Nincs megállás, tovább folyik a posztapokaliptikus és/vagy zombis témájú filmek, játékok, sorozatok dömpingje, idén pedig a Patient Zero, Stefan Ruzowitzky műve volt az egyik a sok közül, amelyik a műfaj rajongóinak célkeresztjébe kerülhetett. 

Ha valaki vette a fáradtságot, és kedvcsinálóként megtekintette a Patient Zero trailerjét, az a benyomása támadhatott, hogy a készítők minden áron szeretnék velünk, nézőkkel azt sejttetni, hogy ők bizony úgy fognak még egy bőrt lehúzni  a témáról zombis filmet csinálni, ahogyan még más nem tette, és ők fogják azt a bizonyos spanyol viaszt újra feltalálni. Ennek megfelelően a Patient Zero első pár percében szembesítenek bennünket a ténnyel, ami szerint ebben a felvázolt jövőképben az embereket nem egy, már megszokottnak mondható ‘zombivírus’ fogja leradírozni a térképről, hanem a veszettség egy mutálódott verziója lesz felelős a történtekért. Igen, mondhatjuk, hogy ilyet bizony már láttunk, nem is egyszer, de itt jön a képbe a rendező aduásza, az a bizonyos csavar, ami elviekben különlegessé tenné a Patient Zerot. Főhősünk, Morgan ugyanis immunis a fertőzésre (biztos, hogy ilyen még nem volt?), és ezáltal így, vagy úgy, de képes szót érteni azokkal a lényekkel, akik néhai emberként egyre elszántabban próbálják elpusztítani fajtársaik maradékát.

És hogy miért kell feltétlenül szót érteni a veszett emberekkel? Azért, mert a kutatócsoport, amelynek tagjai egy atombunker viszonylagos biztonságában állítják fel hevenyészett laboratóriumukat, meg vannak róla győződve, hogy a kór visszafordítható, ehhez pedig meg kell találni azt a bizonyos – a címben is szereplő – nulladik pacienst.

A Patient Zero, ha szemet hunyunk a diszkrét ötletlopások felett, ezek alapján akár egy jobb film is lehetne, ha nem sorakozna jónéhány tényező annak a sokat emlegetett képzeletbeli mérlegnek azon serpenyőjében, ahova jelen esetben a negatívumokat helyezhetjük el. A film számos hibája közül a legtöbbet egyetlen szálra lehet felfűzni: a készítők úgy próbáltak meg egy valósághű világot elénk tárni, hogy közben a legelemibb módon sem próbáltak a realizmus eszközeivel élni. Ezek megnyilvánulási formái pedig a legapróbb részletektől a legégbekiáltóbb baromságokig terjednek.

Adva van tehát egy fiktív jövőkép, amelyben a Földet elárasztják a veszett, őrjöngő, félemberi szintre süllyedt lények. Az áldatlan állapotok ellen küzdenek többek közt katonai osztagok, akiknek vezetője megfelelően ostoba, frusztrált és kiszámítható ahhoz, hogy nagyjából pontosan tudjuk, mit fog csinálni és meddig fog életben maradni. Főszereplőink az egyszerre rendkívül vonzó és okos doktornő és barátja/szeretője/partnere, ki tudja mi, a férfi, aki már sok rosszat látott és átélt, mindemellett pedig ellenáll a rettentő kórságnak, és nem veti meg az alkoholt. A társaság kiegészül még olyan eredeti karakterekkel, mint a mindig nevető és vicces, a lelki válságot a humorral elodázni kívánó kövérkés fickó, valamint a beosztottjai ámokfutásáról mit sem tudó, de egyébként higgadt gondolkodású, magas rangú katonai vezető.

Mindezen emberek egy föld alatti létesítményben tevékenykednek, és jó ötletnek tartják, hogy székhelyük alagsorában szállásolják el azokat a lényeket, akik, ha nem lennének leláncolva, és bebörtönözve a humánum jegyében, már régen megölték volna őket. (Az olyan részletekre nem térek ki, hogy például ezek a rabok ahhoz képest, hogy megközelíteni, így ennél fogva etetni, mosdatni sem lehet őket, egészen jó bőrben vannak, és egyáltalán nem terjesztenek semmiféle további, ilyenkor szokásos fertőzést.) Hamarosan felbukkan főhősünk nemezise, a veszett ember, aki társai felett áll az intellektuális ranglétrán, és képes józanul gondolkozni, még néha rá is gyújt, sőt úgy fest, irányítja a megvadult lények hordáját.

Folytatni lehetne még a kliséparádé felsorakoztatását, de ettől inkább, mindannyiunk érdekében eltekintenék. A Patient Zero távolról sem rendelkezett azzal az eszköztárral, amivel kellett volna hogy rendelkezzen ahhoz, hogy a kimenetel ne egy unalmas fércmű legyen, ami minden áron megpróbál többnek látszani, mint ami valójában.

Értékelés: 3,5/10

Kinek ajánljuk: Kötélidegekkel rendelkező, nagyon unatkozó olvasóinknak, és/vagy fanatikus (nagyon) zombifilm-rajongóknak.

(Absvrd)