Néha azért akad meg a szemem egy-egy horrorfilmen, mert a plakátja impozáns, a trailer izgalmasnak tűnik, sokat hallottam már róla, de előfordultat, hogy prózai oka van, és az egyik kedvenc témámmal, az állatokkal foglalkozik. A Willard-ot a Horror filmek nevű Facebook csoportban pillantottam meg Böjtös Gábor ajánlásával, és természetesen azonnal kíváncsi lettem rá, hogy milyen szerepe van benne a patkánykának, amely a Blu-ray borítóján is feltűnt. Ezért úgy döntöttem, hogy levadászom a kiadást, és írok a filmekről nektek.

Willard (Bruce Davison – Knight Rider, Insidious: The Last Key, Camp Hell) meglehetősen szerencsétlen fiatalember. Sem a munkában sem a való világban nincs sikerélménye, folyton elfelejt valamit, lekési a buszt, elesik, megbotlik, egy rakás szerencsétlenség. Hatalmas házban lakik az édesanyjával (Elsa Lanchester – Murder by Death, Bride of Frankenstein), aki a születésnapján is a saját ismerőseit és barátait hívja meg, hogy felköszöntsék a 27 éves fiút. Nem is túlságosan nagy meglepetés ez a környezet, hiszen az anyukája igencsak domináns és szereti kontrollálni, ami a családjával történik. Ilyen körülmények között pedig esélytelen, hogy önállóvá váljon, ne adj’ isten felnőjön. Így végül még ezen neves alkalommal is egyedül köt ki a kertben, ahol sírdogál és sajnálja magát. Emellett pedig megismerkedik egy aranyos kis patkánnyal. Mivel az emberek között nincs rá lehetősége, így végül velük barátkozik össze és magához szoktatja őket.

A srác nem éppen a dolgozók gyöngye, igencsak lassú, de emellett iszonyatosan le is terheli a főnöke (Ernest Borgnine – Gattaca, Szuperzsaru, A vad banda). Mivel engedi, hogy kihasználják, és sosem emeli fel a hangját vagy áll ki magáért, így könnyed célponttá válik. Így, mikor édesanyja ráparancsol, hogy szabaduljon meg a kártevőktől, Willard meg is próbálkozik vele, de túlságosan megkedvelte őket, így cselhez folyamodik és elrejti az új barátait. Queenie-t és a többieket – természetesen nevet is ad az új családjának – neki is áll tanítgatni, sőt igyekszik kommunikációt is kiépíteni az állatokkal. Mivel a kedves szülője ágynak esik, ezért egyre több lehetősége adódik, hogy foglalkozzon velük és megismerje a jellemüket. De az asszony nem nézi jó szemmel, hogy nem folyton körülötte ugrálnak, és sejti is, hogy valami nem stimmel a fiú körül, hiszen egyértelműen megváltozott a viselkedése. A patkányok pedig csak szaporodnak, és egyre többen lesznek, Willard nagy örömére egy sereg barátja lesz. A legintelligensebb társa a kis fehér zoknis Ben, aki nagyon könnyen megtanul új dolgokat, sőt, egy idő után kiderül, hogy jóval intelligensebb a társainál.

Ahogy egyre boldogabbá válik és megismeri a kis újdonsült családját, az önbizalma is megnő, elkezd kiállni magáért, még fizetésemeléstért is felkeresi a főnökét. Mivel nem veszik elég komolyan, frusztrált lesz és csak a kis patkánykái közelében tudja elengedni magát. Velük viszont teljesen más ember, előttük megnyílhat és hallgatnak rá, szeretete viszonzásra talál. Ezért elhatározza, hogy felhasználja őket és elkezdi kezébe venni a sorsát. Az emberek alapvetően irtóznak és félnek ezektől a rágcsálóktól, így könnyedén sikert arathat a segítségükkel.
A megpróbáltatásai azonban akkor sem szűnnek meg, amikor igazi tragédia történik az életében, mert mindenki csak ki szeretné használni, rá akar akaszkodni, igazi hiénák módjára vetődnek rá Willard otthonára.

A filmet semmiképpen sem ajánlom azok számára, akik irtóznak a rágcsálóktól, hiszen azoknak, akik csupán a kártevőt látják bennük, bizonyára sokkal sokkolóbb lehet egy csapat patkány látványa. Nyilvánvalóan több szemszögből is vizsgálhatóak, és itt inkább kedvencekként jelennek meg, mintsem a rettegett gabonapusztító, és – hamisan – betegségterjesztéssel vádolt állatokról van szó. Pont ezért horrorisztikus a dráma beütése, mert az ártatlannak tűnő apró élőlények kegyetlenségét mindig ambivalens érzésekkel fogadjuk, gondoljunk bele, hogy a gyerekek által elkövetett bűncselekmények is erősebb hatást váltanak ki belőlünk.

A Willard egy elég ütős lélektani horror, a fő karakterünk igazi szunnyadó oroszlán, akinek a békés külseje egy őrült gyilkost is rejthet. Legalábbis abban a pillanatban, ha meghúzzák a ravaszt, avagy megbomlik az elméje és nincs többé visszaút, mert veszíteni valója sem maradt. A férfi egyik pillanatról a másikra válik egy olyan emberré, akinek nem szívesen kereszteznénk az útját. A feszengő, kisebbségi komplexusban szenvedő, és édesanyja, főnöke és a teljes környezete által elnyomott kisfiú egy robbanásra váró bomba, aki a ketyegés erősedésekor olyan aurát ölt magára, mely nem csak magabiztosságot sugároz, hanem félelmet is kelt. Ben, a patkány pedig az, aki képes kifejezni azokat az elfojtott indulatokat, melyek sokáig benne szunnyadtak. Talán ezért érzünk feszültséget kettejük közt, pedig a legjobb barátok is lehetnének.

Daniel Mann rendezése igazán frappáns pszichológiai horror témával foglalkozik, mely Stephen Gilbert Ratman’s Notebooks című könyvének történetét dolgozza fel. Izgalmas, hogy nem a szokványos helyzet kerül elő, ami általában az állatos filmekkel kapcsolatban felmerül, hanem egy kicsit természetfeletti irányba kanyarítják el az alkotók a fonalat. A telepatikus képességekkel már az Ördögűző II. is megpróbált foglalkozni, ott viszont eléggé szomorú eredménnyel járt. Ezúttal nincs konkrétan kimondva, csupán annyi világos, hogy Willard valamiképp megtanul kommunikálni a patkányaival, amely képesség a tudományt régóta foglalkoztatja, és a regények, filmek kedvelt témája.

A Willard egy folytatást is kapott, Ben címmel, amely a házi kedvence utóéletével foglalkozik és a következő alkalommal olvashattok róla. 2003-ban pedig egy remake is készült, amelyre szintén ki fogunk térni. Addig is remélem, hogy kíváncsiak lesztek erre a horrorra is, és egy idő után úgy tudjátok élvezni ezeket az alkotásokat, ahogyan kell, és csökken a gyűlölet a kedves kis jószágok irányában.

Értékelés: 8,5/10

Smaragd Sárkány

A Bluray megvásárolható: