A címet akár egy zs-kategóriás horrorfilmnek is gondolhatnátok, így április elsején pedig egyértelműnek tűnik, hogy csak poénkodni szeretnénk a sorozatgyilkosos rovatunkkal, de korántsem erről van szó! Egy szokatlan, veszélyes, több ezer halálos áldozatot követő, mai napig szabadlábon lévő, ráadásul legális és közkedvelt édességről fogunk nektek írni – ez nem vicc, tessék komolyan venni!!!

Mindannyian ismerünk olyan ételeket, amik halálosak lehetnek: az Európában mindennapos légyölő galócától kezdve egészen a távol-keleti ínyencségig, a fuguig. A mochinak azonban az legveszélyesebb tulajdonsága, hogy a világ a mai napig ártalmatlan édességnek hiszi. (Köszönhetően többek között a Tamako Market és a Tamako Love Story című animéknek)

 

Származás és gyermekkor

Hogy pontosan mikor jelent meg a Földön, nem tudni, csupán mítoszokból és legendákból sejthetjük, hogy a Yayoi periódusban, az ősi Japán Yamato tartományában találkozhattunk először a brutális mochi elődjével. Eredetileg csak a nemesek juthattak hozzá ehhez a különlegességhez, bár akkor még nem sejtették, micsoda tömegpusztító fegyvert alkottak meg. A Heian korszakban aztán odáig merészkedtek, hogy egyenesen az “istenek eledelének” tekintették, igazi kultusz alakult a gyilkos sütemény köré. Vallási rituálékon is felhasználták, úgy tartották, hogy szerencsét hoz, és a boldog házasság egyik jelképévé is vált. Különleges képességeket is tulajdonítottak neki, és nem számítottak rá, mi történik majd, ha elterjed milyen nem várt kegyetlenséggel fog a fogyasztói életére törni. Ha mindezt végiggondolták volna, talán nem a szerencse, a hosszú élet és az egészség, hanem a Halálistenek (Shinigami – lásd Death Note) fondorlatos édességének, egyfajta keleti bürökpohárnak is tekinthették volna.

 

A mochit ma is örömmel fogyasztják, leginkább Újév környékén, és számtalan fajtája ismeretes, tehát nem magányos elkövető. Bár a nemzetközi élelmiszeriparra vonatkozó törvények megkövetelik, hogy a csomagoláson feltüntessék az allergéneket, illetve azt, ha az ételnek látszó finomság emberi fogyasztásra nem alkalmas, bizonyos befolyásos körök azonban ki tudják játszani a szabályozást. Gondoljunk csak bele, hogy egy lemmingpocok (Lagurus lagurus) megvásárlásakor sohasem hívják fel rá a figyelmünket, hogy belélegezve fulladásos halált okozhatnak! Ugyanez a helyzet, a mochival egyébként igen távoli rokonságot mutató dihidrogén-monoxiddal is, amely bizonyítottan az egyik leghalálosabb anyag az univerzumban, betiltását azonban a mai napig nem sikerült kezdeményezni, ugyanis túl erős a lobbi mögötte.

Készítés és fajták

A tradicionális mochi-gyártás, avagy a gyilkos édesség rituális felkészítése a bevetésre igencsak hosszadalmas és fárasztó folyamat (mochitsuki). A megfelelő minőségű nyálkás, fényes rizsfajtát először beáztatják éjszakára , majd magas hőmérsékleten gőzölik.  Ezután fából készült áldozati eszközökkel, úgy nevezett kine-kalapácsokkal ritmikusan péppé zúzzák a szemeket. Ez mindenképpen legalább két beavatott szerzetest igénylő tevékenység, akik közül az egyik a szent ereklyét forgatja, a másik pedig arról gondoskodik, hogy a halálos alapanyag ne száradjon ki. A koordinált és begyakorlott rituálénál vigyázni kell, hogy a pörölymód lecsapó kalapács ne semmisítse meg a nedvesítő kezeket, mert ez a tevékenység bizony véráldozattal is járhat, ha nem megfelelően végzik.

A kész masszát ezután hasonlóan halálos csemegékkel (mák, szezám mag, mogyoró, babpüré, és a kokainhoz igencsak hasonlatos CUKOR) töltik meg, és ehető kinézetűre formázzák.

Ez a csendes gyilkos otthon is elkészíthető, a már Magyarországon is kapható édes rizsliszt és víz felhasználásával; a masszát addig kell hevíteni, amíg nyúlós, könnyedén a légcsőbe tapadó masszát nem kapunk. Már ha szeretnénk holtan látni a vacsoravendégeinket.

 

E sorok írója is megpróbálta egyszer elkészíteni a halálos édességet (az ügy részletei elérhetőek a Fejér Megyei Járásbíróság levéltárában). A katasztrofális végeredményről most exkluzív képeket is közlünk; bár a képek minősége nem a legjobb, mivel csak egy biztonsági plexi mögül engedték a felvételek készítését, természetesen állandó videófelügyelet mellett.

Modus Operandi és zsáner

 

A megnyerő, ám rendkívül veszélyes édesség egész évben fenyegetést jelent, áldozatait mégis jellemzően újév környékén ejti. Bevett módszere, hogy a szájüregbe jutva az áldozat légcsövét belülről zárja el, hosszú, keserves fulladásos halálra ítélve ezzel. Így a mochit a sorozatgyilkosok között a fojtogatós alkategóriába sorolhatjuk, ami minden esetben elfojtott szexuális indulatokat jelez. Bár ez már a szájüregbe jutással nyilvánvaló.

Áldozatai jellemzően gyenge, védtelen, kiszolgáltatott emberek, például kisgyermekek vagy idősek. Egyes felmérések szerint a mochi áldozatainak 90%-a 65 év fölötti — bár ugyanebből a statisztikából derül ki az is, hogy a támadások nagy része manapság, hála a rendőrség és a mentőszolgálatok áldozatos munkájának, már nem jár elhalálozással.

A gyengébb célpontok kiválasztása, ahogy azt korábbi sorozatgyilkosságok során is láthattuk, önbizalomhiányra, önértékelési zavarokra, szélsőséges esetben merevedési problémákra utal, ami gyermekkori molesztálásra vezethető vissza. Mivel a gyermekkoráról nem sok írásos adatunk van, ezért ezt nem tudjuk kétséget kizáróan bizonyítani, a következtetést mégis egyértelműnek tekinthetjük.

A tragédiákra jellemzően Újév napján kerül sor, ezért nagy bizonyossággal feltételezhető, hogy ez a dátum szimbolikus jelentőséggel bír számára. A támadásokról földrajzilag viszonylag jól körülhatárolható területről, Japán szigeteiről  érkeznek jelentések. Nem kizárt azonban, hogy a gyilkos más környékre is kiterjesztette a működését, ám ezt nehéz lenne felismerni, mivel más országok nyomozóhatóságai nincsenek tisztában a kézjegyével.

 

Bodycount

 

A szörnyű édesség korábbi áldozatairól nem maradtak fenn írásos feljegyzések; gyakran természetes halálnak vélték, vagy más számlájára írták a gyilkosságait. A japán rendőrség 2006-ban figyelt fel azokra a baljós összefüggésekre, amik azonos elkövetőt valószínűsítenek az évi nagyjából száz támadás mögött. 2006 és 2009 között tizennyolc emberéletet követelt a gyilkos sütemény, csak 2011-ben nyolc halálos áldozata volt, 2015-ben kilenc; 2018 első három hónapjában szintén kilenc. Ebből jól látható, hogy az étvágya egyre növekszik, egyre több áldozat tudja csak kielégíteni gyilkos ösztöneit.

 

 

Hírhedtebb fajtái, előfordulásai:

dango – japán halálos gombócok

warabimochi – zselészörny, nyári csemege

manjū – péppé zúzott vörösbabbal csábítja a gyanútlan áldozatokat

yōkan – bizarr, zselészerű édesség, ugyancsak vörösbabpéppel

 

Smaragd Sárkány és Annie