Annak, aki érdekelt a XIX. századi gótikus regények különös hangulatú világában, valószínűleg ismerős lehet Dorian Gray karaktere, melyet Oscar Wilde teremtett meg 1891-ben. A Dorian Gray arcképe nem csak horrorisztikus jellegével sokkolta az olvasóközönséget, de több szempontból is megbotránkoztatónak bizonyult (például a homoszexualitás megjelenése és egyes szereplők burkolatlan romlottsága), így a kiadó csak erős cenzúra után, de örömmel prezentálta a könyvet önálló formában, mely aztán nem meglepő módon igen csak megosztotta az embereket. Később azonban többeket is megihletett, viszont mi ezúttal a 2009-es feldolgozással foglalkozunk, ami, szerény véleményem szerint, a kapottnál kicsit több figyelmet is érdemelhetne.

Főhősünk, Dorian (Ben Barnes) egy végtelenül ártatlan, tapasztalatlan fiatalember, aki éppenhogy belecsöppen a gazdagok gondtalan életébe, miután megörökli nem túl közkedvelt nagyapja házát és vagyonát. Először minden idegennek, szokatlannak tűnik, de szerencséjére, vagy éppen szerencsétlenségére szárnyai alá veszi egy befolyásos, hírhedten romlott lord, Henry Wotton (Colin Firth), akinek szándékában áll bevezetni a fiatal, gyanútlan fiút az általa preferált bűnös életbe, ezzel magára aggatván az „ördög” szerepét.

Másik kulcsfiguránk a tehetséges festő, Basil, aki azt hiszi, élete főművét alkotta meg a  fiú portréjával, nem pedig egy istentelen szörnyeteget. Dorian hamar felismeri, hogy bármit megtehet, bármivel mérgezheti magát, a bűnözés sem akadály többé; nem ő fog megfizetni érte, hanem a képen látható önmaga. A Dorian-ben ébresztett szűnni nem akaró kísértés és az örök szépség és fiatalság utáni vágy győzedelmeskedni látszik a józan ész felett, még akkor is, ha azzal szerelmét is elveszíti.

A téma szerelmesei minden bizonnyal felfedezték Dorian Gray karakterét a méltán híres Penny Dreadful sorozat főszereplői között is, azonban ott, a többi kulcsfigura híján, igen hiányosan ábrázolták a történetet. Lord Henry Wotton és Basil Hallward nélkül nem tárul elénk egy teljes egész, amit a jó és rossz közötti párhuzammal foglalt keretbe Wilde. Oliver Parker filmje azonban látszólag megállja a helyét, a megfelelő színészi gárda és a kellően élethű, a horror világában igen csak kedvelt sötét XIX. századi londoni hangulat megteremtésével sikerült egy átlagnál jobb feldolgozást összehozni. Szívesen ajánlom új élménynek, továbbá újra megtekintés céljából is.

Értékelés: 8/10

(grey tabby)