Az emberiség írott történelmét számtalan rejtélyes esemény színesíti. Ilyen például a roswelli katasztrófa, az 1600-as években eltűnt amerikai kolónia, melyet csak Roanoke-rejtélyként emlegetnek, vagy a számtalan A Bermuda-háromszögben köddé vált hajó és repülő esete. Ám 19. században történt egy kevésbé ismert rejtélyes eltűnés is, mely esemény megihlette Dan Simmons írót, aki a maga módján, egy rémtörténetbe csomagolva próbálta elmesélni teóriáját, az 1845-ben úgynevezett északi átjáró felkutatására indult Franklin expedicó eltűnéséről.

 

A valós történet szerint, az Oszmán birodalom térhódítása és Bizánc bukása után az ázsiai inport termékek ára az egekbe szökött, így az európai nagyhatalmak alternatív útvonalakat próbáltak keresni kelet felé. Számtalan felfedező expedíció indult útnak, melyek eredményeként Vasco Da Gama délen sikeresen megkerülte Afrikát, Magellán pedig magát a Földet. Ám volt egy útvonal ami továbbra is feltérképezetlen maradt, ez pedig nem volt más, mint a Kanadán átvezető, úgynevezett északi átjáró, ahonnan Alaszkán át, Oroszország partjai mentén el lehetett volna jutni az ázsiai kereskedelmi pontokig. Az átjáró megtalálására számtalan sikertelen kísérletet tettek, de mind közül az 1845-ben, Sir Jhon Franklin vezette expedíció járt a legrosszabbul. Az akkori kor két legmodernebb hajójával útnak indult legénység szőrén szálán mind az utolsó emberig eltűnt. Felkutatásukra több mentőcsapat is indult, ám a több mint száz főt sose találták meg.

A regény története itt veszi fel a fonalat, amikor is 1848-ban Sir Jhon Franklin vezette két hajó, az Erebus és a Terror, már két éve jégbe fagyva rostokol az olvadásra várva, mely csak nem akar megérkezni. A két hajó legénységének nemcsak a kegyetlen sokszor mínusz ötven fokos hideggel, hóval és jéggel kell megküzdeniük nap mint nap, de élelemük, és fűtőanyaguk is erősen fogytán van már, emellett pedig életüket egy a jégen portyázó ismeretlen, vérszomjas teremtmény is megnehezíti. Kiút viszont nincs.

A Terror története közel sem megszokott környezetben és korszakban játszódik, aminek én kifejezetten örültem, szinte felüdülésként hatott, a sok mai tucatsztori után. Az író tökéletes átadja a rettenetes tél és a fagyott sarkköri táj hangulatát, csak ha valaki nem jártas a földrajzban annak nem árt párszor felütnie egy atlaszt, hogy képbe lehessen hol is járnak éppen szereplőink, mert bizony a sok sziget név között kiigazodni nem egyszerű elsőre. Ahogy a fogalmazás kivitelezésében sem, mivel a több szálon-, és idősíkon futó sztori, különböző igeidőkben is íródott. Érdekes próbálkozás volt a múlt történéseit múltidőben, a jelen cselekményét pedig jelenidőben írni, ám ez az éles eltérés bizony egyes olvasókat (mint pl. jómagam) megkavarhat. Persze az ember egy idő után megszokja, és miután a múlt eseményei – melyek az expedíció indulását és a két hajókapitány háttér történetét mesélik el – utolérik a cselekményt, a nyelvezet is egységessé válik.

De sajnos hiába a szereplők hosszú fejezeteken át mesélt története, ha egyetlen egy főbb szereplő se tűnik ki a többi közül. Senkit se éreztem igazán velős karakternek, aki bármilyen érzelmet – gyűlöletet, vagy szimpátiát – váltott volna ki belőlem. Mindenkit olyan egysíkúnak tűnt, lelketlen bábuknak, pedig megvoltak a maguk céljai, lelki démonai, vágyai, de még sem éreztem őket élő, lélegző személyiségeknek.

A másik, és sokkal nagyobb problémája a regénynek, hogy nem az aminek hirdeti magát. Egy igazán hátborzongató, rejtélyekkel teli, misztikus rémtörténetet vártam, – hisz ennek reklámozza magát – ami helyett kaptam egy felesleges túlírt drámát, csipetnyi horrorral. Az író ügyesen játszik a regény címével, hiszen a Terror nemcsak az egyik hajó nevét, hanem a legénységet szenvedésben tartó fagyra és a jégen tanyázó rettenetre is érthető. Utóbbi fokozatosan épül be a sztoriba, mint az olvadó hideg jégcsap, mely egyre nagyobb tócsát hagy maga alatt, úgy nő a rejtély és a borzongás a lény körül is, mely a cselekmény igazi mozgató rugója, hiszen az ő feltűnései mellett igazán említésre méltó dolgokat nem fogunk átélni egész a regény utolsó negyedéig. A borzongás és atmoszféra építése és egész a könyv feléig megy, amikor is egy érezhető törés következik be a sztoriban, és onnantól kezdve jön a felesleges elnyújtott, és éppen emiatt dögunalmas drámának szánt szenvedés. Nemcsak a legénység szenvedését fogjuk több száz oldalon átélni, de a sajátunkét is, mivel gyakorlatilag a könyv utolsó száz oldaláig, mindennemű izgalomtól, rejtélytől, és borzongástól mentes, színtiszta, túlhúzott, eseménytelen kínlódásban lesz részünk. Mintha az író elfelejtette volna, hogy eredetileg mi volt a szándéka a történettel, és az első félben felépített lény körüli misztikumot, és azt a kevés borzongást is amit átéltünk, úgy ahogy van kukázta. Helyette pedig kaptuk a jó nagy semmit. Nem tudom, hogy ezzel mi volt a szándéka, de nagyon rossz húzás volt. Ezért pedig még a vége, a történet lezárása se kárpótolt minket, mert bár sok mindenre kapunk magyarázatot, de még is olyan eröltetettnek, vérszegénynek hat az egész.

A Terror egy nagyon jó könyv lehetett volna. A valós eseményeken alapuló történetbe tökéletesen beleillik minden plusz amit Dan Simmons kitalált, minden adott volt egy velős rémtörténethez. De sajnos nem azt kapjuk aminek hirdeti magát, hiszen a horror helyett egy feleslegesen túlírt drámát kapunk. Kár érte.

6/10

wooltur

A könyvért köszönet az Agave kiadónak, akiktől itt megrendelhetitek a regényt.