A sorozatgyilkosok közül egyértelműen Chikatilo az egyik kedvencem. A rajongás természetesen nem szó szerint értendő, egyszerűen arról van szó, hogy őt egy személyben tartom a Szovjetunió társadalomkritikájának, görbe tükrének. Ezért elsőként vele szeretnék foglalkozni, és azzal a filmmel, amellyel megismerhettük a nevét. Az 1995-ös Citizen X pontosan azt mutatja be nekünk, ami miatt megakadt rajta a szemem. Egy teljesen átlagos ember, akiről nem csak nem feltételezték, hogy gyilkolhat, hanem magát az ötletet is nevetségesnek tartották, hogy az egész szovjet birodalomban létezhet ilyen elme. De kezdjük a legelején.

1982-ben járunk a szovjet Rosztovban, ahol Burakov, orvoszszakértő elvtárs (Stephen Rea – The Company of Wolves, Interview with the Vampire, Feardotcom, V for Vendetta, Underworld Awakening) éppen új ügyet kap a feletteseitől, mely alaposan felzaklatja. Egy gyermek holttestét találták az egyik kaszálón, ráadásul valószínűleg több, mint egy éve történhetett az eset. Mivel gyanúsnak találja a dolgot, kizavarja a kollégáit a közeli erdőbe, hogy nézzenek körül. Arra azonban nem számít, hogy további hét mumifikálódott gyerektest kerül elő, melyeken hasonló nyomokat talál. Mikor jelentést tesz a bizottságnál, és beszámol róla, hogy talált más, az ügyhöz kapcsolódó esetetek is, valamint elmondja, hogy szerinte sorozatgyilkossal állnak szemben, a Kommunista Párt embere (Joss Ackland – Vadászat a Vörös Októberre, Ghost Ship) természetesen közli vele, hogy olyasmi csak a dekadens Nyugaton fordul elő, a dicsőséges Szovjetunióban nem. Egyedül a Militia vezetője (Donald Sutherland – The Puppet Masters, Invasion of the Body Snatchers, stb.) támogatja őt, és kinevezi nyomozónak, az ügy élére helyezve Burakovot. A férfi rögtön kihasználja az alkalmat és elintézteti magának, hogy lakáshoz jusson a családjával, Rosztovban.

Eközben megismerjük a gyilkosunkat, aki a vonatállomásokon ismerkedik össze fiatal gyermekekkel, az erdőbe csalva leüti, és többször megszúrja őket, majd megcsonkítja a tetemüket. Aztán, mint aki jól végezte dolgát, hazatér a káráló feleségéhez, mentegetőzve, hogy a gyárban sokat kellett dolgoznia. Hiszen Andrei Chikatilo (Jeffrey Demunn – The Mist, The Green Mile, The Blob) egyszerű munkásember, ráadásul nem is a legjobb fajtából. Viszont az ügy előrehaladtával lassan rájövünk, mi az, ami ilyen tettek elkövetésére sarkallja, hiszen előbukkan a gyilkos elméje a mélyből, megmutatja nekünk valódi mivoltát, és megismerhetjük a motivációit. Amely a profilozás egyik alapja, és segítségére lehetne a nyomozóknak, ha tudnának róla, ha elemezni próbálnák, ha a nyomokból bármilyen következtetést le tudnának vonni.

Burakovnak elég pár anyukát kikérdeznie, és összeáll a kép, hogy a gyilkos honnan ismerheti az áldozatait. De nem egészen azt a hatást éri el, amire számít, mert a rendőrség pillanatokon belül talál valakit, aki bevall mindent – nem mellékesen cigány is az illető, így könnyedén elhiszik. A probléma persze az, hogy újabb holttestet is találnak, így az áldozatok száma tizenhatra emelkedik, legalábbis az ismerteké. Ezért az újdonsült nyomozó nyeregben érzi magát, és elkezdene szervezkedni, de komolyabb falakba ütközik, mintsem gondolta volna. Nyilvánvalóan nem állhat neki dirigálni a feletteseinek, egy bizottságnak, anélkül, hogy ez bármiféle következményekkel járna. Továbbra is az a Párt véleménye, hogy sorozatgyilkosok nem létezhetnek a birodalomban, mert akkor ugyanolyan volna, mint bármelyik más állam. Hiába volna szükségük segítségre, ez a gyengeség jele, így az egyetlen megoldás, ha titokban tartják, annak ellenére, hogy a pszichopata tevékenysége biztosan rengeteg áldozatot követel majd.

A nyomozó teljesen egyedül marad, hiába élvezi a Militia vezetőjének szimpátiáját, egyértelmű, hogy mindenért ő tartja majd a hátát, csak akkor kecmereghet ki pozitívan ebből, ha eredményt tud felmutatni. mindeközben persze egyre több gyermek tűnik el és kerül elő brutálisan megcsonkítva. Ezért úgy tűnik, az idő az egyetlen, ami az ő oldalukon áll, mert akkor talán egyszer hibázik a gyilkos és elkaphatják. Azonban arról sem szabad megfeledkezni, hogy Moszkva és a Párt nem huny szemet a szerencsétlenkedés fölött, és mindent elkövet annak érdekében, hogy újra és újra pontot tegyen az ügy végére. A segítség pedig inkább csak látszatnak szól, hiszen a társadalom peremére szorult elemekből kis ráhatásra is könnyen kicsikarhatnak hamis beismerő vallomásokat.

A társadalomkritika keserédes szájíze hamar előbukkan, és érezzük a szatíra felemás természetét. A tehetetlenség, illetve az állandó akadályok elkerülhetetlenek egy olyan államban, amelyik paranoiával igyekszik irányítani magát. Az a kiindulási alap, hogy semmiképpen sem szabad önmaguknak sem beismerniük, hogy valami baj van és segítségre van szükségük; sokkal könnyebben palástolható, ha nem csinálnak semmit, csak látszatintézkedésekkel múlatják az időt, és lehetőség szerint nem csapnak túl nagy lármát, illetve nem zaklatnak párttagokat, dolgos embereket, csak a deviánsakat és a tömegből kilógóakat.

Az igazi tragédia mégsem a halálesetekhez kapcsolódik, hanem egy olyan eseményhez, mely – bár megnevezni nem szeretném, mert spoiler volna – mindent megváltoztat. És ez a második pontja a Citizen X-nek, amely zseniálisan rámutat a Szovjetunió másik gyengeségére. Mintha a film nem is Chikatilóról szólna, de nem is Burakovról, hanem inkább egy fricska volna az efféle birodalmak működéséről. Ebből a szempontból tekintve pedig remekül megállja a helyét, figyelembe véve, hogy csupán a tévébe szánták. Chris Gerolmo azonban egészen tisztességes alkotással ismertette meg a rosztovi mészáros nevét a világgal. Ehhez természetesen elengedhetetlen volt egy remekbeszabott szereplőgárda toborzása, és egy normális forgatókönyv, amit Chris Gerolmo írt Robert Cullen, The Killer Department című könyve alapján. Max von Sydow-ról sem szeretnék megfeledkezni, hiszen kis mellékszerepével is hatalmasat alakít. Emellett pedig érdekesség, hogy Magyarországon is forgattak jeleneteket, így természetesen hazai színészekkel is találkozhatunk benne.

A Serial Chillers rovatunk bevezető filmje nem véletlenül a Citizen X, ugyanis ez az, ami igazán megragadta a sorozatgyilkos esszenciáját, a környezetet, melyben nem csak megszületni, hanem létezni is alkalma volt egy ilyen elmével megáldott embernek. Ráadásul a hiba, melyre a létezése és tevékenysége rámutatott, előrelendítette a kriminalisztikát, szerte a világban, és ráébresztett mindenkit, hogy ezeket a mészárosokat elemezni is szükséges, hogy felismerni és kezelni tudjuk azokat, akik utánuk jönnek.

Értékelés: 8/10

Smaragd Sárkány