A 2017-es év végén a Kaméleon Komix jóvoltából látott napvilágot az Alfabéta és IBBY-díjas Lakatos István hiánypótlónak is tekinthető, rendkívül változatos képregény-gyűjteménye, a Mesék az ágy alól, melyben található dark fantasy, sci-fi, valamint horror, de a retrót kedvelő rajongók sem maradhatnak ki. Ezen megjelenés kapcsán faggattam a regényírással is foglalkozó képregényest.

 

–  Mutatkozz be röviden: ki vagy, mit munkálkodsz, és persze hogyan kerültél kapcsolatba a képregények világával?

–  Lakatos István vagyok, és képregényeket rajzolok, regényeket írok – már, ha van erre időm és erőm, de mostanában már nincs. A képregényekkel még gyerekkoromban kerültem kapcsolatba a Bobóval és a Góliáttal – még nem is tudtam olvasni, anyu olvasta fel a legújabb számokat. Aztán a többi jött magától: Kockás, Mozaik, Kandi Lapok, a régi TVR-hétben megjelent Dick Tracy képregény-csíkok, és így tovább, egészen máig, amikor már nagyjából betegesen gyűjtöm a képregényeket.

 

–  Mik a kedvenc képregényeid, amiket bármikor elő tudnál venni? Milyen képregény-alkotó(k) vagy iskolák hatottak rád a legjobban?

–  Eljutottam odáig, hogy szerencsére rengeteg képregényem van, ismertebb és kevésbé ismertebb címeket is szeretek és gyűjtök, viszont egy ideje legnagyobb részt olyanokat, amik a 80-as évek előtt jelentek meg. Az ezüstköri sztorikat a bájos bárgyúságuk miatt szeretem, hogy csak úgy hemzsegnek bennük a gátlástalan ötletek. Most épp ezeket szeretem a legjobban, főleg az ötleteik és a sajátos hangulatuk miatt. A hatások folyamatosan változnak: nyilván a gyerekkori képregény-élményeimmel kezdődött, illetve  a Kaland-Játék-Kockázat könyvekkel, majd fene tudja, mik jöttek. Dick Tracy, Alant Grant és Norman Breyfogle Batman-sztorijai, amik annak idején a Kandi Lapokban jelentek meg, később az a hatás, amire emlékszem Alan Moore és Kevin O’Neil League of Extraordinary Gentlemenje volt, Tim Burton munkái, nem vitás, Mignola és a Hellboy, illetve kedvenc illusztrátoraim, rajzfilmeseim: Dargay Attila, Sajdik Ferenc, a Varjúdombika meséket rajzoló Heinzelmann Emma, Foky Ottó. Legutóbb Skottie Young munkái, és bizony nagyon szeretem a bevett Disney-stílust is. Persze rengeteg kedvencem van, de nem sorolom fel mindet, úgyis kimaradna egy csomó.

–  Debütáló kötetet, a Lencsilány képregény világát előszeretettel hasonlítják Tim Burton munkásságához. Te menyiben érzed igaznak ezt a párhuzamot? Mit gondolsz az ő egyedi hangvételű mozis gótikájáról?

–  Burton mára teljesen elhasználódott, ő maga is, illetve az a stílus, aminek kapcsán emlegetni szokták. Külsőségekben valóban “timburtonos” a Lencsilány, ami a nagy, szomorú szemeket, a kunkori kacsokat, a göcsörtös fákat illeti, és valóban sokat merítettem a munkáiból, de menet közben azért azokat is felfedeztem, amik rá hatottak: többek közt a Hammer horrorjait, az 50-60-as évek trash sci-fijeit, és így tovább.

 

–  A most megjelent Mesék az ágy alól c. kötet történetei között akad sci-fi, dark fantasy, és horror – ami ugye nekünk szívügyünk. Mesélj egy kicsit ezekről, miről szólnak, kinek szólnak, tanulságosak vagy félelmetesek?

–  Kinek szólnak? Nem tudom. Soha nem úgy írok, rajzolok, hogy tudnám, kinek szóljon. Elsősorban magamnak. Ha másnak is tetszik, annak nagyon örülök, de ha már az elején meghatároznám, kinek szóljon, akkor erősen korlátoznám magam, az pedig mesterkétséget eredményezne. Ennek furcsa eredményei vannak, hiszen van, hogy ránézésre mesét írok/rajzolok, miközben egyáltalán nem az. Ezzel persze saját magammal is kiszúrok, hiszen sok embernek megfekszi a gyomrát, ha valami ennyire nem bekategorizálható, de ez van, én így csinálom. Ha végiglapozod a kötetet, szinte mindegyik sztori nyomasztó és/vagy szomorú, a legtöbbje nem könnyed kis olvasmány. Ha már horror: a Fekete csöndnél az volt az izgalmas, Csáth a novellában folyton hangokkal jellemzi a Fekete csöndet, azt kellett valahogy képekre fordítanom, méghozzá úgy, hogy a szöveg nyugtalanító ereje, félelmetessége ne csorbuljon. Szerintem nagyjából sikerült.

–  Te hogyan viszonyulsz úgy általában az említett zsánerekhez (horror / sci-fi), vannak-e kedvenc félelmetes szörnyeid vagy tudomány-fantasztikus koncepciód?

–  Azt szeretem, amikor valaki gátlástalanul kiélheti az ötleteit, mint mondjuk a Sky kapitány és a holnap világában, vagy a Batman visszatérben. Nincs kedvenc szörnyem, sem sci-fi koncepcióm, mert folyton vegyítem a toposzokat és a zsánereket.

 

–  A kötet a már régebben publikált történeteidet gyűjtötte össze. Manapság egy képregény-szerzőnek/rajzolónak hol, milyen felületen tud megjelenni egy-egy műve, mik a lehetőségek?

–   Ha polgári meló mellett csinálja, tele van lelkesedéssel, és nincs szüksége pénzre a munkájáért, akkor elég sok: felteszi a netre, kiadja saját maga kis példányszámban, és rendezvényeken árusítja. A kis képregényes közösséget ezekkel tökéletesen el tudja érni. Ha komolyabban szeretne ezzel foglalkozni, azaz teszem azt, megélni belőle, akkor az országban semmilyen lehetősége nincs. Persze ez nem a képregényesek hibája, a regényírás és illusztrálás is ugyanilyen önsorsrontás, már ha valaki nagyon komolyan gondolja. Ha trendi stílusa van az illetőnek, akkor valamivel jobbak az esélyei. De inkább ne akarjon képregényezni, gondoljon magára. Vagy ha csinálja is, egy idő után szükségszerűen úgyis fel kell adnia.

 

–  Hogyan kell elképzelni egy-egy történet létrejöttét? Általában saját kútfőből ugrik elő az alapötlet, esetleg egyéb, már ismert motívumokat használsz fel, vagy ezek csak úgy menet közben keverednek össze, elválaszthatatlanul?

–  Nézek ki a fejemből, gondolkodom sokat, aztán elkezdem csinálni. Kábé ennyi. Ezt a folyamatot nem lehet leírni, nem lehet megfejteni. Ha jön az ötlet, jön, ha nem, nem. Aztán ha már megvan az ötlet, a rossz, suta elemeket kihajigálom, ha azok nélkül csak kevéske marad, akkor dobom ki az egészet, és talán egy másik történetben felhasználom. A kidolgozás a keményebb meló: mindent aprólékosan ki kell gondolni, folyamatosan belekötni mindenbe, hogy működik-e, megoldást találni, kiszűrni a következetlenségeket. Ha valamire nincs elfogadható megoldás, akkor kuka.

 

–  Milyen technikai állomásai vannak, amikor megrajzolsz egy-egy képregényt? Mennyi időt vesznek igénybe ezek a fázisok?

–  Vázlatolok, megrajzolom ceruzával, kihúzom, színezem, rárakom a feliratokat. Attól függ, milyen kedvem van, vagy alapból milyen állapotban vagyok, annyi ideig tartanak, de ma már viszonylag gyorsan haladok, ahhoz képest, hogy régen napokig rajzoltam egy oldalt – már amikor egész napjaim voltak erre.

 

–  Akad-e valami gyakorlati tanácsod vagy javaslatod azoknak a kezdőknek, akik most gondolkodnak képregény készítésében?

–  Amit már írtam. De ha már mégis belefognak, eerjenek nagyot álmodni. Ha sokáig biztonsági játékot játszanak, csináljanak mást, mert semmi értelme. Legyenek rá kész, hogy tönkreteszik magukat is, és elriasztják maguk körül az embereket. Ha komolyan akarják csinálni, készüljenek fel rá, hogy bármikor széthullhat maguk körül minden.

 

–  Terveid a közeljövőre nézve? Mire lehet majd tőled számítani?

–  Egyetlen tervem van, amiről egyelőre nem akarok beszélni. Ötletem rengeteg van, regények, képregények – csak időm nincs rájuk.

 

eyescream