Richard Ramirez, azaz a Nightstalker tizenhat embert ölt meg Kaliforniában a 80-as évek közepén. Június hónapban sorra fogjuk venni a rémtetteit feldolgozó filmeket, ezek közül az első Ulli Lommel 2006-os celluloidterrorizmusa, a Nightstalker.

Ne nézzétek meg. Tényleg ne.

Már észrevehettétek, hogy a sorozatgyilkosos horrorfilmek hajlamosak a trash kategóriájába esni. Talán a tehetségtelen ZS-filmes rendezők így akarják megspórolni a forgatókönyvírás költségeit, hiszen ezek “kész” történetek(nek tűnnek). Talán valóban olyan nehéz megfogni egy sorozatgyilkosság lelki folyamatait, hogy az abszolút zseniken kívül senkinek nem sikerül Vagy talán ez egy karmikus büntetés, hogy csak ezek a szörnyű “filmek” emlékeztessenek a sorozatgyilkosok szörnyű tetteire. Akárhogy is, a Nightstalker ezek közül is az egyik legrosszabb, IMDb-n 1,9 csillaggal rendelkezik, de még ez is túlzás.

A rendező az az Ulli Lommel, aki akár a Serial Chillers rovatunk főellensége is lehetne, hiszen (sajnos) véget nem érő munkássága során rengeteg hírhedt bűneset, köztük Sam fia, Armin Meiwes, a BTK-gyilkos, a Green River gyilkos, és a Fekete Dália történetét feldolgozta — és egyik sem éri el a 2.0-s pontszámot IMDb-n!

A történet Richard Ramirez 1984-85-ös ámokfutását dolgozná fel, ha lenne történet. Valójában a játékidő felében a főszereplő narrálását hallhatjuk, hogy mennyire gonosz, mennyire utál mindenkit, és mennyire SÁTÁN, mintha egy tizenhárom éves darkos szabadversét olvasná (ehhez passzoló előadásmóddal persze). A másik felében pedig random gyilkosságokat látunk, már amikor látjuk őket, és nem a képernyőn kívül történnek, pornóba illő hanghatások mellett. Ezekkel a jelenetekkel nem is az a baj, hogy improvizáltak, nélkülöznek minden struktúrát vagy logikát, hanem hogy olyan tehetségtelen színészeket sikerült találni hozzá, akiket még az Éjjel Nappal Budapestből is páros lábbal rúgnának ki.

Effektek tekintetében a “low budget”  nem elég erős kifejezés — körülbelül öt liter művér az összes alapanyag, amit használhattak, és ezzel is látványosan spórolnak. A fejlövések ábrázolása kimondottan minimalista: egyszerűen egy két centis foltban összemaszatolják az áldozat arcát, és kicsit összefröcskölik a falat.

A Nightstalker ábrázolása pedig egyszerűen értelmezhetetlen. A kétezres évek közepének emós frizurája, ahogy indokolatlanul sokat szerepel felső nélkül, és ahogy mindig, de MINDIG egy nyalókát szopogat, azt a gyanút keltik a nézőben, hogy rossz filmet töltött le vett ki a tékából, és ez a pornóverzió…

Ha így nézed, talán még logika is lehet a filmben. Gyanítom, hogy eredetileg gore-pornónak szánták (és így értelmet nyer, hogy miért lehet néha megmagyarázhatatlan női lihegést hallani a háttérben), de a művésznők nem voltak hajlandóak levenni a ruháikat, ezért bevágtak a jelenetek közé még negyven percnyi sétálgatást, és a rendező kamasz gyerekének kamusátánista verseit.

Értékelés: 1/10

Annie