a leíráshoz, ami a 3096 nap c. könyvben jelent meg. (Natascha itt annyit fejezett ki, hogy nem volt szexuális rabszolga, és Přiklopil nem volt egy szexuális ragadozó, egy vadállat, hanem gyengédségre vágyott.) Ennek ellenére visszásnak tartom, hogy éppen ebben engedtek „a művészi szabadságnak”.

Ha magával ragadott Natascha Kampusch története, jó szívvel ajánlom könyvének elolvasását, és bátran e film megtekintését is. Nem egy világmegváltó alkotás (kivételesen nem bánnám, ha készülne egy amerikai remake), de megvan benne az európai gyártású filmek sajátos hangulata és korrekt feldolgozása a 3096 nap című könyvnek. Hiába ismerem behatóan a történetet, izgultam is, és drukkoltam Nataschának. A végén pedig sírtam is, úgyhogy azt hiszem, összességében ez egy elég jó film.

 

7/10

Blissenobiarella