Több hétnyi pauzát követően folytatjuk közkedvelt sorozatunkat, amelyben a történelem leghíresebb és legkegyetlenebb kínzásait, illetve kivégzéseit mutatjuk be. A középkortól a modern korig, Amerikától Ázsiáig igyekszünk bemutatni az emberi találékonyság szülte legpokolibb módszereket a fájdalom okozására. Következzék a 19. epizód, amelyben ismételten egy olyan kínzást mutatunk be, amelynek célja a fájdalomküszöb teljes kimaxolása.
Az élve megnyúzás, vagyis a bőr húsról való lefejtése az egyik legszadistább, legtöbb fájdalommal járó kínzási módszer volt, amely ugyan Közép-Amerikától Ázsiáig ismert volt, alkalmazására mégis igen ritkán került sor, annak óriási precizitást igénylő kivitelezése miatt. A megkínzott túlélésére nem sok esély volt, ha pedig a vérveszteséget és a fájdalmat mégis el tudta viselni, leginkább a fertőzésbe halt bele.
Természetesen a megnyúzás alatt csak a test bizonyos területein való csonkítást érthetjük. Ilyen mértékű fájdalmat az emberi szervezet nagyon rövid ideig képes elviselni. Éppen ezért a középkori kínzások során a büntetés elvégzésére kijelölt személyek a delikvens hátát vették célba, ahol keresztirányú, majd hosszanti vágásokkal “lazították” fel a bőrt, illetve az így keletkező különálló húscafatokat tépték ki a testből. A fájdalom és a sokk csakhamar ájuláshoz vezetett, ám ilyenkor jött a már sokszor emlegetett hideg vizes fürdő, amely nem engedte, hogy a kínzott eszméletét veszítse. Ha valaki olyan hihetetlen jó fizikai és mentális állapotban volt, hogy a hátról való bőrnyúzást még túlélte, akkor következtek a combok és így haladtak egyre lejjebb, az elkövetett bűn súlyosságának függvényében.
Amennyiben mégis túlélte a bőr lenyúzását és nem a fertőzések, akkor a kihűlés okozhatta az áldozat halálát. A bőr hiányában ugyanis a szervezet nem képes fenntartani az élethez szükséges testhőmérsékletet, különösen ha a csonkítás nagy felületen történt. Rendszerint a megnyúzást követő néhány napot követően a fent említett okok valamelyike halálhoz vezetett.
Rituális, illetve megfélemlítő célból a halál utáni bőrlenyúzás is bevett szokás volt néhány száz éve. A különösen nagy bűnt elkövetők testét felnégyelték, majd a megnyúzást követően, példát statuálva tűzték ki a darabokat olyan helyekre, ahol a nép is jól láthatja.
Külön érdekessége az élve megnyúzásnak és a bőr lefejtésének a levágott darabok felhasználása. Elsősorban kisebb francia tartományokban épült egy külön üzletág a bőr értékesítésére, amelyet festőfelületként, avagy könyvkötésre is használtak. Minél híresebb volt a megcsonkolt egyén, annál többet ért a bőre, így egy-egy neves gyilkos vagy tolvaj bőre igazi kincsnek számított.
Fénykorát a 14. századra tehetjük, a kínai Ming-dinasztia uralkodói több ezer nőt , lázadót és gyilkost nyúzattak meg. De az 1300-as évek elején I. Edvárd király is így büntette a kincstárának kifosztóit. Ám az európai és közép-amerikai “trendekkel” ellentétben Kínában elsősorban az áldozatok arcát nyúzták le, amelyben Sun Hao, Fu Sheng és Gao Heng uralkodók jártak élen.
Habár a 18. századtól már kevés helyen jelenik meg, mint kínzási vagy kivégzési módszer, napjainkban ismét előtérbe került, elsősorban a horrorfilmes utalások révén. Megjelenik Thomas Harris novellájában, a Bárányok hallgatnak-ban, ahol Buffalo Bill nyúzza meg áldozatait, de a Trónok harca-sorozatban is a Bolton Ház jelképe a nyúzott ember. Szintén emlékezhetünk az American Horror Story 2. évadából, esetleg a Predator-filmekből, illetve a Buffy vagy a The Frozen Dead sorozatokból.
Korábbi cikkeink:
I. rész: Kínai vízcseppes kínzás
II. rész: Ételekkel, italokkal kapcsolatos kegyetlenségek
III. rész: Rovarokkal élve megetetés
V. rész: Bambusszal való kínzás
XIII. rész: Ling Chi, avagy halál ezer vágással
XIV. rész: Kínzások és kivégzések Magyarországon – különkiadás
Be the first to comment on "Kínzások és kivégzések XIX. – Élve megnyúzás"