A klasszikus kannibál-filmek (Cannibal Holocaust, Cannibal Ferox) jellemzően valami távoli dzsungel mélyére száműzik és primitív törzsek aberrált szokásaként tüntetik fel a kannibalizmus intézményét. Még a mindannyiunk által jól ismert, Grimm testvérek-féle Jancsi és Juliska története is a sűrű rengeteg mélyére helyezi az emberevő boszorkányt. Marian Dora (nőies hangzású neve ellenére egy német úriemberről van szó) rendező első nagyjátékfilmje azonban nem mást állít, mint hogy a kannibálok köztünk élnek. Olyannyira, hogy a Cannibal Armin Meiwes történetét dolgozza fel – más néven a rotenburgi kannibál – meglehetős hitelességgel és a témának kijáró naturalisztikus ábrázolással.

2002 decemberében rendőrök kutatták át Armin Meiwes 41 éves rotenburg-i számítógép szerelő házát egy insbruck-i diák bejelentése alapján. A házkutatás során megtalálták Bernd Jürgen Armando Brandes berlini mérnök maradványait, legalábbis azt a részét, melyet Meiwes nem fogyasztott el. A történtek rekonstruálása során a következőkre jutottak az elképedt tényfeltárók: Meiwes hirdetést adott fel korábban az interneten (The Cannibal Cafe nevű, kifejezetten kannibalisztikus fétisekre specializálódott oldalon), melyben egy “jó felépítésű, 18 és 30 év közötti férfit keresett, lemészárlás, majd elfogyasztás céljából”. Elképesztő módon hirdetésére számos válasz érkezett, és Meiwes sokukkal személyesen is találkozott, ám végül mind kihátráltak a dologból. Végül 2001 márciusában Bernd Brandes-el sikerült dűlőre vinni a dolgot. A szörnyű eseményekre Meiwes házában került sor Rotenburgban, melynek során Meiwes először amputálta Brandes péniszét (annak beleegyezésével), majd megpróbálták a levágott testrészt együtt elfogyasztani. Az akció nem járt sikerrel, a pénisz túlságosan rágósnak bizonyult nyers formában, mikor később Meiwes megpróbálta megsütni azt, akkor meg túlsült és ezáltal vált fogyaszthatatlanná. Meiwes egy kád vízbe ültette Brandes-t, hogy ott vérezzen ki, majd a már eszméletlen testet levitte háza alsó szintjére, ahol egy késszúrással megölte, majd feldarabolta a tetemet. Az elkövetkező hónapokban a férfi mintegy 22 kilogrammot fogyasztott el áldozata húsából, mire a rendőrök rátaláltak. Meiwes-t elsőre 8 és fél év börtönre ítélték gondatlan emberölés vétsége miatt, majd később ezt az újratárgyalás után életfogytiglani börtönbüntetésre módosították, a vád pedig ezúttal szándékos emberölés volt. Az eset komoly sajtóvisszhangot kapott, Meiwes ráadásul egész tettét videóra vette.

Marian Dora alkotásának célja nem elsősorban a történtek hű dokumentálása. Annak ellenére, hogy meglehetős naturalizmussal ábrázolja Meiwes tettét, a hangsúly sokkal inkább a drámai vonalon van. A Cannibal két ember – a Férfi (the Man) és a Hús (the Flesh), ahogy a stáblista hivatkozik rájuk – kétszemélyes kamaradrámája, melyben a párbeszédek helyett sokkal inkább a testbeszédé, illetve a non-verbális kifejező eszközöké a főszerep. Az egész film szövegkönyve elférne egy A4-es lap felén, normál betűmérettel, szóval el lehet képzelni. Végignézhetjük, ahogy a Férfi áldozat után kutat, majd megismerkedik a Hússal. A Férfi legfőbb vágya, hogy elfogyaszthasson egy embert, a Húsé pedig, hogy elfogyasztasson. Mindketten tökéletesen tisztában vannak vele, mit vár el tőlük a másik, de egy dolog fantáziálni valamiről és megint más megtenni azt a valamit. Érezhető, hogy a Férfit – aberrált vágyai ellenére – mennyire kötik a társadalmi béklyók – az elfogadható és az elfogadhatatlan viselkedésmintákról kialakult közvélekedés -, milyen küzdelmet kell lefolytatnia magában, mire végül enged késztetésének. A szadista-mazochista ellentétpár sztereotípiái is kifordulnak: míg azt gondolnánk, hogy a szadista hajlamra hajazó vorarefília (mások megevése iránti, szexuális töltetű vonzalom) egyben domináns felet is feltételez egy kapcsolatban, addig az Ember és a Hús viszonyában a Hús képviseli a domináns felet, ő az, aki egy pillanatra sem inog meg elhatározásában. Carsten Frank és Victor Brandl játéka elképesztően hiteles és hátborzongatóan ihletettnek tűnik. Dora mintegy keretet adva filmjének, a történteket a klasszikus Jancsi és Juliska mesére történő utalásokkal spékeli meg, ám ezúttal a boszorkány lakik jól.

Ha egy kicsit mélyebben belemászunk a Cannibal drámai vonulatába, meglepődve tapasztalhatjuk, hogy Dora milyen változatos eszközökkel igyekszik szimpatikusabbá, vagy legalább szánalomra méltóvá tenni a Férfit. Belegondolva érthető az igyekezet: egy helyzet drámai voltát a néző beleérző képessége szabja meg, mennyire tudja az adott szituációt a saját helyzetére reflektálni. És egy fenevaddal azonosulni nem könnyű. A nyitó képsorokon tanúi lehetünk a Férfi életének, hogyan küzd nap-nap után a saját különcsége folytán őt magát körülvevő végtelen magánnyal. A Férfi esendő, gyenge, olyan régóta fojtja el magában legfőbb vágyait, hogy mikor végre lehetősége lenne utat engedni nekik, a lelkét gúzsba kötő béklyók igen nehezen és csupán a Hús kitartó unszolására engednek. Nem egy hidegvérű, elmezavarban szenvedő gyilkos képe rajzolódik ki előttünk, hanem egy szánalomra méltó emberé. Ezzel szemben a Húsban jóformán semmi szimpatikus vonást nem lehet felfedezni – vélhetően szándékosan -, ő céltudatos, manipulatív és nem kevésbé beteg, mint partnere. Talán éppen az adja Marian Dora filmjének az erejét, hogy képes egy bestiális tettet olyan drámai inercia-rendszerbe helyezni, amelyben a Férfi cselekedete erkölcsi tekintetében nem sokkal tekinthető rosszabbnak, mintha egy disznót vágott volna le. A film nem emlékezik meg a történtek valódi lezárásáról, így végső soron afelé happy-enddel zárul: az Ember végre kiélhette vágyait, és ha csupán egy röpke pillanatra is, de boldog és elégedett.

A Cannibal képi világa sötét és lehangoló, amire a helyenként kissé amatőr-filmekre hajazó megvalósítás is rátesz még egy lapáttal. Az alacsony költségvetés ellenére – mely a téma és a műfaj okán nem meglepő – Dora kamerakezelése, vagy ahogy a fény-árnyék effektusokkal bánik, bármelyik nagy rendezőnek vagy operatőrnek becsületére válna. Sokakat elrettenthet a filmtől azonban, hogy a két szereplő a játékidő nagy részében teljesen meztelen és elárulom, nem csak nézegetik egymást az Ember házának félhomályában. Ami mégis kiemeli a Cannibal-t a sexploitation videók szennyes masszájából, hogy a meleg-szexen és csonkításon messze túlmutat a film drámai vonulata. A készítők semmit nem bíztak a képzeletünkre, ha a homo-erotikus részeken túltesszük magunkat, tanúi lehetünk az egyik legdurvább csonkításos jelenetnek, amit a piacról beszerezhetünk. Viszonylag erős gyomrom van a tucathorrorokban látható véres jelenetekhez, de a Cannibal péniszlevágós (mit levágós, inkább nyeszetelős) képsorai közben igen kényelmetlenül fészkelődtem a székemben. Legyen elég annyi, hogy ilyen naturalisztikus ábrázolásban, ennek a dolognak a látványa nem szerepelt a bakancslistámon. Nem véletlen tehát, hogy a Cannibal a világ számos országában – köztük Németországban is – be lett tiltva.

Marian Dora Cannibal-ja nem egy könnyed, péntek esti popcorn-movie. Brutálisan hatásos, de a legkevésbé sem nézőbarát. Ha őszinte akarok lenni, minden szakmai pozitívuma ellenére nagyon nem esett jól végignézni. A homo-erotikus részeket egyáltalán nem találtam erotikusnak – kövezzetek meg érte, de – minden homofóbiát félretéve rendkívül taszítónak találtam a két – amúgy pasi szemmel nézve önmagában sem túl vonzó – férfi főszereplő testi kapcsolatát. Ha ez szándékos volt – és feltételezem, hogy erről van szó -, le a kalappal, mert elérte a célját. Az őrület úgy a film dereka felé szabadul el, ezt pedig egyetlen jó ízlésű embernek sem tudom jó szívvel ajánlani megtekintésre. Rémisztően naturalisztikus és nélkülözi a sok gore filmre jellemző, önmaga paródiájába átcsapó “túlzásba esést” és éppen ettől válik igazán felkavaróvá. Mint említettem, a dialógusok eléggé szűkre szabottak és azt a keveset sem javítja az igencsak furcsára sikeredett angol szinkron, melyet talán leginkább a VHS korszak hang-alámondásos szinkronjaihoz tudnék hasonlítani. Hivatalból is azt kéne mondanom, hogy a film megtekintését semmilyen korosztály számára nem ajánlom, ám ezúttal mélyen egyet is értek az elhangzottakkal.

Értékelés: 6/10

Gabblack