Az állatos horrorfilmek igen sokszínűek lehetnek, amióta a CGI elkezdett tért hódítani. Eleinte többnyire a gyurmaszörnyes stop motion-öset és a nagyon gagyi plüssverziókat lehetett megkülönböztetni, hogy a korai idő ping-pong szemű rémeit inkább a szőnyeg alá söpörjem. Persze minden esetben megvolt rá a lehetőség, hogy igazi, élő állatokat használjanak, ami legtöbbször azt eredményezte, hogy cuki lényeket kameráztak izgalmas szögekből, de sosem lettek túlságosan félelmetesek. Ebből készültek később a paródiák, melyekért azóta is rajongunk, mert azok legalább tényleg nem veszik komolyan magukat. A The Food of the Gods című alkotásra úgy akadtam rá, hogy megragadta a tekintetemet a patkányos DVD borítójuk.

Néhány focista úgy dönt, hogy pihenés gyanánt kiruccannak egy közeli szigetre, ahol a természet lágy ölén, a falusi élethez menekülve távol lehetnek a világ zajától. Ki is próbálják a vadászatot, de szerencsétlenségükre egyikőjükre hatalmas rovarok támadnak és elhalálozik. Társa segítségért indul, de a szomszédos farmon egy hatalmas kakas kergeti el a bátor sportolót. Megpróbál érdeklődni a helyieknél a jelenség oka felől, azonban ők sem igazán tudnak semmit, csak annyit árul el egy hölgy, hogy az Istenek eledelét (F.O.T.G. – Food of the gods) adják az állatoknak, amit a kertben egy forrásból nyernek. Annyi bizonyos csupán, hogy a fiatal állatokra növesztő hatással van, de az érettebb egyedeket nem érinti a változás.

Természetesen, alig hogy elhagyják a helyet, elszabadul a szigeten a pokol. Először csak néhány nagyra nőtt hernyó, majd hatalmas patkányok is csatlakoznak a vérengzéshez. Mindegyik az emberek húsára éhezik, és úgy tűnik, immár a tápláléklánc aljára süllyedtünk. A boncolás eredménye is igencsak nyugtatanító, így a sportolók is visszatérnek a szigetre, hogy kiderítsék, mi történhetett. De a titokzatos farmon egyre több óriási állatka jelent meg, így nem lesz könnyű dolguk, hogy megoldják a rejtélyt.

A film elején elhangzó monológ utal arra, hogy elsősorban környezetvédelmi horrorról van szó, hiszen az ember muszáj, hogy odafigyeljen, mit művel a földjén, illetve ez milyen hatással van a növényzetre és állatvilágra. Ez általában így szokott lenni, mármint ez a fő problematika, amire igyekszik rámutatni az ilyen típusú filmek többsége. Az összes megnövekedett, eldeformálódott és mutálódott élőlény jelenléte ökológiai katasztrófára igyekszik figyelmeztetni a nézőközönséget.

A The Food of the Gods címszereplői egyértelműen a hatalmas patkányok, melyek érthetetlen okokból vadmacska hangokat adnak ki magukból, miközben vonulnak, vagy éppen édesdeden mászkálnak egy-egy forgatási kelléken. Nyilván akik rettegnek ezektől a jószágoktól, elborzadva nézik majd a képsorokat, de túl sok módosítást nem végeztek a szerencsétlen rágcsálókon, így körülbelül annyira tartom őket ijesztőnek, mint a ketrecemben szundikáló állatkákat. De ez persze csak egy inger, hogy legszívesebben megsimogatnám a kis édeseket. Ha néhány logikai bukfencet és ezeket a gyatra próbálkozásokat, amik a terror-állatkák volnának, félretesszük, akkor igazából egy eléggé egyértelmű üzenetű filmet kapunk. A szánkba rágják, hogy nem szabad packázni a természettel, hanem meg kell védeni azt a külső behatásoktól, mert olyan folyamatokat indíthat be, melyek ugye istentelenek.

A The Food of the Gods meglepő módon egy H.G. Wells regényt dolgoz fel, Bert I. Gordon (The Amazing Colossal Man, Burned at the Stake) rendezésében, azonban igencsak felületesen. Az eredeti mű három fő részből áll, s bár ennek is született egy folytatása, de a sci-fi jelleg azért itt teljesen elsikkadt. A film 1976-os származása sajnálatos módon azt sugallja, hogy – megfelelő szabályozások hiányában – valószínűleg a forgatások során nem egy patkány megsérült, vagy valóban megölték őket. Arról mindenkit szeretnék megnyugtatni, hogy ezek az állatkák tudnak úszni, és ez a mű nem sorolható a legjobbak közé.

Értékelés: 4,5/10

Smaragd Sárkány