Mikor tudatosult bennem, hogy a Netflix elkezdett animékkel foglalkozni, és többek között egy Godzilla projektet is bevállalt, eléggé kíváncsi lettem. A korai rajzfilmes próbálkozások inkább szórakoztatóan viccesek voltak, így reménykedtem, hogy ezúttal egy kellemesebb alkotással lepnek meg bennünket. Az előzetesben felvázolt képi anyagból két dologban lehettünk biztosak: egy sci-fi van készülőben, illetve a számítógépes animációk nagyobb hangsúlyt kapnak majd – ahogyan ezt a Blame! esetében is láthattuk –, ami nem feltétlenül ijesztő, ha megfelelően bánnak vele. A Godzilla: Planet of the Monsters bevezetőnek készült az emberiség és a gigászi szörnyetegek közti harc bemutatására.

A XX. század végén az emberiség rá kellett ébredjen, hogy nincs egyedül, pláne, hogy nem a csúcsragadozó a planétán. Gigantikus, hatalmas erejű és elpusztíthatatlannak tűnő szörnyetegek (Kaiju) csaptak le a városokra, melyek sorra pusztultak el a fenyegetés növekedésével. A megállíthatatlannak látszó lényeket lassacskán sikerült visszaverni, azonban megjelent Godzilla (Gojira) is, aki végképp megpecsételte a földlakók sorsát. A villámokat szóró őshüllő-szerű óriás mindent lángba borított, amerre csak járt. Még az atom-támadásoknak is ellenállt, és a Földről menekülni kényszerülő űrhajókból is sokat felrobbantott. Hiába csatlakoztak az emberekhez más humanoid fajok is, hogy együtt győzzék le Godzillát, végül ez volt az egyetlen lehetőség a túlélésre, így a bolygó elhagyása mellett döntöttek a vezetők.
Azonban ez nem oldotta meg a problémát, hiszen nem ismertek egyetlen égitestet sem, ahol új életet kezdhettek volna, így csak hánykolódtak az űrben, a készletek pedig egyre csak fogytak, az emberek idegei is lassan felmondták a szolgálatot.

Sakaki kapitány egész kisfiúként került a fedélzetre, és mostanra igazi vezetővé vált. Így nem nézhette tétlenül, hogy a tanács döntése alapján az ismeretlen Tau-e felfedezésére egy idősekből álló különítményt küldtek. Bár elméletileg önként jelentkeztek, de számára is elég egyértelmű volt, hogy csupán néhány éhes szájtól igyekeztek megszabadulni a többiek. Természetesen lázadását nem nézték jó szemmel, így letartóztatták, és tehetetlenül szemlélte, ahogyan a távozó hajó végül a lángok martalékává válik – miként azt előre megjósolta.

A kudarc, a végtelennek tűnő utazás, és az a tény, hogy hosszú ideje nem sikerült lakható planétát találniuk, végül nem hagyott más lehetőséget, mintsem újra összeüljenek, és kigondolják, hogyan szerezhetnék vissza szeretett hazájukat. A vallásos Exif, és a technológiában jeleskedő Bilusaludo faj, illetve az emberek is titokban azon ügyködtek, hogy terveket készítsenek Godzilla ártalmatlanítására. Akadtak köztük szemfülesek, akik a meglévő adatokat összegyűjtve több lehetőséget is kigondoltak a teremtmény elpusztítására. Azonban a Földön sem tudták ezt megvalósítani, így sokáig csupán anonim módon terjedtek az ilyen jellegű pletykák. Mikor a tanács úgy döntött, hogy megkísérli a lehetetlent, Metphies, az Exifek egyik vezetője elárulta nekik, hogy Sakaki Haruo kapitány az egyik személy, aki elég közel jár ahhoz, hogy pontos tervet dolgozzon ki a szörnyeteg megölésére.

A bolygóra visszatérve igencsak kellemetlen meglepetésben van részük, de ezúttal nincs többé visszaút, az emberiségnek fel kellett vennie a kesztyűt, és egy alkalmas vezetőt kell választania, aki talán győzelemre viheti őket. Ehhez pedig szükséges elfogadniuk azt is, hogy az ár igencsak borsos lesz, és a közel 4000 túlélőből jó néhányat fel kell áldozzanak az ügy érdekében. A frontális támadás teljesen értelmetlen, taktikára lesz szükségük, meg kell ismerniük a veszélyes ellenfél lényegét, anatómiáját és működését. Tehát kezdetét veszi egy kreatív hadviselés, ahol a felderítés és a kísérletek, a tudomány és a technológia szinergiája elengedhetetlennek bizonyul ahhoz, hogy megvalósíthassák azt, amit egykor már elbuktak.

A Godzilla filmek fejlődését és idővonalát nem is olyan régen, a Borzongás Magazin különszámában részletesen leírta szerkesztőtársam, Zoo_Lee, így ettől itt most eltekintek, inkább ajánlom nektek a folyóirat elolvasását, annál többet én sem tudnék hozzátenni a témához. A Godzilla: Planet of the Monsters viszont kicsivel más megközelítést alkalmaz, hiszen egy totális apokalipszis utáni helyzetet vázol fel, ahol az emberiség elvesztette a küzdelmet, menekülni kényszerült, és miután néhány évtizedig azon ügyködött, hogy új lakható bolygót találjon, ráeszmélt, hogy honvágya van, és vissza kell hódítania a Földet. A legősibb ösztönök egyike kerül előtérbe, a túlélés mellett a terület védelme. Ehhez kissé furán kapcsolódik a két földönkívüli faj, akik velünk karöltve próbálják megsemmisíteni a gigászi szörnyetegeket, de törekvésük érthető, ha belegondolunk: ők is új otthont keresnek. Ez az információ teljesen köztudott, ahogyan az is, hogy nem csupán azért próbálták segíteni az emberiséget, hogy megvédjék a Földet, hanem titokban abban is reménykedtek, hogy átvehetik az uralmat, miközben megmentőt játszanak.

A Godzilla: Planet of the Monsters-ön a Toho Animation Hiroyuki Seshita (Ajin, Ajin 2. évad, Blame!, Knights of Sidonia) és Kobun Shizuno (Soul Blaster, Knights of Sidonia) rendezőpárossal dolgozott, amit aztán elsősorban a Netflix segítségével vittek adásba. Ennek köszönhetően hamar eljutott a közönséghez, és izgatottan várjuk az év végére beígért folytatást is, mely egy Mechagodzilla küzdelemmel is kecsegtetni látszik. A forgatókönyvet az a Gen Urobuchi írta, aki a Psycho-Pass-ekét, valamint a Fate/Zero-t létrehozta. A karakterdizájn Yūsuke Kozaki (Speed Grapher) és a CG-ben jeleskedő Yuki Moriyama (Ajin, Ajin 2. évad, Blame!, Knights of Sidonia) érdeme, a művészeti vezetést pedig Yukihiro Shibutanira bízták.
A számítógépes animációk a Godzilla: Planet of the Monsters-nél jóval tolakodóbbak, mint azt a Blame! esetében láthattuk, de ez főleg annak köszönhető, hogy a Kaijukat ezzel a módszerrel szerették volna ábrázolni, ami kissé zavaró is, mert nagyon ridegnek, egészen fémszerűnek tűnnek. Masayuki Uemoto és Susumu Sugai CGI rendezése ugyan egészen látványos, legalábbis az animációk terén, nekem viszont a szörnyetegek nem igazán tetszettek. Sokkal jobban tudtam élvezni a halhatatlanokról szóló sorozatot, illetve a Netflix legutóbbi sci-fi animéjének bevezető filmjét, pedig azokon is nagyjából ugyanez a gárda dolgozott. Csak remélni tudom, hogy a folytatásban kicsit változtatnak, finomítanak ezen.

Az új franchise igencsak izgalmas elképzelésnek ígérkezik, hiszen egy jól megtervezett dupla cliffhanger-rel zárták le az első filmet. Remélhetőleg a folytatás is tud valami újat mutatni, és érdemes lesz majd egy gyűjtői kiadást is beszerezni belőle. Addig a Godzilla: Planet of the Monsters-öt azoknak is merem ajánlani, akik a science fiction szerelmesei, hiszen a hangulatát tekintve elsősorban ez az oldala domborodik ki.

Értékelés: 7/10

Smaragd Sárkány