Be kell vallanom, meglehetősen elveszítettem a fonalat újabban sorozatokkal. Nem csak a Channel Zero harmadik évadának kora tavaszi indulása ért váratlanul, de kedvenc Mr. Pickles visszatérése is elkerülte volna a figyelmemet, hacsak nem akadok rá Youtube-on a legújabb részekből kiemelt részletekre. Több se kellett, alig egy délután alatt bingeltem végig az ismét kevesebb mint két órás évadot – ám az eredmény ezúttal már hagyott maga után némi erős kívánnivalót.

 

Az ördög levegőért kapkod

Pedig az évad alapvonala rengeteg, rengeteg lehetőséget kínálna. Csak hogy néhány példát említsek, rögtön az első epizódban véletlenül Tommy agyába töltődik le az Öreg Város összes lakójának emléke, minden mocskos titkukkal együtt. Mozgássérült kis főhősünk később iskolába kerül (melynek igazgatója az Öreg Városban természetesen egy agyontetovált ex-gengszter, a tananyag pedig a tolerancia jegyében többek között egyszerre fogadja el, hogy a Föld lapos és gömbölyű), ahol szembe kell néznie az iskolai társadalom rangsorával, a kiskorúak körében terjesztett kábítószerekkel, és az elmaradhatatlan nagy táncra is partnert kell találnia. Eközben Goodman nagypapa fokozatosan megunja, hogy Mr. Pickles rendszeresen elmebetegként tünteti fel a városka előtt – és amellett, hogy lassan megbarátkozik a városlakók nemtörődömségével, elkezd egyre drasztikusabb eszközökhöz nyúlni, hogy megtörje a szó szerint ördögi kört.

A probléma mindössze annyi, hogy két évad után úgy tűnik, mintha kifulladóban lenne az alapötlet. Míg az első évad halmozta a betegebbnél betegebb koncepciókat és undorító poénokat, és a második épp csak visszavett a gyomorforgatás szintjéből, hogy helyette még jobban kibontakozhasson az elborult szereplőgárda, akár a címszereplő kutyától függetlenül is, addig az aktuális szezon mintha egész egyszerűen nem találná a koncepcióját a lehetőségek tárházában.

Sem zsenialitás, sem őrület

Az új évad megfáradtnak érződik. Az előző szezon hatalmas leleplezését és az ebből fakadó rengeteg lehetőséget rögtön az első rész végére elvarrja és kukázza, majd szolgalelkűen visszatérne a megszokott kerékvágásba, amit egyedül egy új történetvonal, Tommy iskolakezdése kavar meg – de még az sem szolgáltat annyi agymenést, mint amire az eddigiek alapján számítottam volna. A fókusz pedig még a második szezonnal is jobban, szinte már zavaróan jobban eltávolodik sátáni ebünktől az Öreg Város olyan lakóira, mint a gyermeki lelkű, mentálisan sérült seriff, vagy a szeméttel kereskedő elmebeteg Linda – csak épp már ezek a történetszálak sem annyira erősek, mint például korábban a Mr. BoJenkins-re, vagy a sorozatbeli Asztronauta Delfin Detektívre szánt epizódok.

Még az erős önkritika lehetőségét felkínáló rajzfilmkészítős epizód, és az évad végi cliffhanger is összességében ezúttal túl erőtlen, kiszámítható próbálkozások, ahogy Pickles igazán elborult, gyomorforgató gyilokjait is hiányoltam. A negatív felhang ellenére még mindig szerzett kellemes perceket a Mr. Pickles, az eddigi évadok rajongóinak továbbra is megéri rászánni az időt – ám a visszaesés kreativitásban és színvonalban is elég súlyos, pont az a szintű megszokás kezdett el az epizódokba szivárogni, ami az antitézise egy ennyire pörgős, őrült, formabontó szériának. Őszintén remélem, hogy csak ideiglenes kifulladás volt, és ha kapunk negyedik évadot, addigra a készítők sikeresen ismét felszívják magukat (bármi is legyen az, amire ráfüggtek), helyreállítják a szintet akár még erőteljesebb változtatások árán is – mert ha ez nem sikerül, imádkozzunk, hogy legfeljebb egy évadon belül inkább lezárják a történetet, szörnyű lenne látni, ahogy egy ennyire brutális, beteg, polgárpukkasztó alapötlet szép lassan kimerül és kiszenved.

értékelés: 7/10

Zoo_Lee