Sajnos a magyar szinkrongyártás és a film magyar címe próbált egy méretes pofont adni ismételten egy nagyon ígéretes műnek, ám akkorát talán mégsem sikerült, hogy Nicolas Cage-ék 2017-es, általunk is nagyon várt horrorja ne jusson el a műfaj kedvelőinek többségéhez. Hogy kétségtelenül egy meglepő alkotásról lesz szó, azt már a Dallasból kölcsön kért főcím is előrevetítette, és végül nem is ért váratlanul minket sem, hogy a film képi világában is gyakran visszaköszön a ’90-es évek. Na, de térjünk a lényegre, lássuk, hogyan is sikerült a 2017-es Mom and Dad, vagyis az a film, amikor a gyerekek helyett kivételesen a szülők kattannak be.

Ilyen filmből sajnos a kelleténél kevesebbet tart számon a horrortörténelem, legjobb példának én a 2008-as Baby Blues-t tudnám felhozni, amely egyike a méltatlanul meg nem énekelt filmeknek. Esetünkben azonban nem a szülés utáni depresszió, hanem egy láthatatlan inger vezéri a felnőtteket, akik a gyerekeik életére törnek, látszólag minden ok nélkül. Lehet ugyan burkolt célzásokat és analógiát látni a filmben, hogy korunk tinédzserei mennyire nem tisztelik a felnőtt generációt és előkerülhet a “régen minden jobb volt” közhely is, de valójában a film nem igazán foglalkozik a miértekkel.

A Ryan család két gyermeke, Josh és Carly is szüleik, Brent (Nicolas Cage) és Kendall (Selma Blair) elöl menekül, akik bár tudatában vannak, hogy mire készülnek, elveszett fiatalságuk visszaszerzése érdekében még gyermekeiket is hajlandóak feláldozni. A film második fele főleg az ő macska-egér harcukra koncentrál, míg az első 40-50 percben a külső helyszínek cselekményei és a mass-megőrülés dominálnak inkább. Persze idővel megérkeznek a nagyszülők is, így hirtelen a macskákból is egér lesz, hogy a káosz még tovább fokozódjon és már ne is pontosan lássuk, ki kit is akar megölni.

Az alapötlet kétségtelenül szórakoztató, ha egyedinek nem is nevezhető. A film ráadásul át van itatva egy kis fanyar humorral, ami még élvezhetőbbé teszi a 80 perces kikapcsolódást. Természetesen vér, gore és poén akad bőségesen, a képi élvezeteket pedig a ’90-es években megszokott kamerakezelések, zenék és vágások teszik még izgalmasabbá. Annak ellenére, hogy Cage és Blair a film húzónevei, a film inkább a gyerekekre koncentrál, inkább az ő szemszögükből mutatja be a történéseket, persze a humor elsősorban az ősöknek köszönhető.

Összességében a film egyik nagy előnye, hogy nem akar túlságosan nagyot dobbantani, nem kezd felesleges magyarázkodásba, nem túlságosan elhúzott és a karakterek is egyszerűek ugyan, de szórakoztatóak. Szerethető kis horrorfilm, a fekete humor pedig kiválóan illik a öregedő Cage-hez, így talán egyedül a lezárás hagyhat bennünk némi keserű szájízt. Azt pedig csak zárójelesen jegyezném meg, hogy Selma Blair 46 évesen is wow!

A Mom and Dad tulajdonképpen egy “semmi extra”, de extrák nélkül is igen kellemes kikapcsolódást ígér másfél órára.

Értékelés: 7/10

(Varin)