A Borzongás magazin harmadik számában ti is megismerhettétek a Camp Blood sorozatot, melyet eyescream kollégával a legfinomabb kifejezéssel is csak minden idők legszennyebb slasher szériájaként értékeltünk. Ahogy a Trash Klub záró soraiban is említettük, a magazin megjelenésére már kikerült a sorozat kilencedik darabja is, a Ghost of Camp Blood – most pedig elérkezett az idő, hogy megállapítsuk, javult-e bármennyit a korábbi részek potenciális agykárosodást okozó színvonala.

(Előző részeink tartalmából, avagy ha valaki nem értené miről is van szó: eyescreammel még tavaly fedeztük fel az It Kills című, a Stephen King-féle Az koppintásának tűnő olcsó bohócos horrort, melyről végül kiderült, hogy valójában egy Camp Blood című bohócos slasher sorozat nyolcadik része volt. Ám magunk sem tudtuk, mire vállalkoztunk… Hogy pontosan milyen hatásokat váltott ki belőlünk a sorozat minősíthetetlenség végső határait feszegető nyolc része, a Borzongás harmadik számának Trash Klubjában négy oldalon keresztül olvashatjátok.)

Halhatatlan gyilkos, leállíthatatlan széria

A rövid válasz, hogy természetesen nem, hiszen sem a producer (a független filmes titán David S. Sterling), sem a rendező (a látnok Mark Polonia, aki az eddigi vállalhatatlan nyolc részből kettőt is felvállalt), sem a költségvetés nem változott. Rögtön kezdéskor újra megcsodálhatjuk az It Kills fináléját egy extra Adobe effektussal ellátva, mely annyiban tér el a tavalyi darabtól, hogy kiderül, miután főhősnőnk megölte és leleplezte a Bohócot, ő bizony felkelt, egy kukából szerzett magának egy tartalék maszkot, és már folytatná is a vagdalkozást – ha a rendőrség alig egy jelenetváltással később nem kapná el egy sötét sikátorban és lőné szitává, mert hiába, Mark Polonia már csak ilyen M. Night Shyamalan-nal felérő csavarokkal operál.

Bohócunk, polgári nevén Sean Cunningham természetesen országos szenzáció lesz, ismerősöket és szomszédokat játszó statiszták fejezik ki megdöbbenésüket az átélés halvány illúziója nélkül, miközben egy Randy Baker nevű paranormális műsorvezetőnek pont kapóra jön Camp Blood gyilkosának halála. Randy mutatványát ugyanis épp egy kertészműsorra cserélné producere, amikor felveti, hogy legújabb adásában egy illegálisan vásárolt, eredeti maszk segítségével meg fogja idézni egy interjú erejéig Cunningham szellemét. A dolog azonban nem ilyen egyszerű, ugyanis nem csak három amatőr szellemvadász bukkan fel, akik bizonyítani akarnak a mester előtt, de a maszk és Cunningham szelleme sem bizonyulnak békés interjúalanynak.

Horrorfilmnek rossz, viccnek még rosszabb

Ami még papíron érdekfeszítőn is hangzik, ám a film szokás szerint annyira vontatott, mint egy megrakott szénásszekér, mely elé tévedésből egy járókeretes nénit fogtak. Az új Camp Blood maximálisan hű maradt a széria korábbi darabjaihoz, minden elemében olcsó, amatőr, gyakorlatilag Youtube-ra feltöltött minimális költségvetésű amatőr horrorfilmek színvonalát sem képes megütni. Több percnyi újrahasznosított jelenet került be a korábbi részekből, melyek mellé szinte csak szaftos ráadás az előzetesekben is mutogatott anyag, amikor egy szöszit rosszul megvilágított, fóliákkal kitapétázott garázsban gyilkol a Bohóc. Ez ugyanis több jeleneten át elnyújtva, a történettől független, visszatérő rémálomként került be végül a filmbe, mert valószínűleg, ha már a készítők kezében volt egy pár perces anyag, olyan szóba sem jöhetett, hogy azt ne használják fel valamilyen formában…

A harmadik Borzongás megjelenése óta felfedeztem, hogy Sterling kezdő filmesek számára kurzusokat is szokott tartani. Úgy vélem, ezzel egyúttal megfejtettem a Camp Blood széria titkát. A kurzusokon egyszerűen levetítik ezeket a borzalmakat, és magyarázkodás helyett letudják annyival, hogy “Oké gyerekek, ne ilyen legyen és sínen vagytok”. Az irónia, hogy a Ghost még csak nem is a sorozat legrosszabb darabja, és összességében az It Kills-el együtt talán a Sykes-féle első részek óta a leg(újra)emészthetőbb példányai a szarkupacnak – de még mindig a legértékelhetetlenebb slasher filmek egyike, a leggyányabb bohócos horror koronázatlan királya, és nagyon elvont mentalitás kell, hogy a totális időpazarláson túl bármilyen értékre bukkanjatok benne.

Szabadidőtökben olvassátok inkább a Borzongást (melyhez csak mellékesen hinteném el, hogy a hamarosan megjelenő negyedik számra is ütős Trash Klubbal készültünk nektek eyescreammel, melyben hasonlóan bizarr, ám szerencsére fényévekkel nézhetőbb darabokat vettünk szemügyre)

értékelés: 2/10 (szigorúan azért mert az előző nyolc rész között volt ennél rosszabb is)

Zoo_Lee