A horror rajongók táborán belül is van egy olyan réteg, ami kifejezetten a „limonádé”, vagyis „ifjúsági horror” kategória szerelmese; nekik nem (mindig) igényük a roppant szövevényes, bonyolult cselekmény, nem vágynak arra, hogy valami a végtelenségig felzaklassa a lelkivilágukat, vagy éppen egy nem várt fordulattal záruljon a történet. Magam is beletartozom ebbe a körbe, ha éppen olyan hangulatban találom magam, ezért direkt örülök, ha találok egy-két gyöngyszemet a fent említett stíluson belül, illetve direkt kutatom az említésre méltó darabokat. Szeretem, ha a szereplők értetlen tinédzserek, szeretem, ha egy viszonylag elcsépelt témát újra elő lehet venni és még mindig érdekel, szeretem, ha nem kavarodok fel érzelmileg, ugyanakkor leköt és szórakoztat az adott film. Lássuk, vajon Az ördög fia megéri-e a belefektetett energiát.

Nem túl meglepő módon a reflektorfényben Angie-t,  egy főiskolás fiatal lányt találunk, aki egy alapvetően nem sok rosszat sejtető babysitter-hirdetésre válaszolván egy családhoz szegődik. Természetesen, hogy a kellő hangulatot megteremtsék, Angie éjszaka vigyáz a kicsi Sam-re, műszakja pedig épp olyan baljósan indul, mint amit a helyzethez kapcsolódó városi legendából ismerhetünk: az aktuális babysitter gyanús telefonhívásokat kap, ami érthető okokból teljesen az őrületbe kergeti. A különbség az, hogy itt nem tudni, honnan érkezik a hívás, a felvigyázandó gyermekkel sem stimmel valami és mit ad Isten, a ház is elvágva a várostól, úgymond a semmi közepén található, így a szomszédok segítségére kár is számítani.

Angie kálváriája érdekes fordulatot vesz, amikor kiderül, hogy a gyanús telefonhívások nem a szokásos főgonosztól származnak és az ártatlan, cowboy jelmezbe bújtatott kisfiú nem is olyan ártatlan, mint amilyennek gondolnánk, a szülei pedig pláne nem. Túl sok spoiler-t ezzel nem hintettem el, hiszen a cím magyar fordítása már sok mindent sejtet magában, az „ijesztő gyerek” karaktert pedig igen sok rendező és író használja előszeretettel. Hogy mi lesz Angie sorsa és Sam miféle istentelen lény igazából, megtudhatod, ha e rövid leírás felkeltette az érdeklődésedet, ráadásul van szabad másfél órácskád, amit éppen másra nem tudsz rászánni.

Az ördög fiát nem jellemezném érdekes, magával ragadó darabként, így mindenki adott lelkiállapotára és befogadóképességére bíznám, hogy rászánja-e magát a megtekintésére. Izgalmat, kivitelezést, színészi játékot tekintve nem a legnagyobb durranás, továbbá, habár 2008-as filmről beszélünk, erősen olyan érzést kelt az emberben, mintha a ’90-es évek derekán forgatták volna(ám lehet, hogy ez szándékos az alkotók részéről)és rengeteg kérdést nyitva hagy a nézők előtt. A „láttam már jobbat, rosszabbat is” kategóriába sorolnám, így erős közepesként 5 pontot ítélek a 10-ből. Ha a tipikus, könnyedebb hangvételű horrorra vágysz, ne pont ezt válaszd, van ott még jobb is, ahonnan ez jött.

Értékelés: 5/10

(grey tabby)