A második rész még tűrhető volt, hiszen a horror és a gore elemek jobban kidomborodtak, illetve Julian Sands megtestesített egy igazán gonosz karaktert, de sajnos mindenki más pocsék alakítást nyújtott és a történek is össze lett csapva. Ennek ellenére elkészült egy újabb folytatás, a The End of Innocence, amely a trilógiák analógiáján természetesen a mélypontot jelentette. Viszont, ha már egyszer belekezdtem, akkor természetesen erről is írok egy kis összefoglalót, hátha elrettenthetlek benneteket tőle, vagy éppen kedvet kaptok egy kis trash-hez.

1673-ban járunk, New England-ben, amikor még a boszorkányokat nem nagyítóval kellett keresni, hanem simán találhattunk a szomszéd gyönyörű területén, vagy termékeny jószágai gazdái között. A Warlock (Bruce Payne – Farkangyal, Nekronomikon, Re-Kill) éppen megérdemelt ajándékát készül megszerezni, de édesanyja nem hajlandó annyira könnyen megszabadulni a felajánlott leánytól. A férfi hajthatatlan, hiszen rituáléjához elengedhetetlen az áldozat, így óhatatlanul össze kell csapniuk.

A jelenben, egy amerikai kollégium életében Kris Miller (Ashley Laurence – Hellraiser 1-3), a fiatal egyetemista furcsa telefonhívást kap, mely szerint a családja birtokában van egy elhagyatott, bontásra ítélt ház, így bátran elmehet oda és megnézheti örökségét, illetve elvihet bármit, mielőtt lerombolják az épületet. A hatalmas ingatlant természetesen elsőként szakamberek is megvizsgálják, hogy egyáltalán biztonságosan be lehet-e jutni, és a jómunkás embert annak rendje s módja szerint halálos „baleset” is éri. Kris el is indul, hogy felkeresse a Miller-házat, de útközben egy nő állítja meg az autóját, hogy elmondja neki, ne térjen vissza, mert veszély leselkedik rá.

Az elhagyatott házba érve hamar ráeszmél, hogy meglehetősen elhanyagolt, de működőképes a hely, ugyanakkor túlságosan nagy és bejárhatatlan. Ráadásul, ahogy körülnéz benne, elkezdik megrohanni az emlékek, pedig úgy tudja, sosem járt még itt. Viszont elhagyni nem tudja az objektumot, ugyanis a kocsija lerobban, így eredeti terve ellenére kénytelen lesz az éjszakát ezen a helyen eltölteni. Kísérteties látomások azonnal megrohanják, ahogy leszáll az éjszaka, és odakint zuhog az eső, de ennek ellenére kíváncsian indul felfedezni a suttogó hangokat, az elméletileg üres házikóban. Hogy a szálak némileg összeérjenek, a párhuzamos történetben megismert kislány sziluettje végül kibontakozik az egyik függöny mögött, mielőtt befut barátja, Michael (Paul Francis), valamint barátaik, hogy könnyítsen a szerencsétlen nő magányosságán, illetve félelmén.

A házban időközben felébred valami, ami eddig szunnyadt, áldozatra várva. A társaság persze szétszéled éjszakára, és csak a reggel betérő vendég zavarja meg őket, aki igazából az, aki eredetileg felhívta a nőt. Ráadásul egy idegen is bekopog, aki Philipnek, az építésznek mondja magát, és nagyon kíváncsi a híres házra, így szeretné megtekinteni. El is meséli az épület történetét, amelyet a fenntartó igyekszik megcáfolni. Ennek ellenére a nő megengedi, hogy körülnézzen a lakásban. A felfedezőtúrúra elkíséri telefonáló is, akivel gyorsan végez is egy eldugott zugban. Így tovább tud maradni a csapattal, azzal az indokkal védekezve, hogy kint még zuhog az eső, és mesélhet nekik a hely történelméről, illetve a művészről, aki egykor itt élt és alkotott.

Azt azért sejteni lehet, hogy az elkövetkező éjszaka, amikor a Warlock is a házban alszik, nem lesz annyira sétagalopp, mint az előző. Egyikőjük érzi is, hogy valami nem stimmel az idegen körül, hiszen tarotkártyával útmutatást kér a szellemektől. Viszont kedvenc karakterünket sem ejtették a fejére, és ügyesen felkavarja a társaságot, mert pontosan tudja, ki hogyan közelíthető meg, és mire vágyik igazán. Ezért a The End of Innocence ismét thrilleresebb, izgalmasabb hangulatú, mintsem gore jelenetekben bővelkedő. Viszont a színészi játék jobban élvezhető, mint az előző részben, így egy idő után magával ragad bennünket az epizód hangulata, annak ellenére, hogy szinte egy kamaradrámába csöppentünk.

Eric Freiser rendezése igazán kreatív ötletnek indul, a történet magával sodor bennünket elég sokáig. Azonban a The End of Innocence egyetlen hibája, hogy egy idő után iszonyatosan vontatottá válik, ott, ahol ki kellene bontakoznia, és az említett kreativitás ellenére, megunjuk a jelenetek megtekintését. A végére aztán teljesen leromlik a Warlock végső epizódjának színvonala, így ráeszmélünk, hogy így kell egy jó filmet alaposan elbarmolni és egy másfél órát elcsaklizni a drága időnkből.

Értékelés: 2/10

Smaragd Sárkány